Újra embereket visz az űrbe a SpaceX

2020. 11. 10.
Négy űrhajós indult útnak a Kennedy Űrközponthoz, ahol már a SpaceX következő emberes küldetésére készülnek.

Ismét embereket szállít a Nemzetközi Űrállomáshoz (ISS) a SpaceX. A cég először idén májusban hajtott végre hasonló felbocsátást, igaz, a mostani az első operatív misszió. A NASA-nál régóta várják, hogy orosz segítség helyett amerikai magánvállalatok juttathassanak asztronautákat az ISS-re. A Space Shuttle 2011-es vége óta az Egyesült Államok az orosz Szojuzokra támaszkodik, ez pedig igen költséges megoldás.

A három amerikai és egy japán űrhajós helyi idő szerint 2020. november közepén indulnak, a csapat hat hónapot fog eltölteni az űrállomáson. A legénységet szállító Dragon űrhajó a Resilience, azaz az Ellenállóság nevet kapta, ez a 2020-as év kihívásaira, így a világjárványra, az izolációra, a társadalmi forrongásokra, illetve a kifejezetten nehéz amerikai elnöki kampányra és választásra utal.

A négy űrhajós egy hetet töltött karanténban a felbocsátás előtt. A csapat tavaszig lesz az ISS-en, amikor egy újabb Dragon űrhajóval megérkezik a váltás. Közben a Dragon teherhajó verziója utánpótlást is szállít majd az űrállomáshoz. Benji Reed, a SpaceX szóvivője szerint a következő 14 hónapban hét Dragont indítanak majd el, ezek közül három űrhajósokat is visz magával.

A NASA másik fontos partnere, a Boeing, 2021 nyarán szállíthat először embereket űrhajóján. A Starliner kapszula első repülési tesztje nem sikerült túl jól, a következő hónapokban ezért újabb kísérletet terveznek.

A Dragon első emberes, májusi küldetésében két asztronauta vett részt. Az űrhajósok két hónapot töltöttek el az ISS-en, a küldetés során a NASA és a SpaceX fontos tapasztalatokat szerzett.

Fotó: SpaceX

Forrás: ng.hu

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!