Az a hatalmas harmadik
2009. 09. 15.
Ez a címe Gárdonyi Géza egyik kevéssé ismert regényének. Eljátszik azzal a keleti gondolattal, hogy a megszü-letni vágyó lélek hajtja egymás karjába az általa mamának és papának választott nőt és a férfit, ő sugároz sze-relmet a lelkükbe.
![](https://szimpatika.hu/public/images/via_editor/cikk/2009/09/szimpm-2009-09-popper-1.jpg)
Van néhány alaptörvény, amit érdemes betartani. Az egyik: serdülőkor felé a gyereket fokozatosan el kell en-gedni, hogy önálló gondolkodású, szuverén felnőtt lehessen belőle. Nagyon káros mondat, ami úgy kezdődik: „Amíg az én kenyeremet eszed…” Nem szabad megsértődni, ha észrevesszük, hogy már nem mi vagyunk a legjobb társaság a számára, ha intim titkai vannak. Ne akarjunk uralkodni felette.
A másik: vigyázzunk a szeretet megvonásával! Egy ember mindent kibír, ha biztos abban, hogy az elfogadáson, a szereteten belül történik. Semmit sem visel el, ha úgy érzi, kizárják a kapcsolatból, elutasítják.
![](https://szimpatika.hu/public/images/via_editor/cikk/2009/09/szimpm-2009-09-popper-2.jpg)
Előfordul, hogy a szülő féltékeny lesz a gyereke miatt. Úgy érezheti, hogy a felesége vagy a férje már keveseb-bet törődik vele, a gyerek a fontosabb. Nem szabad hagyni, hogy ilyen helyzet alakuljon ki. Legyen nyitva a szemünk, ne csak nézzünk, lássunk is, méghozzá idejében.
A gyerekkor és a serdülőkor még nem a nagy teljesítmények ideje. A gyereket inkább az érzelmi problémái, saját testi fejlődésének következményei, barátságai és szerelmei kötik le. A magyar pedagógiának – egyaránt vonatkozik ez szülőkre és tanárokra – igen káros útja, hogy általában arra figyel, amiben a gyerek rossz, például nehezen megy a matematika vagy a történelem. Ez napi téma lesz, aggodalom, szidás, bíztatás formájában. Ez-zel szemben például az amerikai pedagógia mindig arra figyel, amiben a gyerek jó! Így ha nagyon gyenge fizi-kából, akkor úgy vélik, hogy nem lesz ugyan belőle fizikus, de nem vágják el, sőt átengedik. Ezért nem a ku-darc válik központi témává. Különösen akkor, ha az irodalomban viszont nagyszerű, hát bontakozzon ki ott, ezzel foglalkozzon sokat.
A cikkben hivatkozott linkek:
Olvasna még a témában?
A nyitólapról ajánljuk
Friss cikkeink
- Egy kézzel élők mindennapjait segíti a Semmelweis Egyetem videósorozata
- Egy betegség, amely fellángol a kávétól
- Ha próbára tesz a hőség
- Utazás ételallergiával
- Miért vagyunk boldogabbak, ha nyaralunk?
- Az első csonttörést újabb követheti, ha csontritkulás áll a hátterében
- 6 esti szokás, amitől boldogan indul majd a reggel
- Ingadozó testsúly, rossz közérzet, hiányzó nyári csúcsforma?
- Ezért fáradtak nyáron a magyarok
- Egészségünk „ujjlenyomata”, a mikrobióta
- Egy új korszak apái
- Janicsák Veca: „Tartani az egyensúlyt testben és lélekben”
Hírlevél
Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.
A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!