A gyors fogyás eredménye is lehet tartós

2014. 10. 25.
Szerző: Szimpatika
Újabb táplálkozási, pontosabban fogyókúrás mítosz dőlhet meg, ha elfogadjuk az ausztrál kutatók friss eredményeit: nem igaz, hogy a gyors fogyással elveszített kilók könnyebben ugranak vissza, mint a szép fokozatosan, kisebb lépcsőkben elvesztett testsúlytöbblet.

A kutatók 204 elhízott alanyt osztottak be véletlenszerűen két csoportba, ahol a cél ugyanaz volt: 15 százalékos fogyást kellett elérni. A módszer azonban különbözött: a rapid fogyózóknak 12 hét alatt kellett ledobniuk a felesleget egy speciális fogyasztószer segítségével, a másik csoportban 36 hetes kúra volt, ennek megfelelően kialakított diétával. A két csoportból azok jutottak a következő, 144 hetes, vagyis majdnem hároméves, testsúlymegtartó diétás második körbe, akik legalább 12,5 százalékot fogytak az első szakaszban.

Az első szakaszban az óvatos diétázók fele, a rapid fogyásra kötelezett emberek 81 százaléka érte el a kitűzött célt, a második szakaszban pedig nagyjából ugyanakkora arányban estek vissza: az előbbi csoport 71,2 százaléka, az utóbbi 70,5 százaléka hízott vissza a 144 hét alatt. Mindkét csoport esetében igaz volt az, hogy akik 14 kiló felett fogytak, a használt módszertől függetlenül 4 kiló híján mindent visszahíztak.

A szakemberek szerint a kísérlet bizonyította, hogy nincs alapja a világszerte tényként kezelt tételnek, ami szerint a gyors fogyás rosszabb lenne a visszahízás szempontjából, mint a fokozatos változat. A cikk írói szerint ma már az alacsony kalóriás rapid fogyókúrás szereknek is lehetnek rövid távú előnyeik, ha a megfelelő összetételű és tápanyagtartalmú szert használják a fogyókúrázók, és orvosi felügyelet alatt fogyasztják őket.

Forrás: index.hu/Kolbert András

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!