Áttörés: először sikerült újranöveszteni egy emlősállat szervét

2014. 04. 18.
Szerző: Szimpatika
A regeneratív medicina mérföldkövének számít a brit kutatók eredménye: először sikerült egy élő emlősállatban teljesen visszanöveszteni egy szervet.

Az immunrendszer működésében központi szerepet játszó, az öregedéssel fokozatosan elzsírosodó, így az immunrendszer öregkori gyengüléséért felelős csecsemőmirigyet (timusz, thymus) sikerült újranöveszteniük az Edinburgh-i Egyetem kutatóinak egy nagyon öreg egérben – adta hírül a Reuters.

A kutatást vezető Clare Blackburn azt mondta: egyetlen proteint, a FOXN1-et célozták, így sikerült majdnem teljesen visszafordítaniuk a csecsemőmirigy korral járó zsugorodását. A mellkasban elhelyezkedő, regenerált szerv nem csak felépítésében vált hasonlóvá a fiatalabb egerekben lévőhöz, de méretében is kétszeresére nőtt a nem kezelt egerek timuszának. Sőt, funkcionálisan is helyreállt: nagyobb mennyiségben kezdte termelni a szervezetet érő fertőzésekkel szembeni harc egyik legfontosabb résztvevőjeként jellemezhető T-limfocitákat.

A munkájukat a Development című folyóiratban publikáló kutatóknak azt még nem sikerült egyértelműen megállapítaniuk, hogy az öreg egér immunrendszere valóban visszaerősödött-e a korábbi szintre, de az áttörés nem is ebben, hanem egy emlősállat szervének újranövesztésében áll. A kutatásvezető szerint az eredmények azt sugallják, megvan rá az esély, hogy módszerük embereken is alkalmazható lesz.


Forrás: www.hvg.hu

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!