Tudta, hogy a szívrohamok fele csendes?

Ennek az infarktus típusnak az a jellemzője, hogy elszenvedője nem érzékeli az szívrohamra jellemző tüneteket. Nincsenek mellkasi fájdalmai, légszomja, a karokba, illetve a mellkasba kisugárzó fájdalma. A vizsgálatok során derül fény arra, hogy egyes páciensek úgy estek át szívrohamon, hogy esetenként csak fáradtságot és más bizonytalan tüneteket tapasztaltak.

A TÜNETMENTESSÉG ELLENÉRE NAGYON VESZÉLYES

A panaszmentesség, illetve a nem jellegzetes tünetek (mellkas környékén érzett enyhébb fájdalom, hányinger, hányás, gyomorégés, légszomj) ellenére a csendes szívinfarktus is nagymértékű károsodás képes okozni a szívizomban, és éppúgy  veszélyeztetheti a páciens életét, mint a klasszikus formában lezajló infarktus. Ennek az az oka, hogy ebben az esetben is részben, vagy teljesen megszűnik a szívizom vérellátása, és bekövetkezik a szívizom elhalása. A legnagyobb gondot viszont éppen az okozza, hogy mivel nem jelennek meg látható, érzékelhető tünetek, legtöbbször nem azonosítják időben, így elszenvedője nem részesül megfelelő ellátásban. 

MIT TEHETÜNK, HOGY ELKERÜLJÜK?

„Az, aki már elmúlt 40 éves, és meglévő kockázati tényezőkkel rendelkezik: tehát ha a családjában előfordult már szívroham, magas a vérnyomása, a koleszterinszintje, cukorbetegséggel küzd, elhízott, dohányzik - kiemelten fontos, hogy vegyen részt rendszeresen kardiológiai szűrésen, hogy a veszélyeket időben fel lehessen ismerni, és a megfelelő kezelést elkezdeni”- figyelmeztet Dr. Sztancsik Ilona kardiológus.

A SZÍV- ÉS ÉRRENDSZERI SZŰRÉS MENETE:

 – Anamnézis (egyéni és családi kórelőzményt) felvétele

 – Fizikális vizsgálat, vérnyomásmérés

 – A szív struktúrájának és funkciójának monitorozása EKG és ECHO vizsgálattal nyugalomban illetve terhelés alatt

 – Szükség szerint, időszakosan jelentkező szívpanaszok esetén, 24 órás vérnyomásmérés, illetve 24 órás EKG vizsgálat, otthon tartható, hordozható eszközök segítségével.

A leletek ismeretében a kardiológus meghatározza a szükséges terápiát, és életmódbeli változtatásokra vonatkozó javaslatokat tesz.

ÉLETMÓDBELI VÁLTOZÁSOKKAL SOKAT TEHETÜNK A SZÍV- ÉS ÉRRENDSZER MEGBETEGEDÉSEINEK ELKERÜLÉSÉÉRT.

A csendes szívroham elleni legjobb védekezést, a rendszeres kardiológiai szűrés mellett, az életmódunk megváltoztatása jelenti.

JAVASOLT VÁLTOZÁSOK:

 – Dohányzás elhagyása

 – Súlytöbblet leadása

 – Koleszterinben gazdag és zsírtartalmú ételek fogyasztásának mellőzése

 – Só bevitelének csökkentése

 – Stressz kezelés

 – Rendszeres testmozgás


Forrás: Kardioközpont 

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!