A magyarok többsége rosszul ítéli meg egészségi állapotát

Szerző: Szimpatika
A túlsúlyos nőkre kicsit jobban hat a társadalmi nyomasztás: egy felmérésben 45 százalékuk úgy ítélte meg, hogy rendben van a súlya, míg az elhízott férfiaknál 64 százalék ez az arány. Az önbecsülés jó dolog, de gondot okozhat, ha a túlsúlyos személy nincs tisztában testalkalta egészségügyi kockázataival.
Magyarországon az emberek egy része nem megfelelően ítéli meg az egészségi állapotát, így a túlsúlyos férfiak 64 százaléka, míg a túlsúlyos nők 45 százaléka gondolja azt, hogy a súlya rendben van – mondta Török Krisztina, a Nemzeti Egészségfejlesztési Intézet főigazgatója szerdán az M1-en.

Az intézet felmérésnek eredményeiből kiderült: a felnőttek több mint kilencven százalékának ugyanakkor a legfontosabb életcélja az, hogy elkerülje a betegségeket.



Dohányos szülő, dohányos gyerek

A szakember az egészségkárosító szokásokról szólva arra hívta fel a figyelmet, hogy serdülőkorban a családnak a legnagyobb a védőszerepe. Utalt arra, a fiatalok ekkor mindent kipróbálnak, amit a felnőttek, így az alkoholt és a dohányzást is. Közölte, felmérésük azt támasztja alá, hogy jó családi minta esetén a fiatal lehet, hogy kipróbálja a dohányzást, de nagyon valószínű, hogy nem fog rászokni. Ahol azonban dohányoznak a családban, ott jóval nagyobb arányban szoknak rá a fiatalok is a dohányzásra – fűzte hozzá.

Közölte azt is, hogy Magyarország első a tüdőrákban, és van már olyan vizsgálati eredmény is, amely szerint a tüdőrák kialakulásáért kilencven százalékban a dohányzás a felelős.

Forrás: HVG

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!