RehabCritical Mass Budapesten!

2014. 10. 15.
Szerző: Szimpatika
Fogyatékossággal élőket és a velük szimpatizáló ép embereket várja a „RehabCritical Mass” mozgalom október 19-én vasárnap 15 órakor az Emberi Erőforrások Minisztériuma elé (1054 Budapest, Akadémia u. 3.). A résztvevők a minisztériumtól induló közös felvonulással szeretnék felhívni az emberek figyelmét a fogyatékossággal élők társadalmi kirekesztésére, azokra a súlyos problémákra és hiányosságokra, melyek haladéktalan megoldást igényelnek.
Akadálymentesítés, integráció, inkluzív oktatás, rehabilitáció, támogatószolgálat továbbfejlesztése és kiépítése 0-24 óráig, kitagolás, a tömegintézmények helyett lakóotthonok, munkalehetőségek biztosítása, védett munkahelyek, ápolási díj, a sérült gyermeket nevelők számára megfelelő juttatás. Csak néhány téma, melyben a fogyatékossággal élők közössége egyenlő bánásmódot és az egyenlő esélyek megteremtését szeretné elérni.

Fotó: Bődey János
A rendezvényen – többek között - mozgáskorlátozottak, siketek és vakok szeretnének segíteni a hétköznapi emberek számára abban, hogy jobban megértsék, átérezzék a fogyatékossággal élők nehézségeit. Magyarországon a fogyatékossággal élő emberek száma a 2011-es adatok szerint 457.000 fő volt. E csoporthoz, ha hozzászámoljuk a környezetüket - hozzátartozóikat, családtagjaikat, barátaikat stb. -, akkor kb. 1.8 millió embert közvetlenül érint a fogyatékossággal élők helyzete. A szervezők tudják, hogy a magyar társadalom szolidáris a fogyatékossággal élő emberekkel, de még szorosabb összefogásra van szükség ahhoz, hogy érezhető változás induljon el.

A felvonulás az Erzsébet téren zárul, ahol a színes kulturális programokon kívül, a civil szervezetek olyan bemutatókkal is várják az érdeklődőket – pl. AbilityPark, Láthatatlan kiállítás, KRESZ-park stb. -, melyek segítségével megismerhetjük a fogyatékossággal élők mindennapjait és könnyebben átérezhetjük nehézségeiket. Itt lehetőség nyílik a KIÁLTVÁNY aláírására is.

A szervezők mindazokat várják a felvonulásra, akik egyetértenek abban, hogy a fogyatékossággal élők megkülönböztetését és kirekesztését váltsa fel a befogadás és a sokszínűség.

Fotó: Bődey János
Az esemény ötletgazdája Kiss Csaba, aki születése óta mozgáskorlátozott és jelenleg bibliai ismereteket oktat egy internetes iskolában. Nap mint nap tapasztalja azokat a nehézségeket és problémákat, melyek kiszolgáltatottá teszik őt és sorstársait: „Célunk, a társadalmi összefogás a fogyatékossággal élő emberek életminőségének javításáért. ELVÁRJUK, hogy sokan legyünk az eseményen, ELVÁRJUK, hogy sokan aláírják a felvonuláson közzétett KIÁLTVÁNYunkat - melyet aznap feltöltünk a peticio.hu weboldalra is - és ELVÁRJUK a döntéshozóktól, hogy cselekedjenek.”

A szervezők - a szolidáris magyar társadalom hangjaként - abban hisznek, hogy egy ember értéke önmagában az emberben rejlik, és nem a gazdasági hasznosságában. Az elmúlt hetekben rengetegen csatlakoztak a kezdeményezéshez, magánszemélyektől, illetve cégektől érkeztek felajánlások, támogatások, és a Surányi Ádám által készített Minden más és mégis minden ugyanaz című 7 perces YouTube film nézettsége már elérte a hétezret.



A felvonulás megszervezésében – melynek irányítója és mozgósító „ereje” Surányi Judit volt - önkéntesek „hada” vett részt, kiknek a nevét a hálás szervezők a Facebook oldalukon közzéteszik. Egyikük Csordás Anett – aki a 9 éves, halmozottan sérült kisfia miatt közvetlenül is érintett anyuka – tapasztalt szervezőként, az esemény egyik „motorja” volt és már a folytatást tervezi: „A mostani felvonulás csak a kezdet. Az elért és mérhető eredmények alapján szervezzük majd a tavaszi rendezvényünket, illetve kidolgozunk akcióterveket is.” A rendezvény akadálymentes, ahol elkülönített, nyugalmas helyek segítik a fogyatékossággal élők részvételét.

További információ az esemény Facebook-oldalán.

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!