Éljen 140/90 alatt

2011. 10. 07.
Szerző: Szimpatika
|
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A Magyar Hypertonia Társaság az „Éljen 140/90 alatt!” program során idén ősszel elindítja az elsősorban fiatal korosztályhoz szóló kampányát. A kezdeményezés célja, hogy az iskolákon és a közösségi médián keresztül hívja fel a figyelmet a magas vérnyomás megelőzésére.

Napjaink átlagos életvitele – a mozgásszegény életmód, a helytelen táplálkozás, a túlzott sófogyasztás, az elhízás – mind-mind a magasvérnyomás-betegség kialakulását idézheti elő.

Ez jelenleg az egyik leggyakoribb népegészségügyi probléma Magyarországon, megközelítőleg 3 millióan érintettek, azaz majd minden családban akad valaki, akinek magasabb a vérnyomása a normálisnál.


A magas vérnyomás megelőzésére történő odafigyelést és a helyes vérnyomásmérés oktatását nem lehet elég korán elkezdeni, továbbá az sem titok, hogy a gyermekek nagy hatással tudnak lenni szüleik, nagyszüleik életmódjára.

Ezért, hogy már a legfiatalabb korosztály körében is ismertté váljon a magas vérnyomás fogalma, és ők is részt vállaljanak a rendszeres otthoni vérnyomásmérés elterjesztésében, a Társaság „Hypertonia éve 2011” címmel pályázatot hirdet általános és középiskolák részére.

Most minden iskola részt vállalhat abban, hogy a nála tanuló diákok hozzájárulhassanak szüleik egészségi állapotának javításához, a betegség megelőzéséhez!

 

A magasvérnyomás-betegség kezelésével foglalkozó orvos-szakmai társaság (Magyar Hypertonia Társaság) arra kívánja ráirányítani a figyelmet, hogy a vérnyomásmérést bármilyen életkorban, bárki el tudja otthon is végezni. Az otthoni mérés azért is nagyon fontos, mert a rendszeres, nyugalmi állapotban történő méréssel időben kiszűrhető a betegség, és megakadályozható az olyan  későbbi súlyos szövődmények kialakulása, mint például az agyvérzés vagy szívizom infarktus.

Éppen ezért a MHT Társaság pályázatot hirdet az ország összes általános- és középiskolája között, hogy kiderüljön, melyik intézmény diákjai tudják a legnagyobb figyelmet fordítani az egészségre, azon belül a magasvérnyomás-betegség megelőzésére. A feladat, hogy a diákok mérjék meg a legtöbb szülő, nagyszülő, családtag, ismerős vérnyomását, és a mért értékeket rögzítve és beküldve vegyenek részt a pályázaton.

Minden megmért vérnyomás 1 pontot ér. További külön pontot ér, ha az illető, akinél magas vérnyomást észleltek, el is megy orvoshoz, és a vérnyomásív megfelelő rubrikájában az orvos pecsétje is szerepel.

A három legtöbb pontot begyűjtő iskola lesz a díjazott, az első helyezett 300.000, a második 150.000, a harmadik 50.000 forint értékű sportszervásárlási utalványt nyer!

 

Az iskolai pályázaton kívül a Társaság online aktivitásokkal is szól a fiatalokhoz, és rajtuk keresztül családtagjaikhoz, ismerőseikhez. A legnagyobb videómegosztó portálon, a YouTube-on jelenleg egyetlen magyar nyelvű film sem található a magasvérnyomás-betegség témájában, így első lépésként itt tekinthetők meg oktatófilm-sorozatunk epizódjai, melyekben a legnevesebb hazai szakemberek a Lelkes-Mérő család bábfiguráival mutatják be a magasvérnyomás-betegséget, annak kialakulását, megfelelő kezelését és a helyes otthoni vérnyomásmérést. A Lelkes-Mérő család hat tagja a legnagyobb közösségi oldalakon – mint a Facebook és iWiW – is feltűnnek majd, ahol játékos és tájékoztató formában is részt vállalnak a fiatalok informálásában. Az érdeklődők a kluboldalon napi jó tanácsot kérhetnek, oktatófilm-sorozatot láthatnak, szakértőktől kérdezhetnek, valamint értékes nyereményekért egészségtervet is készíthetnek a Lelkes-Mérő család tagjainak. Virtuálisan játékos formában „meg is gyógyíthatják” a családtagokat, javíthatják a rossz szív- és érrendszeri értékeiket, hozzájárulva egészségük megőrzéséhez. Minden héten útmutatást kaphatnak az otthoni vérnyomásmérés elvégzéséhez, a betegség kiszűréséhez és megfelelő kezeléséhez.

