A fehér fény káros az egészségre
2011. 09. 15.
A fehér fényű izzók jóval erősebben fékezik a szervezet létfontosságú melatonintermelését, mint a sárgásan világítók – erre jutottak egy nemzetközi tanulmány szerzői.
A fehér izzók fénye rövidebb hullámhosszú – 440-500 nanométer közötti –, mint a sárgáké, elsősorban kültéri, közterületi világításban használatosak, és kevesebb energiát fogyasztanak, mint a sárgák. Viszont az olasz, izraeli és amerikai tudóscsapat kutatási eredményei szerint háromszor jobban elnyomják az élő szervezet melatonintermelését, márpedig ez a hormon felelős biológiai óránk pontos "beállításáért", ismert antioxidáns és rákbetegség elleni hatása. Hiánya magatartási zavarokban és más egészségügyi problémákban is megmutatkozhat.
A tudósok – akik között akadt csillagász (a fényszennyezés szakértője), fizikus, biológus – azt javasolják, hogy a fehér fényű (amely a színspektrumban valójában kék) égőket csakis ott használja az emberiség, ahol elengedhetetlenül szükséges.
A melatonin termelődésének zavara nemcsak emberre káros, hanem állatra is – jegyezte meg a tanulmányt ismertető Science Daily című honlap.

A cikkben hivatkozott linkek:
Olvasna még a témában?
A nyitólapról ajánljuk
Friss cikkeink
- Főtt ételek tárolása – Legyünk tudatosak, dobjunk ki kevesebbet!
- Megugrott a szamárköhögéses esetek száma hazánkban
- Mit tehetünk az egészséges alvásért?
- Melegkiütés vagy napallergia?
- Otthon végezhető gyakorlattal fejleszthető a csecsemők csípőízülete
- Mesterséges intelligencia segíti a gyógyszerkutatást
- A napfénytől még az alvásunk is jobb lesz
- Új módszer segíthet több millió asztmás beteg életén
- A gyorsételek és a túlzott cukor-vagy koffeinbevitel ronthatja a vizsgaeredményeket
- A pislogás nem csak tisztítja a szemet
- Már az ókori görögök is megemlékeztek az édesanyákról
- Így szelídítsük meg a digitális világot!
Hírlevél
Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.
A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!