Szimpatika – Valóban káros-e a kövérség?

Az Egyesült Államokban a biztosítótársaságok felmérése szerint az elhízottak több mint 70 milliárd dollárjába kerülnek évente a költségvetésnek. E költségek egy része a közvetlen gyógyítási kiadásokból, más része a kövér emberek csökkent termelékenységéből tevődik össze. Az elhízás hatalmas problémakörét áttekintve számos kérdéssel kell foglalkoznunk.

Ennek a kérdésnek a megválaszolásához először is rendelkeznünk kell olyan megbízható paraméterrel, amelyik pontosan jelzi a szükségesnél magasabb testsúlyt. Önmagában a kilogrammban megadott tömeg ehhez nem elégséges. A gyakorlatban az ún. testtömegindex (Body Mass Index – BMI) a széles körben használt, elfogadható paraméter. Ezt úgy kapjuk meg, hogy a testsúly kg-ban mért tömegét elosztjuk a méterben kifejezett testmagasság négyzetével (BMI = kg/m2). Anélkül, hogy a tudományos részletekbe belemennénk, elmondhatjuk, hogy az ideális BMI férfiaknál 25, nőknél 24 alatt van.

Kérdésünk tehát úgy szól: káros-e, veszélyes-e a kövérség? Jól ismert tény, hogy az elhízás jelentős mértékben növeli a magas vérnyomás, a szívelégtelenség és a cukorbetegség előfordulásának gyakoriságát. Ezek az anyagcsere-, illetve szív- és érrendszeri betegségek jelentős mértékben felelősek az iparilag fejlett országok magas morbiditási, mortalitási adataiért.

Kérdés továbbá az is, hogy a jelentős mértékű fogyás vajon csökkenti-e a halálozást? Williamson és munkatársai azt találták, hogy a jelentős fogyás átlagosan 20%-kal csökkentette a halálozást középkorú nők körében. A testsúlyredukció a különféle rosszindulatú daganatok okozta halálozás 40–50%-os, míg a cukorbetegséggel összefüggésbe hozható mortalitás 30–40%-os csökkenését mutatta.

Ugyanakkor vannak adatok arra nézve is, hogy az alacsonyabb testsúly nem jelent feltétlenül előnyt. Az Amerikai Egyesült Államokban, az Alabamai Egyetemen több mint 20 000 egyénen végzett statisztikai megfigyelés szerint a nem sportoló, sovány (BMI: 25 vagy annál alacsonyabb) egyének között a halálozási arány kétszerese volt a 27,8 vagy annál is nagyobb BMI-vel rendelkező, kisportolt, jó testi felépítésű egyének mortalitásánál. Önmagában az alacsonyabb testsúly tehát még nem jelent védettséget a különféle betegségek okozta gyakoribb halálozás ellen.

Blackburn már 1970-ben kimutatta, hogy erősen elhízott egyének 10%-os súlycsökkenése jelentős vérnyomásesést, a vércukor és vérlipidek szintjének csökkenését eredményezte, s ezzel javította ezen egyének életminőségét és mortalitási rátáját. Az elhízás és a gyakori társbetegségek hazai helyzetéről nemrég jelent meg összefoglaló közlemény a https://www.fogyokura.eoldal.hu/ weboldalon.

A helyes válasz feltehetően a probléma komplexitásában rejlik.

Az obezitás nem önmagában káros, hanem mert hajlamosít egy sor súlyos betegségre. A jelentős fogyás ezen társuló betegségek javulását eredményezi, így vezetve a mortalitás csökkenéséhez. Ugyanakkor nem lehet elhallgatni azt a jól ismert tényt sem, hogy mind a mai napig hiányoznak olyan nagyszámú, átfogó, hosszú távú vizsgálati eredmények, melyek azt bizonyítanák, hogy a fogyás önmagában is biztosan csökkentené a mortalitást.

A zsírszövet eloszlása

Már régen megfigyelték, hogy a testsúly mérése önmagában nem jellemzi eléggé az adott egyént. A kövérség számos típusát írták le, a zsírszövet különböző lokalizációja szerint. Az orvosi köztudatban ma leginkább két alapvető elhízási típust tartanak számon:

a) Alma formájú, vagy férfias, újabban viscerális (zsigeri) jellegűnek nevezett elhízás. Itt a zsírszövet elsősorban abdominálisan, a hasi zsigerek között helyezkedik el. Erre az elhízástípusra a csípő/derék hányados növekedése a jellemző. Ha ez a hányados 1,0-nél nagyobb, akkor szokás erről az elhízástípusról beszélni. A zsíreloszlás pontosabban térképezhető fel izotópmódszerrel, amikor pontosan láthatóvá válik a zsírszövet elhelyezkedése.

b) Körte formájú, vagy genitofemorális, nőies típusú obezitás. Itt a zsírszövet a farpofákon és a combokon rakódik le, a has „kötényszerűen” omlik le.

A klinikai gyakorlatban az a nézet uralkodik, hogy e két típus alapvetően eltérő kórformákra hajlamosít. Így az alma formájú obezitás elsősorban magas vérnyomáshoz vezet, zsír- és cukoranyagcsere-zavart okoz, végső soron súlyos szív- és érrendszeri károsodásokhoz vezet.

Különösen jelentős az abdominális típusú elhízás kapcsolata a 2. típusú, ún. nem inzulindependens diabétesszel. E cukorbetegség-forma a cukorbeteg populációnak több mint 90%-át teszi ki a fejlett országokban, így hazánkban is. Ezekre a betegekre jellemző a szöveteik, sejtjeik ún. endogén inzulinnal szembeni rezisztenciája. Sokan úgy vélik, hogy ez az inzulinrezisztencia a felelős az ehhez a diabéteszformához szorosan kapcsolódó, súlyos szív- és érrendszeri károsodásokért.

Bővebben a témáról itt olvashat: Halmos Tamás: Az elhízás epidémiája https://www.fogyokura.eoldal.hu/