Egy apró anyajegy is veszélyforrás lehet
A bőrdaganatok leggyakoribb fajtájának számító melanóma gyakran meglévő anyajegyekből is kialakulhat, vagyis akinek világos a bőre és a haja, illetve sok anyajegye van, annál a kockázat is magasabb. A nőknél általában az arcon és a lábszáron, míg a férfiaknál a törzsön és a háton jelentkezik, és bár a betegség leggyakrabban 40 és 50 éves kor között üti fel a fejét, bárkinél előfordulhat. Érdemes tehát komoly hangsúlyt fektetni a megelőzésre: kerülni a túlzásba vitt napozást, szoláriumozást, és anyajegyeinket a nyaralás előtt és után megvizsgáltatni. „A szűrővizsgálatot általában évente kétszer - a napos időszak kezdetén és végén - érdemes elvégeztetni. Ha így teszünk, jó eséllyel kiszűrhetjük a gyanús képleteket a fokozott UV terhelés előtt, és időben észlelhetjük a napozás UV terhelés hatására bekövetkező, aggodalomra okot adó változásokat” – mondta el Dr. Kriston Renáta bőrgyógyász-kozmetológus.
A bőrgyógyászati daganatok felismerésénél nagy előnyt jelent, hogy az elváltozások a szemünk előtt alakulnak ki, így kellő odafigyeléssel hamar felismerhetőek és teljes mértékben kezelhetőek. „Ha a már meglévő anyajegyünk növekszik, színe megváltozik, széle szabálytalanná, formája aszimetrikussá válik, környékén viszketést, fájdalmat vagy vérzékenységet tapasztalunk, mindenképpen forduljunk orvoshoz! A szakemberek a bőrre helyezhető mikroszkóp (dermatoszkóp) segítségével vizsgálják át az anyajegyeket, és a rejtett helyeket - talp, lábujjak közti rész, hajas fejbőr, intim területek - sem hagyják ki” – magyarázta dr. Kriston Renáta.
A szűrésére modern módszerek léteznek: a szakemberek a bőrről digitális felvételeket készítenek. „A legújabb diagnosztikus eljárások lehetővé teszik az anyajegyek teljes körű feltérképezését: fényképeket készítünk, így a következő vizsgálaton a legkisebb változást is könnyen felfedezhetjük. A bőrre helyezett mikrokamera harmincszoros nagyításban mutatja a szabad szemmel nem vizsgálható sejteket, a szűrés folyamatát a páciensek is nyomon követhetik a képernyőn, a diagnózis felállítását pedig egy számítógépes program segíti” – tette hozzá a bőrgyógyász-kozmetológus.
Dr. Kriston Renáta szerint érdemes eltávolítani azokat az anyajegyeket, amelyekbe gyakran beleakad a körmünk, láncunk, ruhadarabjaink, hiszen így fokozattan fennáll az irritáció és sérülés veszélye, amely az elváltozás rosszindulatúvá válásának lehetőségét is magában hordozza.Forrás: Dr. Kriston Renáta
A cikkben hivatkozott linkek:
Olvasna még a témában?
A nyitólapról ajánljuk
Friss cikkeink
- Egy kézzel élők mindennapjait segíti a Semmelweis Egyetem videósorozata
- Egy betegség, amely fellángol a kávétól
- Ha próbára tesz a hőség
- Utazás ételallergiával
- Miért vagyunk boldogabbak, ha nyaralunk?
- Az első csonttörést újabb követheti, ha csontritkulás áll a hátterében
- 6 esti szokás, amitől boldogan indul majd a reggel
- Ingadozó testsúly, rossz közérzet, hiányzó nyári csúcsforma?
- Ezért fáradtak nyáron a magyarok
- Egészségünk „ujjlenyomata”, a mikrobióta
- Egy új korszak apái
- Janicsák Veca: „Tartani az egyensúlyt testben és lélekben”
Hírlevél
Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!