Szimpatika – „Bárhol a világon lehet dolgozni ezzel a diplomával”

Az egészségügyi szakmai kollégium mozgásterápia és fizioterápia tagozatának és a Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Kara Fizioterápiai Tanszékének vezetőjével a szakma presztízséről és helyzetéről beszélgettünk.

– Gyakorlatilag alig hallani bármit is a gyógytornászok háza tájáról. Azt nem gondolnám, hogy minden ennyire rendben lenne. Inkább: ennyire rossz az érdekérvényesítő képességük?

– Természetesen az utóbbiról van szó. Gyógytornász abból lesz, akiben van alázat. Ez egy olyan szakma, hogy bármilyen magas tudományos szintre érjen is el valaki, ugyanúgy letérdel a beteghez a szőnyegre, ugyanúgy odamegy a kezelőágyhoz, kimozgatja, elvégzi a manuális, „kétkezi” munkát. Nagyon érdekes szakma a miénk – sokféle tudással, képességgel...

– … és emberséggel. Ön ösztönösen érezte, hogy ezzel kell foglalkoznia?

– Nincs családi hagyomány, nincs egészségügyi dolgozó a családban. Az egyik húgom sérült, és mivel az orvosok nem tudtak rajta segíteni, láttam, megéltem mindazt, ami ebből a családban lecsapódott. Mindig úgy éreztem, hogy segítenem kell, ezért is jelentkeztem az orvosira. Egy pont híján a gyógytornász szakra vettek fel, de nem bántam meg. Amikor azonban elvégeztem a főiskolát, éreztem, hogy tovább kell mennem, egyetemet kell végeznem, tudományos fokozatot kell szereznem.

– Rendkívül komoly hagyományai vannak Magyarországon a gyógytornának, és a képzés is folyamatosan bővül. De a szakma presztízse, orvosi elfogadottsága mintha nem lenne ennek megfelelő.

– Orvosi elfogadottsága folyamatosan javul, de még mindig bizonyítani, bizonyítani és bizonyítani kell. Persze, nagyon mélyről indultunk: gyakorlatilag az ápoláshoz csatolt szakmáról van szó, aminek köze sincs az ápoláshoz, a gyógyításban és az oktatásban mégis is oda sorolták be.

– Pedig a tudás, amit önök ma már nyújtanak a hallgatóknak, hihetetlenül komplex és széles körű.

– És most még jobban megnyílt az olló. Nagy az ellentmondás, mert az alacsony presztízs ellenére a tudományos háttér, az evidencia alapú kutatásokban óriási előrelépések történtek, és az oktatásban is újabb mérföldkőhöz értünk.

– Történetükön végignézve azt látja az ember, hogy jó 20 évente nagy változás következik be – ennek alapján 2015-ben egyetemi szintűvé válik a gyógytornászképzés.

– Csakhogy ez most előbb bekövetkezett: tavaly indult az első olyan évfolyam, ahol a diákok egyetemi szintű képzésben vesznek részt. A Semmelweis Egyetemen elsőként létesítettük és indítottuk el a Fizioterápia mesterképzést az országban. Mindezzel tovább bővülnek a munkalehetőségek a gyógytornászok számára, hiszen most már a tudományos fokozat, a PhD megszerzése is lehetővé válik, és a többi egyetem egészségtudományi kara is hasonló képzést indíthat. Megtörtént a képzés nemzetközi akkreditációja is, így bárhol a világon lehet dolgozni ezzel a diplomával. Azt mondhatjuk, hogy az oktatásban nemzetközi szintre emelkedtünk, ugyanakkor ezzel párhuzamosan a klinikai gyakorlatban ez abszolút nem történik meg.

– A kórházakban a gyógytornász presztízse még mindig alacsony – legfeljebb akkor hívják, ha mondjuk infarktus vagy stroke után van szükség a beteg rehabilitálására, miközben Önök számos területen specializálódtak már, a neurológiától a pulmonológián át a szülészet-nőgyógyászatig…

–  A kórházakban, klinikákon is a kevésbé elismert szakmák közé tartozik ez. Alulfinanszírozott, és a régi hagyományokkal, problémákkal küszködik. A kórházi gyakorlat egyáltalán nem használja ki a gyógytornászok tudását, miközben nagyon széles körű kompetenciabővülés történt a szakmában; nálunk is, mint az orvosoknál, egyre nagyobb a specializálódás. Azt mondhatjuk, hogy minden egyes orvosi területnek megvan a maga fizioterápiája is.

