Száguld a recept nélkül kapható szerek piaca
A piackutató cég 35, vény nélkül kapható gyógyhatású készítmény forgalma alapján készített kutatásából kiderül, hogy a recept nélkül kapható szerek közül leginkább a probiotikumok kereslete nőtt, értékben 22 százalékkal. Ezt követik az étkezést helyettesítő tápszerek, amelyekből 18 százalékkal adtak el többet, mint tavaly, majd a puffadás elleni szerek, amelyekből 17 százalékkal több fogyott, mint 2013-ban január és június között.
A két legnagyobb forgalmú kategória továbbra is a „vitaminok és étrend-kiegészítők”, illetve az „általános láz- és fájdalomcsillapítók” közé sorolt szereké. Ezek 30 és 16 százalékos piaci részesedésükkel a bolti eladások közel felét teszik ki a piacon.
A tévéreklám-költésből a legnagyobb rész idén az első félévben ismét a megfázás, influenza elleni készítményekre jutott (19 százalék), ezt a vitaminkészítmények (12 százalék), majd a fájdalomcsillapító, illetve a nyugtató szerek (11 százalék) követték. 2013-ról 2014-re több mint duplájára emelkedett a tévéreklám-költés a bőrgyógyászati termékek, szemcseppek, az óvszerek és a fogyasztó szerek esetében.
Forrás: MTI
A cikkben hivatkozott linkek:
Olvasna még a témában?
A nyitólapról ajánljuk
Friss cikkeink
- Nem kell kés alá feküdnünk, hogy rendbe tegyük a bőrünket
- Főtt ételek tárolása – Legyünk tudatosak, dobjunk ki kevesebbet!
- Megugrott a szamárköhögéses esetek száma hazánkban
- Mit tehetünk az egészséges alvásért?
- Melegkiütés vagy napallergia?
- Otthon végezhető gyakorlattal fejleszthető a csecsemők csípőízülete
- Mesterséges intelligencia segíti a gyógyszerkutatást
- A napfénytől még az alvásunk is jobb lesz
- Új módszer segíthet több millió asztmás beteg életén
- A gyorsételek és a túlzott cukor-vagy koffeinbevitel ronthatja a vizsgaeredményeket
- A pislogás nem csak tisztítja a szemet
- Már az ókori görögök is megemlékeztek az édesanyákról
Hírlevél
Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!