csillagászat

Égi jelenségek május második felében

Az év első holdfogyatkozásához érdemes lesz korán kelni, számos együttállás is vár, szintén hajnalonta, és egyre rövidebbek az éjszakák.

Fekete lyukat sikerült megörökíteni

A galaxisunk középpontjában található szupernagy tömegű fekete lyukat az Eseményhorizont Távcső (EHT) műszereivel örökítették meg, s a fekete lyukak működésébe is bepillantást nyerhetünk a felvétel alapján.

Az űrben kutatják az egészséges élet titkait

Matthias Maurer, az Európai Űrügynökség űrhajósa közel két hónapot töltött a Nemzetközi Űrállomáson, a testében történő változások vizsgálatával pedig a földi öregedés tüneteivel is szembeszállhatnak a kutatók.

Látványos égi jelenségek áprilisban

Jön az év első jelentősebb meteorraja, sorba állnak hajnalban a bolygók, fülemüleszóval vár ránk a telihold, hajnalonta pedig felettünk jár a Nemzetközi Űrállomás.

Hélium szivárog a Föld belsejéből

A hélium 3-as izotópja az ősrobbanás után néhány perccel keletkezett, és egy része a Föld magjában található, erről pedig a szivárgása révén van tudomásunk.

Látta már Magyarországot az űrből?

A Földmegfigyelési Információs Rendszernek (FIR) köszönhetően hazánk is megfigyelhető az űrből, amely az élményen túl számos előnnyel jár a lakosság számára is.

Mekkora a hangsebesség a Marson?

A Perseverance marsjáró segítségével sikerült megmérni a Mars felszínén a hang terjedési sebességét, és igen fura adatok születtek.

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!