Hogyan érezzük jóllakottnak magunkat?

Szerző: Szimpatika
Ha úgy gondoljuk, hogy eleget ettünk, akár még több órával az étkezés után is jóllakottnak érezhetjük magunkat. Ennek az összefüggésnek a felismerése segítheti a testsúly szabályozására irányuló új módszerek kifejlesztését.

Az angliai Bristol egyetemének kutatói érdekes kísérletet hajtottak végre: önkénteseknek látszólag kis, illetve nagy tál levest adtak ebédre – a valódi adagokat azonban a kutatók egy ügyesen elrejtett pumpa segítségével változtatták. A tálak tartalmát így csökkentették vagy újratöltötték a tálakat, az alanyok észrevétele nélkül.

Közvetlenül evés után az önkéntesek olyan szintű jóllakottságról számoltak be, ami tökéletesen megfelelt az elfogyasztott étel mennyiségének. Két-három órával később azonban azok a személyek, akik látszatra nagyobb adagot kaptak, még mindig jóllakottnak érezték magukat – nem így azok, akiknek látszatra kisebb adag jutott.

Huszonnégy órával később a megkérdezettek közül az előbbi csoportból jóval többen gondolták úgy, hogy a kiosztott leves csillapítani tudja étvágyukat.

A kutatás jól mutatja, hogy emlékezetünk nagyban hozzájárul az éhség és a jóllakottság érzésének kialakulásához.

Az eredmény a jövőben segítheti a kalória bevitel csökkentésére irányuló új módszerek kifejlesztését.

(Forrás: healthyliving.msn.com)

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!