A dolgozó anyák egészségesebbek, mint otthon maradó társaik
Az eredmények szerint azok a nők, akik röviddel a szülést követően visszatértek a teljes munkaidős állásukhoz, negyven éves korukra jobb mentális és fizikai állapotról számoltak be, köztük fokozottabb mozgékonyságról, több energiáról és kevesebb depressziós gondolatról.
"A munka jótékony hatással van az egészségre, mind mentálisan, mind fizikailag" – hangsúlyozta Adrianne Frech az amerikai Szociológusok Egyesületének éves találkozóján. – A látható cél a hatékonyság, a kontroll és a függetlenség érzetével ajándékozza meg a nőket. Olyan területet biztosít számukra, ahol szakértői lehetnek valaminek, és fizetést is kapnak."
A szakember szerint a tartósan munkanélküli édesanyák mutatták a legrosszabb egészségügyi eredményeket, és nekik volt szükségük leginkább a fokozott figyelemre. Ezek a nők gyakran akaratukon kívül ki-be mozogtak a munkaerőpiacon. "Az állás megtartásáért folyó küzdelem vagy az állandó munkakeresésre való beállítódás jelentős hatással van az anyák egészségére, elsősorban mentálisan, de fizikailag is" – idézte a szakembert a The Daily Telegraph című brit lap internetes kiadása.
Forrás: MTIA cikkben hivatkozott linkek:
Olvasna még a témában?
A nyitólapról ajánljuk
Friss cikkeink
- Egy kézzel élők mindennapjait segíti a Semmelweis Egyetem videósorozata
- Egy betegség, amely fellángol a kávétól
- Ha próbára tesz a hőség
- Utazás ételallergiával
- Miért vagyunk boldogabbak, ha nyaralunk?
- Az első csonttörést újabb követheti, ha csontritkulás áll a hátterében
- 6 esti szokás, amitől boldogan indul majd a reggel
- Ingadozó testsúly, rossz közérzet, hiányzó nyári csúcsforma?
- Ezért fáradtak nyáron a magyarok
- Egészségünk „ujjlenyomata”, a mikrobióta
- Egy új korszak apái
- Janicsák Veca: „Tartani az egyensúlyt testben és lélekben”
Hírlevél
Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!