A mikrobiom diéta helyes alkalmazása

Forrás: Budai Allergiaközpont
Januárban többen jelentős változásokat hajtanak végre az étkezési szokásaik terén. A karácsonyi túlevés következményeit méregtelenítő kúrákkal, drasztikus diétákkal igyekeznek kompenzálni. De hogyan végezhetjük ezt helyesen?

Dr. Németh Alíz gasztroenterológus, hepatológus, a Budai Allergiaközpont orvosa elmondta, hogyan csinálhatjuk ezt jól, valóban szükségünk van-e méregtelenítésre és szigorú diétára, illetve hogy hogyan segíti a mikrobiom diéta helyreállítani a gyomor-és bélrendszer egészségét.

Méregtelenítés és béltisztító kúrák?

Az ünnepi időszakban a szokásosnál zsírosabb, cukrosabb fogásokat fogyasztunk, és általában is többet eszünk a hétköznapokhoz képest. A januárt ezért sokan néhány plusz kilóval és megviselt gyomor- és bélrendszerrel indítják, sokan szenvednek puffadástól, gyomorégéstől. Ilyenkor kézenfekvő megoldásnak tűnhet egy drasztikus diétával, méregtelenítéssel helyrehozni az egyensúlyt. Dr. Németh Alíz azonban elmondta, hogy az emberi szervezetnek nincsen szüksége méregtelenítésre, orvosi szemmel ez nem értelmezhető, hiszen nincsenek olyan melléktermékek, amelyeket ilyen módon lehet eltávolítani a fiziológiás útja helyett.

„A természetes méregtelenítést a máj végzi. A hashajtás segítségével végzett salaktalanítás folyadék, ásványi anyagok, vitaminok eltávozását is eredményezi, ezért ezt semmi esetre sem javasoljuk. Székrekedés, puffadás esetén egy-egy hasható kúra okoz megkönnyebbülést, de semmikép sem jelent gyógymódot. Divatos formája a fogyókúrának, bár a tisztítókúrák alkalmazása után nem egyszer falási rohamok törnek a betegre, amik éppen ellenkezőleg, hízást okoznak. A beöntések, irrigálások kedvező hatását szakirodalmi adatok sem támasztják alá, ugyanakkor nem veszélytelenek, mert járhat a vastagbél perforációjával, nyálkahártya sérülésével, vérzéssel is.”

Ezért fontos a bélflóra helyreállítása

A szakemberek régóta hangsúlyozzák, hogy időszakos drasztikus diéták helyett a tartós életmódváltás jelent megoldást, nincs ez másként az ünnep utáni időszakban és az újévi fogyásra vonatkozó fogadalmak kapcsán sem. Dr. Németh Alíz elmondta, hogy az ünnepek utáni rossz közérzetet okozó panaszok és az egész szervezet általános egészségi állapota szempontjából lényeges a bélflóra helyreállítása, melyhez a mikrobiom diéta módszerét hívhatjuk segítségül.

„A mikrobiom a szervezetünkben lévő mikroorganizmusok összessége, ezek többsége a bélrendszerben, ezen belül is a vastagbélben található. Kb. 2000 baktériumfaj található az emberi vastagbélben, amelyek szerepet játszanak a vitaminok előállításában, részt vesznek a szénhidrátok lebontásában, az immunrendszer működésében. A mikrobiom összetétel minden ember sajátja. Ennek az ökoszisztémának a megbomlása vezethet különféle betegségek kialakuláshoz. „A halál a bélben lakozik”, ezt már évszázadokkal ezelőtt is sejtették, azonban csak néhány évtizede kezdjük látni, hogy ez mennyire igaz.”

A bélbaktériumok összetétele hatással van:

  • az idegrendszer működésére (bél-agy tengely),
  • szerepe van a migrén,
  • az elhízás,
  • a szív-érrendszeri betegségek,
  • a cukorbetegség,
  • az inzulinrezisztencia,
  • a zsírmáj,
  • a gyulladásos bélbetegségek,
  • az allergiák,
  • az immunbetegségek,
  • az IBS kialakulásában.

Táplálkozásunk így hat a bélflóra egyensúlyára

A bél mikrobiom számára az étrendünk szolgál táplálékul. Az állati eredetű zsírokban gazdag étrend mellett epét toleráló baktériumtörzsek szaporodásának kedvez. A stressz, a kevés rost, az antibiotikum szedése, a gyorsan felszívódó szénhidrátok negatívan befolyásolják a bélflóra összetételét. A bélflóra egyensúlyát megbonthatják tartósítószerek, a bélrendszer motilitási zavarai, valamint bakteriális és vírusfertőzések.

„A rostdús táplálkozás hatására olyan anyagokkal etetjük a bélbaktériumokat, amelyek a bélfal folytonosságát megvédik, energiát szolgáltatnak. Ha nem jut a mikrobiom őket tápláló, bélfalat védő tápanyagokhoz, hasmenés, székrekedés, puffadás, helyi gyulladás, következményes áteresztő-bél szindróma alakulhat ki.”

Mikrobiom diéta: erre érdemes figyelni

A cukrok, édes gyümölcsök kiváló táptalajt jelentenek a káros baktériumoknak, gombáknak, segítik az elszaporodásukat. A feldolgozott szénhidrátok kerülésével, probiotikumok alkalmazásával, rostfogyasztással a bélflóránk egyensúlya helyreállítható.

Javasolt a rendszeres, nyugodt ütemű, kis volumenű étkezések, megfelelő energia-és rostbevitellel, az alkoholfogyasztás minimalizálása, a vörös húsok fogyasztásnak kerülésével.
Fontos, hogy antibiotikumot csakis indokolt esetben szedjünk! Egy antibiotikum kúra okozta bélflóra károsodás regenerációja közel egy évig is eltarthat.

Heti 2-3 alkalommal érdemes tengeri halat fogyasztani, amely omega-3 típusú zsírsavat tartalmaz. Javasolt az olivaolaj, repceolaj, lenolaj használata is.
A tejtermékek fogyasztása nagy mennyiségben nem ajánlott.

A bélflóránknak nagyon jót tesz a rendszeres testmozgás. nemcsak egészségmegőrző hatása van, de a stresszt is oldja, ami kedvezően hat az immunrendszerünk működésére.

Ha a panaszaink nem szűnnek, puffadás, hasfájás, görcsök, hasmenés vagy épp székrekedés okoz problémát, akkor javasolt a kivizsgálás. Ilyen esetben a háttérben olyan elváltozások is állhatnak – például kontaminált vékonybél szindróma (SIBO), vagy laktóz intolerancia – amelyek orvosi kezelést igényelnek.

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!