Szimpatika – Mesébe illő Tündérkert

Közel húsz éve találkoztam először Szarvas Jóskával (Szarvas József, a Nemzeti Színház színművésze), és akkor került szóba köztünk ennek a térségnek, valamint az egész Kárpát-medence magyarságának a hagyomány- és hagyatékpusztulása, illetve hogy ezt hogyan lehetne meggátolni. Ezen belül pedig a világon egyedülálló Kárpát-medencei régi gyümölcskultúra pusztulását megakadályozni. Én akkor már jó ideje foglalkoztam ezzel a problémával, és ebbe kapcsolódott bele Jóska. Neki Viszákon volt háza, és ebben a környezetben szerette volna először elkezdeni a gyűjtést, hiszen mindig is vágyott rá, hogy Viszákon kialakítson egy olyan kulturális központot, melyben megjelenik a helyi kultúra és néphagyomány is.

Így alakult ki Viszák két büszkesége, a sokszínű kulturális programokat felvonultató Kaszás Attila Pajta Színház és Galéria, illetve a  Tündérkertnek keresztelt gyümölcsös, amely szimbolikus jelentéssel bír, hiszen minden évben annyi régi gyümölcsfát ültet itt el a közösség, ahány gyerek születik abban az évben a településen.

A Tündérkert nem pusztán egy élő múzeum. Napjainkban, amikor maximum néhány alma- vagy körtefajtát ismerünk, felvetődik a kérdés, miért fontos megőrizni a régi gyümölcsfajtákat, mitől különlegesek, és megőrzésükkel milyen hagyatékot kapnak a közösségek.

Ezek a gyümölcsfajták évszázadok, illetve sok esetben akár évezredek szellemi termékei, amiket hosszú időn keresztül, folyamatosan szelektált a mindig jobbra törekvő ember. Az én gyűjteményem célja, hogy megmentse és megőrizze egy nép örökségét; ami mára három és fél-ezer fajtánál is többet számlál, Európa legnagyobb ilyen jellegű gyűjteménye, de világviszonylatban is egyedülálló. Ezek a fajták, éppen úgy, mint évszázadokkal korábban, ma sem igényelnek vegyszerezést, metszést vagy öntözést, mindenféle újszerű technológia nélkül elültetjük a fákat, és utána mégsem betegek, sőt rendszeresen teremnek. Régen azokat a gyümölcsfajtákat válogatták ki, amik a legjobbak, legellenállóbbak. Ma gyakran beszélünk arról, hogy megváltozott az éghajlat, ezért megváltoznak a termőhelyek is, illetve egyéb negatív okokat próbálunk felsorolni, azt igazolva, miért nem lehet valami úgy, mint régen. Ezzel szemben itt van a gyűjteményem, ahol minden pont úgy működik, mint régen, és kiderül, hogy a rendszer egyetlen problémás eleme az ember. Ha nálam él és tele van terméssel mind a három és félezer fajta, akkor mindenhol működnie kell, csak harmóniában és egyensúlyban kell lenni a természettel.

A kezdeményezés olyannyira sikeres lett, hogy egy határokon átívelő mozgalommá vált, így mára több száz kis génbankja, Tündérkertje van az egész Kárpát-medencének, Erdélyben és Felvidéken önálló gyűjtésekkel. Szinte az egész Kárpát-medencében ezek a közösségek gyűjtik be az újabb fajtákat, amely örökségül szolgál majd gyerekeiknek, unokáiknak.

Amikor az egész struktúrát kitaláltam, azzal szembesültem, hogy száz évnél tovább egyetlen nagy magyar gyűjtemény se maradt fenn, pedig már az 1500-as években is voltak jelentős gyűjtemények. Kizárólag olyan helyekre mentem gyűjteni, ahol láttam arra alkalmas egyéneket, közösségeket, akik képesek a saját örökségüket begyűjteni, majd megtartani. Ezeken a településeken kezdetben a gyűjtést javarészt én végeztem, de oltványok formájában mindig visszaadtam az adott közösségnek.

A gyümölcsnek az ínséges történelmi időkben óriási szerepe volt, hiszen sokszor az egyedüli biztos táplálékot jelentette. A nyersen való fogyasztása mellett főztek belőle pálinkát, aszalványt és gyártottak ecetet, majd később lekvárokat, befőtteket, illetve a népi gyógyászatban is kiemelt szerepük volt. Kovács Gyula csak Göcsejben több mint 400 féle körtefajtát azonosított, nem volt ritka, hogy egy kertben több tucat különböző fajta is nőtt.

Minden egyes fajtához évszázadok, évezredek tudása, történése kötődik, ezért nagyon fontos, hogy azok a fajták, amiket még nem pusztítottunk el, megmaradjanak. Bartók Béla vagy Kodály Zoltán népdalgyűjtései fennmaradnak az utókor számára, hiszen lejegyezték a dallamokat, a gyümölcsök viszont élő organizmusok, és amikor egy fajtának az utolsó fája is elpusztul, azt soha többé nem lehet reprodukálni.