– És tudják ezt az orvosok?

– Feltételezem, hogy igen, de kevéssé élnek a lehetőséggel. Nagyon sok olyan beteggel találkozunk, aki úgy keres meg bennünket, hogy az orvos nem küldte, de ő hallott rólunk.

– Általában a magánszektorban keresik önöket?

– Jellemzően igen, a kórházakban ugyanis korlátozott a kezelések száma. Nagyon kevés gyógytornászt alkalmaznak, vannak státuszok, amelyeket be sem töltenek, gazdasági megfontolásból minimális létszámmal igyekeznek dolgozni, ezen próbálnak spórolni, pedig inkább nyernének vele. Nagyon magasak az elvárások a kollégákkal szemben, miközben szinte félórás kezelési időt sem hagynak egy-egy betegre, ami pedig már a szakmai minimum alatt van. Így a kórházakban társadalombiztosítási alapon nem jut olyan ellátáshoz a beteg, mint a magánszektorban. Ezt egyre inkább fel is ismerik, s mivel beszélnek egymással, megosztják tapasztalataikat, rájönnek arra, hogy a gyógytornában, a fizioterápiában sokkal nagyobb gyógyító erő és terápiás hatás rejlik, mint azt korábban gondolták.

– Nyilván tapasztalják, hogy a komplex tudással esetleg többet tudnak segíteni, mint a hagyományos nyugati orvoslás bevett módszereivel.

– Tisztáznunk kell, hogy a gyógytorna, a fizioterápia a hagyományos nyugati medicinához tartozik. Magyarországon a képzés jó száz éves múltra tekint vissza, de a szakterület az ősi gyógymódok egyike volt, és nem tartozik a paramedicina körébe.

– De önök mégis kicsit gyanúsak lehetnek az olyan alternatívnak hangzó kimenetekkel, mint a kineziológia, a manuálterápia, a biomechanika…

– A kiegészítő gyógymódok, mint például a kineziológia, a tananyag részei, de nem részei a gyógytornának. A gyógytornához tartozó mozgásterápiás módszerek, manuális technikák, a fizioterápiás módszerek, a balneo-, a hidro- és elektroterápia már mind evidencia alapú, bizonyított hatású gyógymódok.

– Csak ne emlékeznénk, mit is mondott anno (és miért is kért elnézést később) Pokorni Zoltán ex-oktatási miniszter a „bálnaterápiáról”. Pedig az emberek nem véletlenül járnak gyógyfürdőkbe…

– A balneológia olyan terület, amely az utóbbi öt évben tudományosan is bizonyította a maga hatásosságát, és Magyarországon igen nagy múlttal bíró fürdők vannak. Ez az eset is jól jelzi a szakma alacsony presztízsét, de nem azért, mert paramedicina, vagy mert a kiegészítő terápiák közé tartozna, hanem mert egyszerűen ebben az országban úgy alakult ki, hogy a hierarchia szintjén a gyógytornászok az ápolókkal egy kategóriába kerültek.

– Azok, akik kikerülnek az egyetemről, minden területhez értenek, vagy szakosodnak?

– Mivel óriási területre kell rálátnia egy fizioterapeutának, akinek nagy szakmai tapasztalatra és nagy kézügyességre is szüksége van, sikerült elérnünk, hogy a BSC-képzés négyéves legyen, erre jön még a három féléves egyetemi szintű képzés. Minden gyógytornász úgy kerül ki innen, hogy birtokában van a manuális módszereknek és mozgásterápiáknak. Az első két év az alap-mozgás- és manuális technikáknak az oktatása, a következő két évben pedig a klinikai területek szerint külön tanulnak reumatológiai, ortopédiai, traumatológiai, kardiorespiratorikus fizioterápiát – hogy csak néhányat említsek. Megismerik minden egyes terület orvosi részét, aztán erre mintegy ráépítjük az adott terület fizioterápiáját. Az lenne a cél, hogy egy-egy beteg gyógyszeres terápiája és a fizioterápiája párhuzamosan történjen. A fizioterápiás munka ugyanis mindenképpen kiegészíti az orvosi tevékenységet, és a fizioterapeuta is jó szakmai társa lehetne az orvosnak.

