Interjú Kaáli professzorral, a magyar lombikbébiprogram megteremtőjével

Azonban nem ezekre büszke a leginkább, hanem arra a 22 000 egészséges magyar kisbabára, akik, ha ő nincs, nem jöttek volna világra. Ő, Steven G. Kaáli, azaz Kaáli Nagy Géza professzor a hazai ambuláns lombikbébiprogram megteremtője, akinek intézeteiben – Budapesten, Szegeden, Győrben, Debrecenben, Miskolcon, Pécsett, Kaposváron és Tapolcán – ma is a magyar lombikbabák háromnegyede fogan meg. Több mint 20 éve ismerem. Most, 22 évvel első találkozásunk után úgy látom, szinte semmit sem változott.

– Hogyan csinálja?

– Kedves, hogy ezt kérdezi – ültet le az irodájában. Asztalán bekeretezett kitüntetések, fényképek, a Kaáli Legendárium – családjának története csodaszép díszkötésben. Ujja a laptop klaviatúráján. Bármiről beszél, már hívja is elő a számítógépben tárolt leveleket, adatokat, grafikonokat, fotókat, hogy szemléletesebbé tegye, amit mond. Közvetlen, nyílt és barátságos, miként az igazán nagy tudású emberek. – Tele vagyok tervekkel, talán ez a titok – válaszol, aztán sorolja ezeket. – Intézetünk állandóan fejlődik. Jelenleg is több  klinika építkezését menedzselem, gyakorlatilag minden épületünket kinőttük. Sokat utazom az országon belül. S bár végleg hazaköltöztem az USA-ból, még ma is az Albert Einstein Egyetem professzora vagyok, ezért gyakran repülök New Yorkba. De van sok más kihívás is. Tavaly harmadikak lettünk a Kékszalag Vitorlásversenyen. A 35 fokos hőségben a 16 órás futamidő során emberfeletti erőfeszítésére volt szükség ahhoz, hogy az első három közé kerüljünk. Nagyon élveztem, és elhatároztam, hogy idén megróbálok első lenni. Kibéreltem Európa egyik leggyorsabb katamarán versenyhajóját, áthozattam a Balatonra, és szerveztem rá egy csapatot. Szeretnék sok hazai és nemzetközi versenyt nyerni. Mindennap sportolok, úszom, futok, nyáron vitorlázom. Nagyon vigyázok a súlyomra, koleszterinszintemre, vérnyomásomra. És szerencsére megengedhetem magamnak, hogy csak olyan dolgokkal foglalkozzak, amiket fontosnak tartok, amik érdekelnek.

– Megteheti, hiszen nincsenek anyagi gondjai.

– Nincsenek. És büszke vagyok arra, hogy ezt kizárólag a kétkezi munkámnak köszönhetem. Amikor 45 évvel ezelőtt kimentem Amerikába, megszereztem a szakvizsgát, és úgy kezdtem a pályát, hogy évente 600 magánszülést vezettem. Éveken át gyakorlatilag a klinikán laktam, mert nem volt időm hazamenni. Akkoriban egy-egy szülésért 5-6 ezer dollárt fizettek, de időm nem volt elkölteni a pénzt. Öcsémmel közösen minden jövedelmünket telkekbe fektettük, és házakat építettünk eladásra. Aztán megnyitottam New York első ambuláns lombikbébi-klinikáját, oktattam és kutattam az egyetemen, miközben szabadalmaztattam egy találmányt. Ezt a Johnson and Johnson világcég vette meg, több millió dollárért. De ezenkívül is van tíz világszabadalmam, amiket szintén sikerült értékesítenem.

– Milyen érzés gazdagnak lenni?

– Erre a kérdésre talán Soros György és a leggazdagabb 100 magyar tudna válaszolni. Mi a feleségemmel egy keményen átdogozott amerikai élet után kényelmesen és jólétben élünk. Ahogy ezt kint mondják, a felső középosztály szintjén. A megtakarított pénzünk, amit manapság tőkének szoktak nevezni, szabadságot ad, lehetőséget teremt arra, hogy azt tegyük, amit fontosnak, jónak, hasznosnak tartunk. Hetvenéves korban döbbentem rá igazán, hogy az emberi élet véges, ezért tölt el jó érzéssel, ha az ember maradandót alkothat. És nálam mostanában ebben nincs hiány.

– Mit tart Ön jólétnek?

– Amikor visszaköltöztem Magyarországra, Budapest legszebb pontján megvettem egy gyönyörű lakást, mely a történelmet idéző budai várra néz. Van egy nyaralónk a Balatonon. Amerikából hazahozott kocsival járunk. Sokat járunk étterembe, akkor és ott nyaralunk a világon, ahol kedvünk van. Manhattanben bérelek lakást, akkor is, ha csak néha vagyok New Yorkban. Költséges hobbijaim is vannak: télen is vitorlázom a Karib-tengeren, szeretem az antik bútorokat, régi autókat és motorokat gyűjtök. Túl sok időm nincs ezeket élvezni, mert még ma is napi 10-12 órát dolgozom.

– Úgy tudom, három gyermeke van. Vajon ők is ilyen céltudatos, sikerorientált emberek lesznek? Nem kényelmesíti el őket a jómód?

– Épp ellenkezőleg. Az idősebbik fiam már közgazdász, jelenleg Oxfordban képzi tovább magát. A kisebbik hazai orvosi egyetemre jár. A lányom pedig szintén közgazdász, Svájcban tanult, és egy nagy nemzetközi segélyszervezetnél dolgozik. Azt vallja, hogy mivel eddigi élete jómódban telt, itt az ideje, hogy törődjön az elesettekkel.

– S a felesége?

– Olga szemészorvos, de Amerikában szülész-nőgyógyász szakvizsgát is szerzett. Ő is nagyon sokat dolgozott orvosként, no meg a gyerekeink körül. Ma is ezt teszi.

Forrás: Kiskegyed