Újrahasznosított kiegészítők

2013. 03. 09.
Szerző: Varga julis
|
Címkék: Üzenet a Földnek 
A fenntartható, zöld gondolkodás szerencsére a divat világában sem ismeretlen fogalom – a túlfogyasztás itt is épp akkora, hacsak nem ölt még nagyobb méreteket, mint az élet más területein. Szerencsére itthon is szaporodnak azok a tervezők és boltok, amelyek figyelmet fordítanak az újrahasznosításra – legyen szó anyagok újragondolásáról vagy kincseket feltáró padlástakarításról. Először Budapesten néztünk körül, hogy milyen környezettudatos termékeket vásárolhatunk.

Az egyik legismertebb hazai újrahasznosító márka a Medence Csoport nevéhez fűződik, akik a Re+Concept név alatt molinókból készítenek hordható, mutatós táskákat. A csoport 3 személyből, Terebessy Tóbiásból, Gross Andrásból és Magyar Gergelyből áll, akikhez ideiglenesen már számtalan hazai tervező, művész és civil szervezet is csatlakozott.
A csoport számára kiemelten fontos a fenntarthatóság kérdése, így sokat foglalkoznak a természetbarát anyagok használatával, illetve a nem lebomló anyagok újrahasznosításával. Tartós és színes molinókból készült táskáikat a csoport Pipa utca 4. alatti Medence Szalon nevű kiállítóterében lehet megtekinteni és megvásárolni. Ugyanakkor a fiatal alkotók, akik a tavalyi Magyar Formatervezési Díjon elnyerték a Magyar Formatervezési Tanács különdíját, nemcsak termékeikkel, hanem műhelymunkáikkal is szeretnék inspirálni a környezetüket. Rendszeresen tartanak kézműves foglalkozásokat, ahol szakképzett animátorok segítségével vonják be a közönséget az alkotási folyamatba.



Egy másik magyar sikertörténet egy orosz lány nevéhez fűződik, aki végül a magyar fővárosban nyitotta meg első cipőboltját. Anna Zaboeva nevét egyre gyakrabban hallani a divat- és designkedvelők körében, Siberia nevet viselő, Wesselényi utcai boltja pedig több útikönyvben is szerepel, mint kihagyhatatlan látványosság. A már bejáratott cipőbolt és műhely mellé Anna nemrégiben nyitotta meg új boltját a Király utca 8–10. alatti Central Passage-ban PleaseMachine Style Lab néven. Mindkét boltban ugyanazokat a minőségi, kézzel varrt, újrahasznosított anyagokból készült cipőit és kiegészítőit árulja, amelyek nem véletlenül szereztek maguknak annyi rajongót. Anna előszeretettel szerzi be alapanyagait lomtalanítások során, kezei között új értelmet nyernek a virágos nejlonruhák, hibás bőrkabátok és az egyébként hordhatatlan darabok. A színes és tartós cipők mindegyikének megvan a saját története, ráadásul nincs köztük két egyforma. Ha valaki tudatosan szeretne olyan lábbelit vásárolni, ami mutatós, de több szezont is túlél, akkor forduljon nyugodtan Annához – aki még a műhelytitkaiba is szívesen avat be mindenkit. A közös alkotásban az öröm ugyanis szerinte is csak sokszorozódik, nem pedig osztódik.

 

Ha már környezetkímélő táskánk és cipőnk van, akkor miért ne lehetne újrahasznosított szemüvegünk? A Tipton erre kínál megoldást. A Tipton testvérek nevéhez fűződő márka alapötlete az volt, hogy hordható, divatos, de környezetkímélő szemüvegkeretek készüljenek a cég neve alatt. Ehhez a testvérek először a régi hanglemezekhez nyúltak, amelyek tartós és használható alapanyagnak bizonyultak. Ez a kollekció lett a Vinylize, amit később a Cinematique sorozat követett. Ennek az a különlegessége, hogy a szemüvegek szárába régi filmek kerülnek, így szintén nincs köztük két egyforma.
A Tipton nem csak az újrahasznosított anyagok miatt számít környezetbarát cégnek: a szokásos szelektív hulladékgyűjtés alapján több olyan szabályt is bevezettek, amelyek nagy része egyedülállóan fenntarthatóvá teszi a céget. Az irodában nem használnak papírt, csomagolásaik minden esetben újrafelhasznált anyagokból készülnek, ahogyan a szemüvegtokjaik is. Állításuk szerint semmit sem élveznek annyira, mint újrahasznosítani a kulturális hulladékokat – úgy gondolják, ha nem is ők váltják meg a világot, jó példát azért mutathatnak.
Szemüvegkereteiket a Belgrád rakpart 26-os szám alatti bemutatótermükben lehet megnézni és megvásárolni – de öltözzünk föl rendesen: a fiúk a fenntarthatóság jegyében nem fűtenek.

