Árnyékban sem vagyunk biztonságban?

2015. 07. 28.
|
A Yale egyetem kutatócsoportja igazolta, hogy az UV-A sugárzás jóval a napozás befejezése után is károsítja a bőrt, ezzel elősegíti a bőrrák kialakulását – magyarázza dr. Wikonkál Norbert, a Bőr-, Nemikórtani és Bőronkológiai Klinika professzora.
Egy vizsgálattal molekuláris szinten is igazolták az UV-A ártalmas voltát illetve a szolárium és bőrdaganatok közti összefüggést. A napsugárzás nagyobb részben UV-A, 5-10 százaléka az UV-B sugárzás. Eddig ez utóbbit tartották felelősnek a bőrdaganatok kialakulásáért, tudott volt, hogy az UV-B hatására módosul a sejt DNS-e, a mutáció bőrtumorért lesz felelős. A Science-ben megjelent kutatás újdonsága, hogy bizonyítja: az egyébként a bőrünket védő normál barnulásért felelős anyag, a melanin az UV-A hatására úgy alakul át, hogy károsító anyagcseretermékek jönnek létre, melyek rákot okozó folyamatokat indítanak el. Ráadásul ezek a károsító folyamatok az UV-A sugárzás megszűnése után is folytatódnak – emeli ki a szakember.



Vagyis míg az UV-B sugárzás káros hatásai napozás után az árnyékban leállnak és elindul a szervezet regenerálódása, addig az UV-A-nál a káros hatás még órákig tart, a melanin árnyékban, akár sötétben is tovább gyártja a bőrsejt DNS-ét károsító anyagcsere termékeket. Mindez választ ad azokra a kérdésekre, melyekre eddig nem volt egyértelmű tudományos magyarázat a melanoma kialakulása illetve a szoláriumozás egészségkárosító hatására – magyarázza dr. Wikonkál Norbert. A kutatók megtalálták a hiányzó láncszemet, ami igazolta azt a gyakorlati tapasztalatot, miszerint a bőrrákosok között sok a szolárium használó. A szoláriumban ugyanis magas az UV-A sugárzás (nincs UV-B), így ezzel a kutatással igazolták az összefüggést a bőrdaganatok kialakulása és a szolárium között.

Kiderült az is, hogy miért a világos bőrűek vannak a legnagyobb veszélyben. Az ő szervezetükben ugyanis nem a szokványos melanin (eumelanin), hanem az úgynevezett phaeomelanin termelődik, ami – a napsütés megszűnése után is tartó folyamatban – még ártalmasabb módon bomlik le: reaktív oxigén gyökök alakulnak ki, melyek segítik a rák kialakulását. Kiemelten fontos tehát, hogy a világos bőrűek még jobban figyeljenek napon, még jobban védjék bőrüket (napernyővel, sapkával, pólóval és fényvédő készítményekkel) és mindenképp kerüljék a szoláriumot – tanácsolja a szakember, aki maga is kutatott a Yale Egyetemen a publikációt jegyző laborban. Véleménye szerint az eredmény a gyógyszerkutatásban is okozhat áttörést, lehet kiindulópontja új bőrrák elleni készítmények fejlesztésének.

Forrás: Semmelweis Egyetem
Februári akció

Béres Csepp Forte® belsőleges oldatos cseppek

4×30 ml

4 580 Ft

38,2 Ft/ml
Vény nélkül kapható gyógyszer

Magnézium Béres 375 mg + B6 filmtabletta

30 db

1 740 Ft

58 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Ocutears® szemcsepp

10 ml

2 300 Ft

230 Ft/ml
Gyógyászati segédeszköz*

Neogranormon kenőcs

25 g

1 315 Ft

52,6 Ft/g
Vény nélkül kapható gyógyszer

Normaflore belsőleges szuszpenzió

20×5 ml

2 400 Ft

24 Ft/ml
Vény nélkül kapható gyógyszer

Cataflam Dolo 25 mg bevont tabletta

20 db

1 980 Ft

99 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Kaloba® belsőleges oldatos cseppek

20 ml

1 770 Ft

88,5 Ft/ml
Vény nélkül kapható hagyományos növényi gyógyszer***

Advil® Ultra Forte lágy kapszula

16 db

1 990 Ft

124,4 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Diclac® Dolo 50 mg/g gél

100 g

2 230 Ft

22,3 Ft/g
Vény nélkül kapható gyógyszer

Mucopront 375 mg kemény kapszula

50 db

2 070 Ft

41,4 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Nicorette Quickspray 1 mg/adag szájnyálkahártyán alkalmazott oldatos spray

1 adagoló tartály

3 970 Ft

3970 Ft/adagoló tartály
Vény nélkül kapható gyógyszer

Béres Vita-D3 FORTE 3200 NE tabletta

60 db

1 790 Ft

29,8 Ft/db
Étrend-kiegészítő készítmény**

Mebucain Mint 2 mg/1 mg szopogató tabletta

20 db

1 560 Ft

78 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Bánó® -féle fokhagyma-galagonya-fagyöngy kapszula

100 db

3 500 Ft

35 Ft/db
Gyógyszernek nem minősülő gyógyhatású készítmény

Ocuvite® LUTEIN forte tabletta

30 db

2 900 Ft

96,7 Ft/db
Étrend-kiegészítő készítmény**

Sinupret® belsőleges oldatos cseppek

50 ml

1 990 Ft

39,8 Ft/ml
Vény nélkül kapható gyógyszer

Urostemol® Femina kemény kapszula

40 db

3 790 Ft

94,8 Ft/db
Vény nélkül kapható hagyományos növényi gyógyszer***

Tebofortan® 120 mg filmtabletta

30 db

3 800 Ft

126,7 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Calcium-D-Sandoz® 600 mg/400 NE pezsgőtabletta

20 db

1 750 Ft

87,5 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Novo C Plus Liposzómális C-vitamin lágykapszula

60 db

3 495 Ft

58,3 Ft/db
Étrend-kiegészítő készítmény**

Robitussin ANTITUSSICUM szirup száraz köhögés enyhítésére

100 ml

1 660 Ft

16,6 Ft/ml
Vény nélkül kapható gyógyszer

A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét!

* A kockázatokról olvassa el a használati útmutatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát!

** Étrend-kiegészítő, nem helyettesíti a kiegyensúlyozott, vegyes étrendet és az egészséges életmódot.

***Hagyományos növényi gyógyszer, a javallatokra való alkalmazása a régóta fennálló használaton alapul.

Hírlevél feliratkozás

A hírlevélküldő szolgáltatás – rajtunk kívülálló okok miatt – nem támogatja a Freemail-es és Citromail-es címeket, hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

Aktuális magazinunk

Magazin címlap Megjelent a Szimpatika magazin 2020. februári száma!

Ingyenes magazinunkat kérje gyógyszerészétől a Szimpatika emblémával ellátott gyógyszertárakban! A korábbi számokat ide kattintva érheti el