A bőre nem felejt: évekig tart a károsodás
2015. 07. 26.
Évek óta tudjuk, hogy a szolárium és a túlzott napozás daganatok kialakulásához vezethet, a folyamat számos elemét ismerjük, végigkövethető, hogy az UV-B sugárzás kézjegye, az, hogy milyen módon károsítja a DNS-molekulát.
Az UV-A szerepe ugyanakkor sokkal kevésbé volt egyértelmű, a mostani felfedezés azonban arról árulkodik: indirekt módon, több lépésen át, de ugyanakkora jelentősége van a daganatok kialakulása szempontjából – magyarázza a Semmelweis Egyetem, Bőronkológiai Klinika docense.
Véd és árt
A kutatók megfigyelték, hogy a pigmenttermelő sejtekben nemcsak a másodperc tört része alatt jöttek létre károsodások UV-sugárzás hatására, hanem órákkal később is. Azokban a sejtekben pedig, melyekben nem volt melanin, vagyis festékanyag, csak a sugárzás ideje alatt észlelték a változást. A kutatás tehát egyértelműen bizonyította, hogy a melaninnak védő és rákkeltő szerepe is van – emeli ki Dr. Wikonkál Norbert.
Villámgyorsan terjed Magyarországon évente több mint 15 ezer új bőrrákos beteget diagnosztizálnak, ide számítva a melanómát is, amely a pigmenttermelő sejtek, a melanociták daganata. A melanóma az egyik leggyorsabban terjedő daganatféle, akár fél év alatt képes áttétet előidézni. Gyakori eset, hogy a bőrön még semmilyen elváltozás nem észlelhető, ám a belső szervekben már burjánzanak a rákos sejtek. Az elmúlt tíz évben a melanómás esetek száma másfélszeresére nőtt.
Időben megmutatni!
A felfedezett esetek kezelhetősége nagymértékben függ a daganat vastagságtól, tehát fontos az önvizsgálat, a korai stádiumban, időben diagnosztizált daganat ugyanis műtétileg eltávolítható. Ha tehát bármiféle ilyen gyanújel van - megváltozott egy anyajegyünk, a bőrünkön új eltérés, nem gyógyuló seb jelenik meg -, fontos, hogy minél előbb forduljunk orvoshoz – mondja már Dr. Pörneczy Edit, az Országos Onkológiai Intézet klinikai onkológus szakorvosa.
Gyanús jelek
A pigmentált képletek sokfélék tudnak lenni az ember bőrén, de jól látható az anyajegyek két véglete – mutatja a szakértő. A bőr síkjából előemelkedő, ezért időnként irritációnak kitett, a pácienseket gyakran zavaró típusú elváltozások onkológiai jelentőségük relatíve csekély, ezeknél nem szokott daganatos elfajulás megjelenni.
A másik típus, a bőr síkjában lapul, nincs kitéve mechanikai hatásnak, de szabálytalan a szerkezetű, és ha az ember megvizsgálja a dermatoszkóppal, a szabályos (ovális vagy kerek) alak helyett szabálytalan, több irányból is aszimmetrikus képletet látni. Ezeket kell rendszeresen vizsgálni, amikor ugyanis egyes részein kisebb, máshol pedig nagyobb lesz az elváltozás, a daganat irányú elfajulás dermatoszkópos jeleiről beszélhetünk - hívja fel a figyelmet a szakember.
A bőr nem felejt
A melanóma kialakulásának esélye az életkor előrehaladtával növekszik, mert a bőr nem felejt, az évek alatt ért károsodás összeadódik, ráadásul a betegség öröklődő is lehet. Abban az esetben, ha a családban előfordult már a közvetlen családtagok között melanóma, vagy bármilyen bőrdaganatos betegség, és ugyanolyan bőrtípusról, bőr- és szemszínről van szó, komoly kockázati tényezőről beszélhetünk - teszi hozzá a szakértő.
Védőkrém?
A Yale Egyetem kutatói kimutatták, hogy egy gerjesztett állapotba került elektron miatt károsodik a DNS, aminek azért van óriási jelentősége, mert a felfedezést a kozmetikai iparban ellenszerként hasznosítani is lehetne. Az eredmények alapján egy olyan kozmetikai krémet is létrehozhatnak, melyet napozás vagy szoláriumozás után alkalmazva enyhítené a melanin napozás utáni DNS-károsító hatását.
Forrás: MTI

A cikkben hivatkozott linkek:
Olvasna még a témában?
A nyitólapról ajánljuk
Friss cikkeink
- Egy kézzel élők mindennapjait segíti a Semmelweis Egyetem videósorozata
- Egy betegség, amely fellángol a kávétól
- Ha próbára tesz a hőség
- Utazás ételallergiával
- Miért vagyunk boldogabbak, ha nyaralunk?
- Az első csonttörést újabb követheti, ha csontritkulás áll a hátterében
- 6 esti szokás, amitől boldogan indul majd a reggel
- Ingadozó testsúly, rossz közérzet, hiányzó nyári csúcsforma?
- Ezért fáradtak nyáron a magyarok
- Egészségünk „ujjlenyomata”, a mikrobióta
- Egy új korszak apái
- Janicsák Veca: „Tartani az egyensúlyt testben és lélekben”
Hírlevél
Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.
A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!