Ön tudja, hogyan kell újraéleszteni?

2015. 10. 16.
|
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Ma van az újraélesztés nemzetközi napja: Magyarországon több mint húsz budapesti és vidéki helyszínen ingyenesen el lehet sajátítani az újraélesztés egyszerű lépéseit.

Ma Magyarországon évente mintegy 25 000 ember esik a hirtelen szívhalál áldozatául. Az esetek 90%-ában felkészületlenségünk és félelmünk miatt meg sem próbálunk segíteni, pedig rengeteg életet mi magunk is megmenthetnénk. Október 16-a szerte a világon az újraélesztés nemzetközi napja – az Országos Mentőszolgálat Alapítvány egész évben különböző akciók keretében kívánja felhívni a figyelmet az újraélesztés fontosságára, és erre a napra is külön kampányt indít.

A hirtelen szívhalál vezető halálok hazánkban. Az esetek többségében mire kiérnek a mentők, már késő, pedig tehetnénk ellene, ha tisztában lennénk az újraélesztés szabályaival és mernénk is alkalmazni azokat. Az Országos Mentőszolgálat Alapítvány immár harmadszorra elvégzett Nagy Elsősegély Tesztjéből is az derül ki, hogy az újraélesztést még mindig tanulnunk kell. Míg 2013-ban a válaszadók közel 42%-a tudta csak, hogy mi a teendő kritikus helyzetben, addig 2014-ben ez az arány 53,41%-ra nőtt. Idén viszont visszaesett ez az érték 52,19%-ra, ami azt jelenti, hogy az emberek közel fele nem tudja, mi a teendő. A tétlenség a bajbajutott életébe is kerülhet.

A mellkas nyomása, a fej hátra hajtása és szájból orrba történő levegőfújás, 30:2 arányban megmentheti az életünket, vagy éppen életmentővé tehet minket. Sokan még mindig nincsenek tisztában azzal sem, hogy ha nem tudnak, vagy nem akarnak szájból szájba történő lélegeztetést alkalmazni, van más megoldás is.

Mellkas nyomása, másodpercenként kétszer, 5-6 cm mélyre!
A mellkas másodpercenként kb. kétszeri, erős, 5-6 cm mélyre történő ütemes benyomásával, szájból szájba történő lélegeztetés nélkül is lehetséges életben tartani a bajbajutottat addig, amíg megérkeznek a mentők. Ez a megoldás orvosilag elfogadott és hatásos. Idén tavasszal „Tartsd életben!" címmel az alapítvány kisfilmje is a „laikus újraélesztés" ezen módszerét mutatta be a Valami Amerika 2 szereplőinek humoros tolmácsolásában. A „Tartsd életben!" a 2015 februárjában indult edukációs kampány részeként minden idők legnagyobb internetes nézettséget elérő magyar társadalmi célú kisfilmje lett. „A filmet eddig több mint 2 millióan látták, és 3 olyan esetről is tudomásunk van, amikor a film hatására kezdték meg az újraélesztést, és ezzel életet is tudtak menteni" - mondja dr. Czakler Éva, az Országos Mentőszolgálat Alapítvány alelnöke, mentőorvos.

„Ennek nagyon örültünk, és továbbra is azon dolgozunk, hogy minél több emberhez eljusson az újraélesztés egyszerűbb módszere, illetve merjék is alkalmazni. Sokan félnek, hogy ha túl erősen történik a mellkas nyomása, bajt okoznak, ám egy törött borda semmi az életért cserébe" - teszi hozzá.

Újraélesztési napot tartanak szerte az országban pénteken
Harmadik alkalommal tartják meg Magyarországon az Indíts újra egy szívet! elnevezésű kampányt, amelyet minden évben az európai újraélesztési napra szerveznek - közölte a Magyar Resuscitatios Társaság elnöke az MTI-vel.

Kiss Domonkos elmondta: a világnapot az Európai Újraélesztési Társaság elnevezésű ernyőszervezet kezdeményezte, és azt Európa szinte összes országában megtartják október 16-án. Hozzátette, a szervezők célja, hogy felhívják a figyelmet a hirtelen szívhalálra, amely a fejlett társadalmakban "fájdalmasan gyakori", ez az egyik vezető halálok. Magyarországon minden órában meghal valaki hirtelen szívpanaszok következtében, vagyis mintegy tízszer annyian érintettek, mint a végzetes kimenetelű közlekedési balesetekben.

Ennek ellenére túlzottan kevés figyelem irányul a témára - közölte a magyar szervezet elnöke, megjegyezve: a rosszullétet észlelő, "laikus" segítségnyújtó szerepe kiemelten fontos, a mentők ugyanis az egész világon általában lassabban érnek a helyszínre.

Magyarországon több mint húsz budapesti és vidéki helyszínen ingyenesen el lehet sajátítani az újraélesztés egyszerű lépéseit (észlelés, segítséghívás, mellkasi kompressziók). Kiss Domonkos hangsúlyozta: az alapokat mindössze tíz-tizenöt perc alatt meg lehet tanulni, egy óra alatt pedig mélyebb tudást is lehet szerezni. Az alapelv az, hogy "valamit tenni mindig jobb, mint semmit sem".

