Az ékszer, ami öltöztet

2013. 12. 07.
Szerző: Szakszon Réka
Saját készítésű gombok, újrahasznosított textilek, egy nagy adag kreativitás és jól meghatározott koncepció áll a nemrég született Inventino mögött. Jakócs Zsanett és Vattay Zsófia soha nem készítenek két ugyanolyan ékszert, ezért biztosan nem találkozhatunk a fülbevalónk pontos másával az utcán. Az újdonsült tervezőkkel beszélgettünk, akik az internet és a dizájnvásárok mellett több boltban is árulják őszi–téli kollekciójukat.

Hogy került az ékszerkészítés az életetekbe?

Zsani: Mindketten pszichológiát tanulunk az egyetemen, és egy fejlődéslélektan órára gyerekekkel kellett rajztesztet végezni, ahol pasztellkrétát használtunk. Már régóta szerettem volna kipróbálni a pasztellrajzokat, és ezzel a feladattal végre volt rá alkalom, hogy belekezdjek. Ekkor indult el bennem egy kreatív folyamat. A pasztellal a papírok után fa karkötőkre kezdtem el különböző mintákat rajzolni.

Zsófi: Én otthon talált anyagokból és gombokból kísérleteztem karkötők készítésével. Ezzel két irányban indultunk el a folyamat elején: az egyik a textil és a gombok, a másik a pasztell és a fa volt. Később ezeket próbáltuk meg ötvözni az ékszerkészítésben. Az anyagkészlet és a technikák, amiket használunk, állandóan bővülnek.

Zsani: Alkotásról alkotásra folyamatos formálódás figyelhető meg a munkáinkban. Amikor leülünk dolgozni, általában nem megtervezett módon születnek az ékszerek, hanem az anyagok és a módszerek ötvözésével, az alkotás közben kialakuló ötletekkel.

A változatosság mellett kezdenek letisztulni az ékszereitek. Milyen anyagokkal dolgoztok?

Zsófi: Az utóbbi időben a két alapanyag, amit használunk, a gomb és az újrahasznosított textil. Mostanra eljutottunk odáig, hogy a gombok borítását is mi készítjük, hiszen már ebben a fázisban is sok múlik azon, hogy melyik minta hova kerül a felületen.

Zsani: Előfordult, hogy elmentünk a turkálóba ruhát venni, és már mindenben a gombhoz való anyagokat láttuk. Hiába tetszett meg egy szoknya vagy egy póló, végül legtöbbször szétvágtuk a textileket, és ékszer lett belőlük.



Zsófi: A környezettudatosság mellett fontosnak tartjuk közvetíteni, hogy minden anyagnak külön története van. Sokszor a saját gyerekkori ruháinkat használjuk fel, máskor a nagyszüleink régi szoknyájából készítünk karkötőt, vagy a turkálóból veszünk anyagokat, amelyek akár távoli országokból is származhatnak. Ezeket a történeteket az ékszereink is hordozzák.

Mikor fordult át a hobbitevékenység hivatalosabb keretek közé, amikor már eladásra készítettetek ékszereket?

Zsani: Először a Gardrób Közösségi Vásáron raktam ki a saját készítésű ékszereimet. Ez a helyszín azonban, úgy tűnt, nem a megfelelő közeg, mert itt inkább a használt ruhák eladásán volt a hangsúly.

Zsófi: Már ekkor sok pozitív visszajelzés érkezett. Kíváncsiak voltunk az emberek véleményére és reakciójára, többek közt ezért készítettük el a Facebook-oldalunkat. Az online felületünkön kívül a DiP Design Passage vásáron is megjelenünk, valamint a soproni Kultúrcikk nevű boltban is árusítják az ékszereinket.

Fotó: Lilo Vekassy Photography
Mivel tudtok kiemelkedni az ékszer- és a dizájnpiacon?

Zsani: Az egyediségünkkel szeretnénk kitűnni a telített piacon: figyelünk arra, hogy soha ne készítsünk két ugyanolyan ékszert. Azokat a nőket célozzuk meg, akik figyelnek a harmóniára és szeretnek valami különlegeset hordani. Többek között ezért is kezdtünk komplett szetteket létrehozni, ahol a fülbevaló, karkötő és gyűrű ugyanabból a textilből készül.

Zsófi: Mostanában sokan dolgoznak gombbal, de általában a tervezők ehhez nem párosítanak annyira változatos anyagokat. Mi kombináljuk a gombot bőrrel, gyönggyel, szalaggal, különböző technikákkal, amitől sokszínűek lesznek az ékszereink. Ezenkívül megrendelésre is készítünk ékszereket. Ha valaki szeretne, kérhet a neki tetsző textilből a saját elképzelése szerint új összeállításokat.

Mennyire viszitek bele a saját egyéniségeteket az ékszerkészítésbe?

Zsófi: Nem kizárólag a saját ízlésünket vesszük figyelembe. Vannak elegáns, sportos, laza, visszafogottabb, merészebb, hétköznapibb, játékosabb darabok – így mindenki megtalálja a neki tetszőt a kollekcióban. Ezek persze mind ott vannak a mi személyiségünkben is, és a hangulatunktól függ, hogy melyik rész bontakozik ki.

További információk és ékszerrendelés az Inventino Facebook-oldalon vagy az inventino.budapest@gmail.com e-mail címen.

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!