 

Ha egyéb kiegészítőket szeretnénk beszerezni, akkor erre az egyik legjobb hely a budapesti Anker közben lévő Bolhapalota. A bolhapiacok és régiségboltok hangulatát sajátosan ötvöző helyen gyakorlatilag mindent lehet kapni – és ez nem túlzás. A boltban bárki bérelhet kisebb-nagyobb polcot vagy vitrint, ahol kiállíthatja eladásra szánt dolgait – kalapoktól kezdve a rádiókon át a fülbevalókig. Érdemes gyakran betérni, ki tudja, mikor futunk bele valamibe, amit már évek óta vadászunk. A filléres, mókás kacatoktól kezdve az értékesebb holmikig mindent megtalálhatunk a Bolhapalotában, ami azért el is gondolkodtatja egy kicsit az embert – ha már így is ennyi, másnak már felesleges tárgy gyűlt össze, akkor minek készülnek még egyáltalán újak? Úgyhogy gondoljuk át minden egyes vásárlásunkat – azért, mert valami olcsó, csillog vagy divatos, még nem kell megvenni, ha valójában nincs is rá szükségünk…

Januári akció

Centrum® Nőknek A-tól Z-ig® filmtabletta

30 db

2 425 Ft

80,8 Ft/db
Vitaminokat és ásványi anyagokat tartalmazó készítmény. Összetételével hozzájárul a nők tápanyagszükségletének fedezéséhez
Étrend-kiegészítő készítmény**

Centrum® Férfiaknak A-tól Z-ig® filmtabletta

30 db

2 425 Ft

80,8 Ft/db
Vitaminokat és ásványi anyagokat tartalmazó készítmény. Összetételével hozzájárul a férfiak tápanyagszükségletének fedezéséhez
Étrend-kiegészítő készítmény**

C-vitamin Béres 1000 mg filmtabletta

90 db

2 235 Ft

24,8 Ft/db
Magas hatóanyag-tartalom: 1000 mg C-vitamin filmtablettánként
Béres Gyógyszergyár Zrt.,
1037 Budapest, Mikoviny u. 2-4. www.beres.hu
Vény nélkül kapható gyógyszer

Béres Csepp Extra® belsőleges oldatos cseppek

4×30 ml

3 765 Ft

31,4 Ft/ml
Az immunrendszer működésének, a szervezet ellenálló-képességének támogatására, pl. meghűléses megbetegedésekben, influenza idején
Béres Gyógyszergyár Zrt.,
1037 Budapest, Mikoviny u. 2-4. www.beres.hu
Vény nélkül kapható roboráló gyógyszer

Linex® Forte élőflórát tartalmazó speciális kapszula

28 db

2 370 Ft

84,6 Ft/db
Több milliárdnyi élőflóra sejtet tartalmaz, melyre a bélflórának az antibiotikum-kezelés első napjától szüksége lehet
Sandoz Hungária Kft.,
1114 Budapest, Bartók Béla út 43-47.
Speciális – gyógyászati célra szánt – tápszer

Nurofen® eperízű 20 mg/ml belsőleges szuszpenzió gyermekeknek

200 ml

2 225 Ft

11,1 Ft/ml
Láz gyors és hatékony csökkentésére, enyhe és mérsékelt fájdalom csillapítására 3 hónapos kortól
Reckitt Benckiser Kft.,
1113 Budapest, Bocskai út 134-146.
Tel.: (+36) 1 880 1870
E-mail: gyogyszer@rb.com
Vény nélkül kapható gyógyszer

Dentinox® fogínygél gyermekeknek

10 g

1 655 Ft

165,5 Ft/g
Fogzáskönnyítő gél, az első fogak kibújásakor jelentkező tünetek helyi kezelésére alkalmas készítmény
Vény nélkül kapható gyógyszer

Mucopront 375 mg kemény kapszula

50 db

1 960 Ft

39,2 Ft/db
Légúti megbetegedésekben a nyák oldására, köpetürítés elősegítésére szolgál
Vény nélkül kapható gyógyszer

Volteren Emulgel Forte 20 mg/g gél

150 g

3 960 Ft

26,4 Ft/g
Akár 12 órán keresztül csillapítja az ízületi és izomfájdalmakat és csökkenti azok gyulladását
GlaxoSmithKline-Consumer Kft.,
1124 Budapest, Csörsz u. 43.
Tel.: 225-5800 www.gsk.hu
Vény nélkül kapható gyógyszer

Dorithricin® szopogató tabletta

20 db

1 415 Ft

70,7 Ft/db
Szopogató tabletta helyileg ható antibiotikummal torokfájásra. Fájdalomcsillapító, antibakteriális és fertőtlenítő hatású. 6 éves kortól
TEVA Gyógyszergyár Zrt.,
4042 Debrecen, Pallagi út 13.
Vény nélkül kapható gyógyszer

