Műanyagszeméttel van tele a tengeri madarak fészke
Egy Skócia nyugati partjai közelében lévő lakatlan szigeten 2018-ban végzett kutatás során arra jutottak, hogy az összes fészek több mint egynegyede tartalmaz műanyagot, míg az üstökös kárókatona (Phalacrocorax aristotelis) fészkeiben 80 százalék volt ez az arány – írja a PhysOrg.com tudományos-ismeretterjesztő hírportál.
Ugyanakkor más, fészküket évente újraépítő fajok – például a sirályok – fészkeinek csak egyharmadában találtak műanyaghulladékot.
A nagy eltérések oka valószínűleg fészeképítési szokásaik különbözőségében rejlik: az üstökös kárókatonák évről évre ismét ugyanazt a fészket használják, így a szemét felhalmozódik.
A hulladék többnyire háztartási szemét, melyet a lakott területeken dobnak el az emberek.
„Nem azért végzik ezek a madárfészkekben, mert a madarak felszedegetnék őket és elvinnék, hanem a tengeri áramlatok szállítják a közelükbe" – mondta Ruedi Nager, a Glasgow-i Egyetem ökológusa. Szakértők úgy vélik, hogy a madarak a fészkük közelében partra mosott hulladékot csípegetik fel.
A kutatók összehasonlították a madarak által a fiókák számára felöklendezett táplálék alapján a lenyelt hulladékot a fészekben lévő szeméttel. A táplálékba került műanyag más típusú volt, mint a fészekben talált hulladék, ami arra utal, hogy utóbbi más forrásból származik – véli Nager.
A tengeri madarak száma globális szinten jelentősen csökken, ezért fontos megismerni minden ebben szerepet játszó faktort. A tengeri madarak a táplálkozásuk során is találkoznak a műanyagszennyezettséggel, de bele is akadhatnak a hulladékba és az a fészkükben is megjelenik. Utóbbi különböző módokon befolyásolhatja a madarakat: hatással lehet a fészek minőségére és tulajdonságaira, ez pedig hátrányt jelenthet a tojásokra és a fiókákra is.
A műanyag szemét típusának, mennyiségének és forrásának ismerete segíthet a környezetvédőknek abban, hogy célzott intézkedéseket dolgozzanak ki a tengerimadár-populációk segítésére.
Forrás: MTI
A cikkben hivatkozott linkek:
Olvasna még a témában?
A nyitólapról ajánljuk
Friss cikkeink
- Egy kézzel élők mindennapjait segíti a Semmelweis Egyetem videósorozata
- Egy betegség, amely fellángol a kávétól
- Ha próbára tesz a hőség
- Utazás ételallergiával
- Miért vagyunk boldogabbak, ha nyaralunk?
- Az első csonttörést újabb követheti, ha csontritkulás áll a hátterében
- 6 esti szokás, amitől boldogan indul majd a reggel
- Ingadozó testsúly, rossz közérzet, hiányzó nyári csúcsforma?
- Ezért fáradtak nyáron a magyarok
- Egészségünk „ujjlenyomata”, a mikrobióta
- Egy új korszak apái
- Janicsák Veca: „Tartani az egyensúlyt testben és lélekben”
Hírlevél
Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!