szívinfarktus

Mi számít magas vérnyomásnak?

A napokban napvilágot látott egy tanulmány eredménye, mely szerint a magas vérnyomás értéke nem az eddigi 140 Hgmm feletti érték, hanem már a 120 Hgmm feletti tartomány is annak számít. Hogy ebből mennyi igaz, illetve hogy miért is veszélyes a magasvérnyomás, arról dr. Kapocsi Judit tanárnő, a Trombózisközpont magasvérnyomás specialistája beszél.

Ismerjük fel a stroke tüneteit!

Szabálytalanul ver a szíve? Gyakran szédül? Úgy érzi, hogy hevesen ver a szíve? Kapkod a levegőért, mintha nem jutna elég oxigénhez? Ez esetben Önnek valószínűleg pitvarfibrillációja van, amelynek következtében ötször nagyobb a kockázata annak, hogy stroke-ot kapjon. Hogyan csökkenthető a stroke kockázata?

Súlyos következményekkel jár a folsavhiány

A folsav, vagyis a B9-vitamin rendkívül fontos szerepet játszik a sejtosztódásban, az agyi funkciók megfelelő működésének biztosításában, illetve a depresszió elleni küzdelemben. Milyen jelek esetén gyanakodhatunk arra, hogy folsavhiányban szenvedünk?

Sörrel a szívroham ellen

Ha azt hisszük, a bor a legegészségesebb ital a világon, tévedünk! Egy svéd tanulmány most azt mondja, hogy ha a szívünknek jót akarunk, inkább sört fogyasszunk.

Ön tudja, hogyan kell újraéleszteni?

Ma van az újraélesztés nemzetközi napja: Magyarországon több mint húsz budapesti és vidéki helyszínen ingyenesen el lehet sajátítani az újraélesztés egyszerű lépéseit.

Tévhitek a koleszterinről

2010–2014 között országszerte közel százezer ingyenes koleszterinszint-mérést végzett Magyarország Átfogó Egészségvédelmi Szűrőprogramja: a vizsgált nők 39%-ánál, a férfiak 47%-ánál mértek határérték feletti koleszterinszintet. Vagyis a „csendes gyilkos” minden harmadik magyart érinthet.

Szívroham: minden perc számít!

Elindult a Magyar Kardiológusok Társasága Javítsd reakcióidődet! szlogenű társadalmi célú kampánya, amelynek fő célkitűzése: megálljt inteni a magyar lakosságra oly jellemző „ej, ráérünk arra még!” Pató Pál-féle késlekedő szemléletmódnak.

Miért fontos az erek vizsgálata?

Szív- és érrendszeri panaszok esetén érdemes ellenőriztetni az erek állapotát, hogy elkerülhetővé váljanak a súlyosabb problémák. Az erek állapotának megállapításához az egyik módszer a Doppler ultrahangos vizsgálat, mely során nem csupán az erek károsodásának fokáról kaphatunk pontos információt, de a bennük lévő keringésről, a vér áramlásáról is.

Nő a szívroham kockázata a válással?

Az elvált emberek nagyobb valószínűséggel kapnak szívrohamot - erre utalnak egy amerikai kutatás eredményei. A tanulmány szerint elsősorban nem az életmódban bekövetkező változás vagy a pénzkiesés okozza a növekvő kockázatot, hanem a lelki fájdalom következtében megnövekvő stressz.

Velünk éljen túl egy infarktust!

Ezzel a címmel rendeznek kardiológiai konferenciát betegek és érdeklődők részére április 17-én a Lurdy Házban, ahol a betegség kialakulásáról, tüneteiről és kezeléséről, a túlélés lehetőségeiről tartanak előadásokat a meghívott szakemberek.

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!