Gyermekvállalás hipertóniával?
A problémáról Dr. Kapocsi Judit tanárnő, a Trombózisközpont magasvérnyomás-specialistája beszélt.
Nem kell lemondani a gyermekvállalásról
Természetesen bátran vállalhat valaki gyermeket akkor is, ha magas a vérnyomása, sőt, könnyen lehet, hogy teljesen normális és komplikációktól mentes lesz a terhessége. Viszont azt nem árt számításba venni, hogy ilyenkor lényegesen megnő az esetleges komplikációk esélye.
A Blood Pressure UK közleménye szerint 20-ból 1 nőnél alakul ki hipertónia a várandóssága során, éppen ezért ajánlott még a babaprojekt előtt kivizsgáláson részt venni. Ha már eleve egy kicsit magasabb a vérnyomásértéke, akkor érdemes kiemelt figyelmet fordítani rá, nehogy a terhesség alatt rosszabbodjon az állapota. Így tehát amint elhatározta, hogy gyermeket szeretne, és a vérnyomása gyakran mozog a normál tartományon kívül, ajánlott szakemberhez fordulni, de mindenekelőtt változtatni az életmódján: sok mozgás, kevés só, kiegyensúlyozott étrend, amit szükség esetén gyógyszeres kezeléssel kell kiegészíteni.
Magas vérnyomástól a preeclampsiáig
Amennyiben már eleve magas a vérnyomása, akkor a szakemberek szerint könnyebben fog kialakulni a kismamánál preeclampsia, ami az anyára és a babára is veszélyes lehet.
„A preeclampsia a 20. hét után alakul ki és a terhességek 4-6 százalékában fordul elő. A lábdagadással is járó állapot során a vérnyomás értéke 140/90 Hgmm-es (vagy még ennél is magasabb), és a vizeleti tesztcsík 1+ vagy ennél több fehérjét jelez. Sajnos ekkor egyéb eltérések is lehetnek, például vesefunkció-romlás, májfunkciós eltérések, a vérlemezke- (thrombocyta-) szám csökkenése. A már korábban is fennálló, idült hipertónia és a dohányzás a preeclampsia előfordulásának jelentős kockázati tényezői” – mondja dr. Kapocsi Judit tanárnő.
Fontos azt is tudni, hogy azoknál a nőknél, akik PCOS-ban (policisztásovárium-szindrómában) szenvednek, nagyobb eséllyel alakul ki magas vérnyomás és preeclampsia, így nekik fokozottabban érdemes figyelniük az értékeiket, hiszen mindkét betegség már önmagában is megnöveli a vetélés és a koraszülés kockázatát!
Forrás: Trombózisközpont
A cikkben hivatkozott linkek:
Olvasna még a témában?
A nyitólapról ajánljuk
Friss cikkeink
- Egy kézzel élők mindennapjait segíti a Semmelweis Egyetem videósorozata
- Egy betegség, amely fellángol a kávétól
- Ha próbára tesz a hőség
- Utazás ételallergiával
- Miért vagyunk boldogabbak, ha nyaralunk?
- Az első csonttörést újabb követheti, ha csontritkulás áll a hátterében
- 6 esti szokás, amitől boldogan indul majd a reggel
- Ingadozó testsúly, rossz közérzet, hiányzó nyári csúcsforma?
- Ezért fáradtak nyáron a magyarok
- Egészségünk „ujjlenyomata”, a mikrobióta
- Egy új korszak apái
- Janicsák Veca: „Tartani az egyensúlyt testben és lélekben”
Hírlevél
Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!