Az újraélesztés folyamatának ismerete azért is kiemelten fontos, mert a kórházon kívüli hirtelen szívpanaszok döntő többsége otthon vagy a munkahelyen jelentkezik, vagyis az újraélesztő általában nem idegeneken segít, hanem közvetlen családtagjain vagy ismerősein - mutatott rá.

A kampánynak nem csupán az oktatás a célja, hanem a figyelemfelhívás is. Kiss Domonkos véleménye ugyanis az: ha az emberekben tudatosul, hogy az újraélesztés mennyire fontos, akkor maguktól is utána fognak járni a témának, amire az internet sok lehetőséget, még videofelvételeket is kínál.

Az Újraélesztés Világnapján az Országos Mentőszolgálat is közleményben hívta fel az elsősegélynyújtás jelentőségére a figyelmet.

A mentők által évente észlelt mintegy 6000 hirtelen vérkeringés megállás esetében sokszor már esély sincs az újraélesztésre, hiszen ha a mentő megérkezéséig az ott tartózkodók (hozzátartozó, munkatárs, járókelő) nem kezdik el a mellkasnyomásokat, a halál folyamata visszafordíthatatlan lesz.

Az újraélesztések sikerességi aránya az Országos Mentőszolgálatnál 20 százalékos, ami nemzetközi összehasonlításban is jó eredménynek számít. A nemzetközi szakirodalom szerint az azonnal megkezdett mellkas kompressziókkal és a perceken belül alkalmazott defibrillációval az újraélesztések kb. 50-60 százaléka sikeres lehetne, ami Magyarországon évente több ezer emberéletet jelent. Ezért tartják kiemelt fontosságúnak a lakosság oktatását célzó programokat és a defibrillátorok elterjesztését hazánkban.

Forrás: Weborvos.hu

A nyitólapról ajánljuk

Augusztusi akció

Béres Porcerő Forte filmtabletta

90 db

6 100 Ft

67,8 Ft/db
Étrend-kiegészítő készítmény**

Advil® Ultra Forte lágy kapszula

16 db

2 060 Ft

128,8 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Hydrominum tabletta

30 db

2 520 Ft

84 Ft/db
Étrend-kiegészítő készítmény**

Kaloba® belsőleges oldatos cseppek

20 ml

1 995 Ft

99,8 Ft/ml
Vény nélkül kapható hagyományos növényi gyógyszer***

Vibovit By Eurovit Immun gumivitamin

50 db

3 415 Ft

68,3 Ft/db
Étrend-kiegészítő készítmény**

Xilomare® 1 mg/ml oldatos orrspray

10 ml

1 660 Ft

166 Ft/ml
Vény nélkül kapható gyógyszer

Acneminum tabletta

30 db

2 060 Ft

68,7 Ft/db
Étrend-kiegészítő készítmény**

Corsodyl alkoholmentes szájöblögető oldat

300 ml

1 620 Ft

5,4 Ft/ml
Kozmetikum

Neogranormon kenőcs

25 g

1 400 Ft

56 Ft/g
Vény nélkül kapható gyógyszer

Béres Szemerő Lutein Forte filmtabletta

90 db

6 530 Ft

72,5 Ft/db
Étrend-kiegészítő készítmény**

Tebofortan® 120 mg filmtabletta

30 db

4 400 Ft

146,7 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Visine® Classic 0,5 mg/ml oldatos szemcsepp

15 ml

1 800 Ft

120 Ft/ml
Vény nélkül kapható gyógyszer

Cataflam Dolo 25 mg bevont tabletta

20 db

2 040 Ft

102 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Bánó® -féle fokhagyma-galagonya-fagyöngy kapszula

100 db

3 860 Ft

38,6 Ft/db
Gyógyszernek nem minősülő gyógyhatású készítmény

NYDA® express fejtetvek és serkék ellen spray

50 ml

2 750 Ft

55 Ft/ml
Orvostechnikai és gyógyászati segédeszköz *

Zovirax Duo 50 mg/g és 10 mg/g ajakherpesz krém

2 g

2 080 Ft

1040 Ft/g
Vény nélkül kapható gyógyszer

Proliver tabletta

30 db

1 245 Ft

41,5 Ft/db
Étrend-kiegészítő készítmény**

Octenisept® 1 mg/ml + 20 mg külsőleges oldat

50 ml

2 230 Ft

44,6 Ft/ml
Vény nélkül kapható gyógyszer

Amorolfin-Teva 50 mg/ml gyógyszeres körömlakk

2,5 ml

4 100 Ft

Vény nélkül kapható gyógyszer
A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét!
* A kockázatokról olvassa el a használati útmutatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát!
** Étrend-kiegészítő, nem helyettesíti a kiegyensúlyozott, vegyes étrendet és az egészséges életmódot.
*** Hagyományos növényi gyógyszer, a javallatokra való alkalmazása a régóta fennálló használaton alapul.

Friss cikkeink

Hírlevél feliratkozás

A hírlevélküldő szolgáltatás – rajtunk kívülálló okok miatt – nem támogatja a Freemail-es és Citromail-es címeket, hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

Aktuális magazinunk

Magazin címlap Már elérhető a a Szimpatika magazin 2020. augusztusi száma!

Ingyenes magazinunkat kérje gyógyszerészétől a Szimpatika emblémával ellátott gyógyszertárakban! A korábbi számokat ide kattintva érheti el