Görögdinnyével a magas vérnyomás ellen
A tudósok felfedezése alapján a gyümölcs még hideg idő esetén is jelentősen csökkenti a túlsúlyosok vérnyomását. Ez azért fontos, mert a statisztikák szerint több ember hal meg ilyen időjárási körülmények között szívproblémák miatt, ilyenkor ugyanis ahogy a test igyekszik melegen tartani magát, extra nyomás nehezedik rá, ami a vérnyomás növekedéséhez vezet, illetve nagyobb munkára készteti a szívet, növelve az infarktus és a szélütés esélyét. Az American Journal of Hypertension című magazinban közölt tanulmány kimondja, hogy ennek ellensúlyozására jó megoldás a görögdinnye fogyasztása.
Az eredmények kimutatták, hogy a valódi kivonat csökkentette a vérnyomást és a szívet érő nyomást, a hideg körülmények között is. „Ez kisebb igénybevételt jelent a szívnek, tehát könnyebben tud dolgozni az olyan, nehezebb helyzetekben is, mint például amikor hidegnek van kitéve” – mondta Figueroa professzor. Az L-citrullin- és az L-arginin-kivonat kapható egyes bioboltokban, de ahhoz, hogy jelentős hatásuk legyen, viszonylag nagy mennyiségben kell őket szedni.
E híreket megelőzte egy másik felfedezés: a meleg vízben való mozgás szintén jót tesz a magas vérnyomással küszködőknek. A brazíliai Sao Paolo Egyetem kutatói szerint az aquarobic (vízben való aerobic) azoknál is működik, akiknél a gyógyszeres kezelés nem segít. Abban egyelőre nem biztosak, hogy ez minek köszönhető – egy elmélet szerint meleg hatására kitágulnak az erek, így javul a vér áramlása.
Forrás: Pécsi STOP/Daily Mail
A cikkben hivatkozott linkek:
Olvasna még a témában?
A nyitólapról ajánljuk
Friss cikkeink
- Egy kézzel élők mindennapjait segíti a Semmelweis Egyetem videósorozata
- Egy betegség, amely fellángol a kávétól
- Ha próbára tesz a hőség
- Utazás ételallergiával
- Miért vagyunk boldogabbak, ha nyaralunk?
- Az első csonttörést újabb követheti, ha csontritkulás áll a hátterében
- 6 esti szokás, amitől boldogan indul majd a reggel
- Ingadozó testsúly, rossz közérzet, hiányzó nyári csúcsforma?
- Ezért fáradtak nyáron a magyarok
- Egészségünk „ujjlenyomata”, a mikrobióta
- Egy új korszak apái
- Janicsák Veca: „Tartani az egyensúlyt testben és lélekben”
Hírlevél
Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!