– Talán az elnevezésükön kellene változtatni a köztudatban is, mert a „gyógytornász” kifejezés valahogy kevesebbet takar annál, mint amit önök tudnak…

– Rendeleti szinten már gyógytornász-fizioterapeutának neveznek bennünket; az egyetemi képzettség után a fizioterapeuta a hivatalos végzettség. A kórházi hierarchia szintjén azonban még változtatni kell ezen, amit az is jól jelez, hogy a nemzetközi gyakorlat szerint a kórházakban van orvosi vezető, ápolási vezető, és van egy fizioterápiás vezető is, azaz ezek egymással párhuzamosan jelennek meg. Nálunk ezzel szemben a gyógytornászokat az ápolási igazgatás alá „csapták”; ez azt jelenti, hogy olyan személy alá tartoznak, aki erre a szakmára sosem látott rá, nincs hozzá végzettsége, nincs rá kompetenciája… Innen ered abszolút kiszolgáltatott helyzetünk, a kiaknázatlan tudás, az, hogy nem engednek a gyógytornászoknak teret, nem adnak időt arra, hogy gyógyítsák a betegeket, hiszen szinte nem is tudják, hogy erre képesek vagyunk.

A mesterképzés beindításával épp az volt a célom, hogy megvalósulhasson, ami másutt működik: hogy a gyógytornász az orvos keze alá dolgozhasson. Nagyon sok területen, így pl. a sebészetben vagy a traumatológián az orvosok már felismerték, hogy egy jó gyógytornász sokat segíthet nekik is, mert egy jó műtét eredménye még jobban látszik, ha a műtét után jó gyógytornász kezébe kerül a beteg. De vannak területek, ahol nehéz átlépni a hagyományokon.

– Melyek ezek a szakterületek?

– Például az idegsebészet, amellyel kapcsolatban azt mondhatom, hogy régen a gerincsérves eseteket azonnal műtötték, aztán kiújult a probléma… Ma már az esetek igen nagy százalékában konzervatív kezelést alkalmaznak.

– A szakmai kollégium tagozatvezetőjeként nyilván nagy hatása van arra, merre menjenek és mennyire legyenek komplexek az új irányelvek. Hol tart jelenleg a munka?

– Két éve még kettő, egymásnak ellentmondó rendelet volt érvényben velünk kapcsolatban. Egy 1997-es rendelet szerint a reumatológia alá volt besorolva a gyógytorna, és nem volt önálló szakmakódja. 2004-ben kaptunk ugyan önálló szakmakódot, de a 97-es rendelkezés is hatályban maradt, és az OEP annak alapján dolgozott. Ez nagyon sok kórházban gyakorlatilag reumatológiára és mozgásszervi fizioterápiára szűkítette a tevékenységünket, holott minden téren ott vagyunk. 2011-ben ez a helyzet megszűnt: önállóvá vált a szakma, önálló szakmakód alá sorolt, fizioterápiához tartozó tevékenységekkel, viszont az OEP finanszírozási eljárásai, szabályzatai még mindig elavultak. Így aztán számos esetben előfordul, hogy egyszerűen nem is lehet elszámolni azt a tevékenységet, amit a valóságban a fizioterapeuta végez. A kórháznak ezért nem éri meg foglalkoztatni őt; miközben, ha lehetővé tennék az elvégzett fizioterápiás tevékenységek valós, korrekt elszámolhatóságát, a gyógytorna bevételt is termelhetne a kórháznak – jól látszik ez azokon a helyeken, ahol a finanszírozás megoldott. A helyzet rendezése érdekében átdolgoztuk a tevékenységikód-szabálykönyvet; várjuk, hogy elfogadják, és a jövőben annak alapján finanszírozzák a tevékenységünket.

forrás: Köbli Anikó, https://www.medicalonline.hu/