Van megoldás az évek óta tartó térdfájdalomra
A térdfájdalom okai
Ha valakinek fáj a térde, annak több oka is lehet: állhat a hátterében például az ízületek, illetve az azok körüli lágyrészek gyulladása, ám leggyakrabban porckopás felelős a problémáért.
Ilyenkor felborul a porcképződés és -bomlás egyensúlya, ami miatt az ízületeket borító porc először elvékonyodik, majd később eltűnik, aminek következtében a csontok végei összeérnek, miközben tovább károsítják egymást. Ez természetesen gyulladással, fájdalommal, duzzanattal jár, ami az idő folyamán akár állandósulhat is. Porckopás kialakulása leggyakrabban a térdnél, illetve a csípőnél jellemző. Kezdeti stádiumban csak nagyobb igénybevétel után jelentkezik a kellemetlen érzés, majd később terhelés alatt is, végül pedig állandósulhat, ami akár a mindennapi munkavégzést is akadályoztathatja.
A szakemberek kétféle porckopást különböztetnek meg:
Elsődleges: amikor az állapot hátterében nem találni kiváltó okot, és a természetes öregedési folyamat részének tekinthető.
Másodlagos: ehhez valamilyen korábbi sérülés, veleszületett deformitás, endokrin betegségek, gyulladások stb. vezetnek.
Azonban bármi is legyen a porckopás hátterében, kezelni mindenképp szükséges, hiszen a fájdalom akár elviselhetetlen mértékű is lehet.
Aktív fájdalomcsillapítással a fájdalom ellen
„Sok ember szinte mozdulni sem bír a porckopás okozta fájdalomtól, ezért fontos a tünetek gyors és hatékony csillapítása. Ehhez remek megoldást nyújt az aktív fájdalomcsillapításhoz tartozó hialuronsavas kezelés, melynek segítségével pótolni tudjuk a már nem képződő porcanyagot, valamint ez megszüntetheti a gyulladást és véget vethet a fájdalomnak” – mondja dr. Váradi Éva, a Fájdalomközpont reumatológus főorvosa, az aktív fájdalomcsillapítás specialistája.
A célzott terápia lényege, hogy a hialuronsav egyfajta kenőanyagként funkcionál, aminek hatására a csontok felülete nem fog közvetlenül egymáshoz súrlódni, hanem visszaáll a mozgáskor köztük lévő könnyed csúszás.
A kezelés kúraszerűen történik – hogy kinél hány alkalom szükséges, ahhoz egyéni elbírálás szükséges. A kúra eredménye, hogy több mint fél évre javítja a térd funkcióit, illetve csillapítja vagy meg is szünteti a fájdalmat.
Forrás: Fájdalomközpont
A cikkben hivatkozott linkek:
Olvasna még a témában?
A nyitólapról ajánljuk
Friss cikkeink
- Egy kézzel élők mindennapjait segíti a Semmelweis Egyetem videósorozata
- Egy betegség, amely fellángol a kávétól
- Ha próbára tesz a hőség
- Utazás ételallergiával
- Miért vagyunk boldogabbak, ha nyaralunk?
- Az első csonttörést újabb követheti, ha csontritkulás áll a hátterében
- 6 esti szokás, amitől boldogan indul majd a reggel
- Ingadozó testsúly, rossz közérzet, hiányzó nyári csúcsforma?
- Ezért fáradtak nyáron a magyarok
- Egészségünk „ujjlenyomata”, a mikrobióta
- Egy új korszak apái
- Janicsák Veca: „Tartani az egyensúlyt testben és lélekben”
Hírlevél
Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!