Hogyan lassítsuk a szív- és érrendszer öregedését?

Szerző: Szimpatika
Bár maga az öregedés elkerülhetetlen, nem mindegy, milyen ütemben zajlik a folyamat. Kutatások eredményei szerint korábban „öregszik” az szív- és érrendszere azoknak, akik 2-es típusú cukorbetegséggel élnek. Dr. Szentpály Emőke, az Oxygen Medical kardiológusa szerint ez a folyamat lassítható.

A University of Colorado School of Medicine kutatói – más kutatások eredményeivel egybehangzóan – azt állítják, hogy rendszeres testmozgással a cukorbetegek szív- és érrendszerének öregedése elérheti az egészséges szintet.


A szakértők szerint teljesen normális, ha az életkor előrehaladtával párhuzamosan az emberek kevesebb fizikai aktivitásra képesek, mint fiatalabb korukban. A kutatások szerint az egészséges felnőttek edzettségi szintje 40-50 éves kor felett minden 10 évben 10 százalékot csökken. Ugyanakkor a 2-es típusú cukorbetegek edzettségi szintje 20 százalékkal alacsonyabb az egészségesekénél, függetlenül attól, hogy tinédzserek, felnőttek vagy idősebbek. A szakemberek szerint ez a különbség nemcsak az edzések során mutatkozik meg, de a mindennapi életben is. Sok cukorbetegnek már egy hosszabb gyaloglás is nehézséget jelent. A 2-es típusú cukorbetegek csökkent fizikai aktivitása pedig beindít egy ördögi kört: a meglévő szív- és érrendszeri rizikó mellé megjelenik – a mozgásszegény életmód következményeként – az elhízás, ezzel együtt nagyobb eséllyel jelentkezik magas vérnyomás is. Összefoglalóan jelentős civilizációs betegség az úgynevezett metabolikus X-szindróma alakul ki, mindezek következményeként jelentősen nő a korai halálozás esélye is.

A cukorbetegség magas szív- és érrendszeri kockázattal is jár

A megváltozott anyagcsere nemcsak vércukorszint emelkedést eredményez, de növeli az érelmeszesedést elősegítő vérzsírok (a triglicerid, illetve a rossz koleszterinként emlegetett LDL) szintjét is. Az érfalon belül gyulladás alakul ki, fokozódik a véralvadásra való hajlam. Ezek a változások, valamint a diabéteszes betegek nagy többségénél jelen levő magas vérnyomás előmozdítja a szív- és érrendszeri szövődmények kialakulását. A cukorbetegeknek 2-5-ször nagyobb az esélye a szívinfarktusra, sőt arra is, hogy ez halálos kimenetelű legyen. Az érintetteknél gyakoribb a diffúz koszorúér-betegség, számos szűkület látható a kiserek szintjén is, mely csökkenti a terápiás lehetőségek sikerét. Ez az elvékonyodott, kiterjedten beteg koszorúérrendszer emeli a szívelégtelenség kialakulásának kockázatát is.
Az is tény, hogy az érelzáródással, keringészavarral járó iszkémiás stroke előfordulása a diabéteszes betegek között 2-3-szor gyakoribb. Ugyancsak nagyobb eséllyel alakul ki náluk perifériás érbetegség, vagyis az alsó végtagi verőerek szűkülete.

Megoldás: megfelelő életmód program

Már korábbi kutatások is rámutattak, hogy a sok szövődmény lehetőség mellett van egy jó hír is: a mozgás csökkentheti a fent nevezett szövődmények kialakulási esélyét. 12-20 hetes mozgásprogram után a 2-es típusú cukorbetegek edzettségi szintje közel 40 százalékkal emelkedett. Ez a nagyságrendű növekedés még az egészségeseknél sem mindig következett be. Vagyis a betegség okozta negatívumok ledolgozhatók – ami nagyszerű hír.
– Ezek az összefüggések mind az érintetteknek, mind a velük foglalkozó orvosoknak erős motivációt kell, hogy jelentsenek. A diabétesszel összefüggő kardiovaszkuláris problémák kockázata ugyanis csökkenthető – hangsúlyozta dr. Szentpály Emőke, az Oxygen Medical kardiológusa. – Ugyanakkor sajnos azt is látni kell, hogy az érintettek nagy része számára világos, hogy mozognia kellene, viszont csak kis részük teszi ezt a mindennapjai részévé. Aki viszont elszánja magát és szeretne tenni az egészségéért, pontos életmódprogramot kaphat, melyet kardiológus és más szakemberek igazítanak a személyes állapotához és céljaihoz.

www.oxygenmedical.hu

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!