 

Az iskolai pályázat részletei megtalálhatók a www.hypertension.hu weboldalon, a helyes mérés elvégzéséhez pedig segítséget nyújt a https://www.facebook.com/hypertoniaeve oldalon folyamatosan megjelenő oktatófilm-sorozat is.

A nyitólapról ajánljuk

Augusztusi akció

Béres Porcerő Forte filmtabletta

90 db

6 100 Ft

67,8 Ft/db
Étrend-kiegészítő készítmény**

Advil® Ultra Forte lágy kapszula

16 db

2 060 Ft

128,8 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Hydrominum tabletta

30 db

2 520 Ft

84 Ft/db
Étrend-kiegészítő készítmény**

Kaloba® belsőleges oldatos cseppek

20 ml

1 995 Ft

99,8 Ft/ml
Vény nélkül kapható hagyományos növényi gyógyszer***

Vibovit By Eurovit Immun gumivitamin

50 db

3 415 Ft

68,3 Ft/db
Étrend-kiegészítő készítmény**

Xilomare® 1 mg/ml oldatos orrspray

10 ml

1 660 Ft

166 Ft/ml
Vény nélkül kapható gyógyszer

Acneminum tabletta

30 db

2 060 Ft

68,7 Ft/db
Étrend-kiegészítő készítmény**

Corsodyl alkoholmentes szájöblögető oldat

300 ml

1 620 Ft

5,4 Ft/ml
Kozmetikum

Neogranormon kenőcs

25 g

1 400 Ft

56 Ft/g
Vény nélkül kapható gyógyszer

Béres Szemerő Lutein Forte filmtabletta

90 db

6 530 Ft

72,5 Ft/db
Étrend-kiegészítő készítmény**

Tebofortan® 120 mg filmtabletta

30 db

4 400 Ft

146,7 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Visine® Classic 0,5 mg/ml oldatos szemcsepp

15 ml

1 800 Ft

120 Ft/ml
Vény nélkül kapható gyógyszer

Cataflam Dolo 25 mg bevont tabletta

20 db

2 040 Ft

102 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Bánó® -féle fokhagyma-galagonya-fagyöngy kapszula

100 db

3 860 Ft

38,6 Ft/db
Gyógyszernek nem minősülő gyógyhatású készítmény

NYDA® express fejtetvek és serkék ellen spray

50 ml

2 750 Ft

55 Ft/ml
Orvostechnikai és gyógyászati segédeszköz *

Zovirax Duo 50 mg/g és 10 mg/g ajakherpesz krém

2 g

2 080 Ft

1040 Ft/g
Vény nélkül kapható gyógyszer

Proliver tabletta

30 db

1 245 Ft

41,5 Ft/db
Étrend-kiegészítő készítmény**

Octenisept® 1 mg/ml + 20 mg külsőleges oldat

50 ml

2 230 Ft

44,6 Ft/ml
Vény nélkül kapható gyógyszer

Amorolfin-Teva 50 mg/ml gyógyszeres körömlakk

2,5 ml

4 100 Ft

Vény nélkül kapható gyógyszer
A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét!
* A kockázatokról olvassa el a használati útmutatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát!
** Étrend-kiegészítő, nem helyettesíti a kiegyensúlyozott, vegyes étrendet és az egészséges életmódot.
*** Hagyományos növényi gyógyszer, a javallatokra való alkalmazása a régóta fennálló használaton alapul.

Friss cikkeink

Hírlevél feliratkozás

A hírlevélküldő szolgáltatás – rajtunk kívülálló okok miatt – nem támogatja a Freemail-es és Citromail-es címeket, hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

Aktuális magazinunk

Magazin címlap Már elérhető a a Szimpatika magazin 2020. augusztusi száma!

Ingyenes magazinunkat kérje gyógyszerészétől a Szimpatika emblémával ellátott gyógyszertárakban! A korábbi számokat ide kattintva érheti el