Aperisan® 200 mg/g szájnyálkahártyán alkalmazott gél

10 g

1 870 Ft

187 Ft/g
A szájnyálkahártya gyulladásainak helyi kezelésére
Vény nélkül kapható gyógyszer***

Blend-a-dent extra erős protézisrögzítő krém

47 g

1 190 Ft

25,3 Ft/g
Szuper erős műfogsorrögzítő krém
Orvostechnikai eszköz*

Systane® Ultra nedvesítő szemcsepp

10 ml

2 190 Ft

219 Ft/ml
Száraz szem kezelésére szolgál: átmenetileg megszünteti a szemszárazság okozta égő érzést és irritációt. Lágy kontaktlencsék nedvesítésére is alkalmazható
Novartis Hungária Kft.
1114 Budapest, Bartók Béla út 43-47.
Gyógyászati segédeszköz*

Baldivian® Night bevont tabletta

30 db

1 640 Ft

54,7 Ft/db
Természetes hatóanyagával enyhítheti az alvászavarokat
Vény nélkül kapható gyógyszer

Neo Citran belsőleges por felnőtteknek

14 tasak

2 275 Ft

162,5 Ft/tasak
Komplex megoldás a megfázás és az influenza tüneteinek kezelésére
GlaxoSmithKline-Consumer Kft.,
1124 Budapest, Csörsz u. 43.
Tel.: 225-5800 www.gsk.hu
Vény nélkül kapható gyógyszer

Coldrex® Junior por belsőleges oldathoz

10 tasak

1 705 Ft

170,5 Ft/tasak
6 éves, vagy annál idősebb gyermekeknél a megfázás és influenza tüneteinek enyhítésére szolgál. Hatóanyagainak köszönhetően enyhíti az orrdugulást, a torokfájást, csillapítja a fejfájást és csökkenti a lázat
Vény nélkül kapható gyógyszer

Smecta® 3 g por szuszpenzióhoz

10 db

1 040 Ft

104 Ft/db
Akut hasmenés kezelésére felnőtteknek és gyermekeknek (a csecsemőket is beleértve) orális rehidráló oldattal együtt adva
Vény nélkül kapható gyógyszer

SeptaNazal® 1 mg/1 ml + 50 mg/1 ml oldatos orrspray felnőtteknek

10 ml

1 510 Ft

151 Ft/ml
Csökkenti az orrnyálkahártya duzzanatát és az orrváladék-képződést, ennek köszönhetően csökkenti az orrdugulást. Dexpantenol-tartalmával elősegíti a sebgyógyulást és védi az orrnyálkahártyát
Vény nélkül kapható gyógyszer

Magnosolv® granulátum

30 db

1 895 Ft

63,2 Ft/db
Már egy tasak fedezi a felnőttek napi magnézium szükségletének közel 99%-át
Vény nélkül kapható gyógyszer

Algoflex® Forte filmtabletta

20 db

1 670 Ft

83,5 Ft/db
1,5×-es hatóanyag-tartalmával**** hatékonyan csillapítja a fejfájást. (****Az Algoflex 400 mg filmtabletta hatóanyag-tartalmához képest.)
SANOFI-AVENTIS Zrt.
1045 Budapest, Tó utca 1-5.
Gyógyszerinformáció
tel.: (+36 1) 505 0055
Web: www.sanofi.hu
Vény nélkül kapható gyógyszer

Apranax Dolo 220 mg filmtabletta

20 db

815 Ft

40,8 Ft/db
Különböző eredetű enyhe és mérsékelt fájdalmak rövid távú kezelésére javallt
Vény nélkül kapható gyógyszer

Bánó® -féle fokhagyma-galagonya-fagyöngy kapszula

100 db

3 180 Ft

31,8 Ft/db
Érelmeszesedés megelőzésére, a vér koleszterinszintjének csökkentésére, magas vérnyomás és szívpanaszok kezelésénél a gyógyszeres terápia kiegészítőjeként
Gyógyszernek nem minősülő gyógyhatású készítmény

A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét!

* A kockázatokról olvassa el a használati útmutatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát!

** Étrend-kiegészítő, nem helyettesíti a kiegyensúlyozott, vegyes étrendet és az egészséges életmódot.

***Hagyományos növényi gyógyszer, a javallatokra való alkalmazása a régóta fennálló használaton alapul.

Hírlevél feliratkozás

A hírlevélküldő szolgáltatás – rajtunk kívülálló okok miatt – nem támogatja a Freemail-es és Citromail-es címeket, hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!
Felhasználási feltételek, adatkezelés »

Aktuális magazinunk

Magazin címlap Megjelent a Szimpatika magazin 2018. januári száma!

Ingyenes magazinunkat kérje gyógyszerészétől a Szimpatika emblémával ellátott gyógyszertárakban! A korábbi számokat ide kattintva érheti el