Szimpatika – Parkinson-kór: egyre jobb a tüneti kezelés

A Parkinson-kór kapcsán a többség a kézremegésre asszociál, de ha jól tudom, ez tévút…

A köztudatban olyannyira ez él a betegséggel kapcsolatban, hogy még sok egészségügyi dolgozó is a kézremegéssel azonosítja a Parkinson-kórt. Ez valóban jellemző tünet, de távolról sem általános: olyannyira nem, hogy a betegek egyharmadának sosem remeg a keze. Ugyanakkor tény, hogy a betegség első fázisában a ritmusos-harmonikus mozgások változnak meg: az általános lassulás mellett elsősorban a mozdulatok indítása, megállítása válik különösen lassúvá, illetve a finommozgások károsodnak. Nem tud a beteg például úgy fogat mosni, habot verni, mint előtte. Ezzel együtt jelentkezhet remegés is, ám ez nem okoz funkciózavart, mivel nyugalmi jellegű; ha valamibe belekezd a beteg, jellemzően abbamarad. Viszont ez egy látható tünet, tehát nem lehet csodálkozni azon, hogy a többségnek rögtön ez jut eszébe a kórról. És mivel látható, sajnos stigmatizál is…

Nincs is más ehhez hasonlóan látványos jel?

A betegség stádiumától függően beszélhetünk a korai mozgászavar-tünetekről és a késői motoros tünetekről. A szintén nagyon jellegzetes járás közbeni „letapadások”, egyensúlyzavarok inkább már az előrehaladott állapotban jelentkeznek. Az utóbbi tíz évben viszont egyre inkább a nem mozgási jellegű tünetek kerültek az orvostudomány érdeklődésének középpontjába. Például az utóbbi időszakban terelődött rá a figyelem, hogy a betegség kialakulását sokszor depresszió előzi meg, gyakran akkor, amikor motoros tünetekről még egyáltalán nem is beszélhetünk. Ez egyébként magát a betegség már kialakult állapotát is végigkísérheti, és folyamatos kezelést igényel. Az oka az, hogy olyan degeneratív idegrendszeri folyamatok indulnak be, amelyek következtében olyan struktúrák, neurotranszmitterek károsodnak, amelyek a hangulati élet alakításában játszanak kulcsszerepet.  Jelentkezhetnek pánikrohamok, alvászavarok - jellemzően nyugtalan, nem pihentető alvás - is olyan intenzív mozgásokkal, kapálózásokkal, amelyek akár fizikailag is veszélyeztethetik a hálótársat. Illetve ugyanilyen jellegzetes megelőző tünet például a szaglás csökkenése, amit sokan észre sem vesznek, csak utólag tudatosul bennük. A székrekedés is efféle gond, ugyanis a gyomor-bél traktusban jelennek meg először az idegrendszer azon szövettani elváltozásai, amelyek a betegség lényegét jelentik.

És mikor jelentkezik a szellemi képességeknek a betegséggel szintén gyakran együtt járó hanyatlása?

Azért nem szeretem, amikor az elbutulás szót használják erre a tünetcsoportra, mert ilyenkor mindenki az Alzheimer-kór okozta demenciára asszociál, pedig ebben az esetben másról beszélünk. A Parkinson-betegek esetében is károsodnak bizonyos, a homloklebenyhez kapcsolódó gondolkodási funkciók – így az emlékezés, a kombináció, az előhívás –, ami akár az önálló életvitelt is gátolhatja, de nem ez a jellemző. Ez is eleve egy olyan tünet, amely nem jelentkezik mindenkinél, hanem a betegek mintegy 40 százalékánál találkozunk vele valamilyen mértékig.

Mikor jelentkeznek az első tünetek?

Klasszikus esetben 65 év felett, ez némileg kitolódott az utóbbi évtizedekben. 75 éves kor felett már viszonylag sok beteg van. De a másik irányból közelítve sajnos azt kell mondani, hogy egyre több az 50 éves kor alatti beteg is.

Mi ennek az oka?

Nem tudjuk biztosan, jelenleg is lázasan kutatják a szakemberek. Bizonyos genetikai tényezők állhatnak a háttérben, de pontosan egyelőre nem sikerült meghatározni ezek mibenlétét. Nem feltétlenül szabályos öröklődésre kell gondolni, hanem egyfajta hajlamra, amely bizonyos környezeti hatások következtében aktiválódik. Viszont megint nem tudjuk, pontosan milyen környezeti hatásokról is beszélünk. Ne olyasmire gondoljon, hogy például sokat tartózkodik valaki a napon… Egy lehetséges példa lehet az ivóvíz és az abban megtalálható egyes kémiai ágensek.

A Parkinson-kór jelenleg nem gyógyítható és nem is fordíthatók vissza a károsodások. Van-e remény arra, hogy ez esetleg a jövőben változhat?

E területen is lázas kutatás folyik, és remény már létezik, hogy valamikor a jövőben lassítható lesz a betegség lefolyása. Jelenleg azt mondhatom el, hogy a tüneti kezelések ettől függetlenül is egyre hatékonyabbak, vagyis ma már éveken át biztosítható a betegeknek jó életminőség. Ehhez természetesen az is hozzátartozik, hogy kiküszöböljük az említett stigmatizációt, vagyis ha valaki Parkinson-kóros, az ne veszítse el emiatt azonnal a munkáját. Ez egyébként az európai betegszövetség, az EPDA (European Parkinson’s Disease Association) jóvoltából már az Európai Parlament szintjén is téma. Attól, hogy valaki ebben a betegségben szenved, még hosszú éveken át láthat el például számítógépes munkákat. Az említett remegés nem jelent csökkentértékűséget, csökkent munkaképességet.

A lelki gondozás mennyit számít a betegek állapotában?

Nagyon sokat. Az én személyes tapasztalataim szerint a Parkinson-kóros emberek nagyon szeretetigényesek, ragaszkodók, és fontos, hogy érezzék: nincsenek egyedül. E gondolat jegyében szerveztek például az egyesületünk égisze alatt ők maguk egy vonulást a Lánchídon április 11-én, a Parkinson-betegek Világnapján, amelyen több mint háromszázan vettek részt. Az ilyen események nagyon sokat számítanak. Mint ahogy az is, hogy a világ II. János Pál pápa vagy Michael J. Fox példájából láthatta: ettől a betegségtől semmilyen pozíció vagy foglalkozás nem védi meg az embert.