A szívritmuszavart magas vérnyomás is okozhatja
Röviden a szívritmuszavarról
Szívritmuszavarról, más néven aritmiáról akkor beszélünk, amikor a szívdobogás üteme megváltozik amiatt, hogy az ezt irányító elektromos tevékenységek nem működnek megfelelően. Legjellemzőbb tünetei a túl gyorsan vagy lassan verő szív, nehézlégzés, légszomj, szédülés, mellkasi fájdalom. Bár sokan úgy gondolják, a ritmuszavar ijesztő és egyben könnyen felismerhető probléma, azonban nem ritka, hogy semmilyen panaszt nem okoz, és csak kivizsgálás alkalmával derül rá fény. A mögöttes okokat mindenképp érdemes kideríteni, mert a ritmuszavar sokszor egy alapbetegséghez társul, amelynek megfelelő kezelése mellett a szívritmus is normalizálódik.
Magas vérnyomás is okozhatja
A magas vérnyomásnak gyakran nincsenek tünetei, így sokszor csak a szövődmények okozta panaszok miatt derül ki a probléma: a kezeletlen hipertónia többek között a szívbetegségek kialakulásának kockázatát is fokozza.
„A ritmuszavar sajnos gyakran lehet a hipertónia velejárója, szövődménye, ugyanis előfordulhat, hogy a tartós magas vérnyomás hatására a bal kamra izomzata megvastagszik. Egy idő után az izomtömeg növekedése oda vezet, hogy elégtelen lesz a terület vérellátása, ami ritmuszavart okoz. A másik lehetséges szövődmény hipertónia esetén a szív ereinek elmeszesedése, melynek következménye érszűkület, vérellátási zavar, illetve aritmia lehet – a ritmuszavarok hátterében talán ez a leggyakoribb ok. Azt is tudni kell, hogy a szívelégtelenség a magas vérnyomás kezelésében alkalmazott egyes gyógyszerek ismert mellékhatása, de okozhatja még a pajzsmirigy túlzott működése is, ami egyben hipertóniához is vezet” – mondja dr. Kapocsi Judit tanárnő.
Összességében tehát fontos, hogy szabálytalan szívműködés, szívdobogás, kihagyás esetén mindenképpen forduljon orvoshoz! Az idejében felfedezett magas vérnyomás kezelésével megelőzhető a súlyosabb ritmusproblémák kialakulása is. Továbbá, akinek hipertóniája van, az évente legalább egyszer, panaszmentes esetben is menjen el kontrollra! Ez tartalmazza az orvosi vizsgálatot, szemfenéki kontrollt, EKG-t, és az alapvető laboratóriumi vizsgálatokat is.
Az átmeneti ritmuszavarok és vérnyomáskiugrások felismerésében mindezeken túl segít a 24 órás, otthon hordható EKG- és vérnyomásmérő készülék, melyek felhelyezését és az eredmények kiértékelését szakorvosi központok végzik.
Forrás: Trombózisközpont
A cikkben hivatkozott linkek:
Olvasna még a témában?
A nyitólapról ajánljuk
Friss cikkeink
- Egy kézzel élők mindennapjait segíti a Semmelweis Egyetem videósorozata
- Egy betegség, amely fellángol a kávétól
- Ha próbára tesz a hőség
- Utazás ételallergiával
- Miért vagyunk boldogabbak, ha nyaralunk?
- Az első csonttörést újabb követheti, ha csontritkulás áll a hátterében
- 6 esti szokás, amitől boldogan indul majd a reggel
- Ingadozó testsúly, rossz közérzet, hiányzó nyári csúcsforma?
- Ezért fáradtak nyáron a magyarok
- Egészségünk „ujjlenyomata”, a mikrobióta
- Egy új korszak apái
- Janicsák Veca: „Tartani az egyensúlyt testben és lélekben”
Hírlevél
Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!