Középiskolások pénzügyi ismeretei: elméletből kettes, gyakorlatból hármas

2013. 12. 22.
Szerző: Szimpatika
Hiányos gazdasági ismereteik ellenére a gyakorlatban pénzügyileg viszonylag tudatosnak mondhatók a 16-17 éves gimnáziumi és szakközépiskolai tanulók – derül ki a Provident Pénzügyi Zrt. által működtetett Családi Kasszasikerek Program reprezentatív kutatásából.

A Családi Kassza Index – a fiatalok gazdasági ismeretei elnevezésű felmérés eredményei szerint a középiskolások legalább kétharmada nincs tisztában olyan pénzügyi alapfogalmakkal, mint például a törlesztőrészlet, a THM, a kötvény vagy az infláció. Ugyanakkor a tanulók közel fele rendszeresen megtakarít, döntő többségük elolvassa azt, amit aláír és egyre inkább jellemző rájuk a szülők pénztárcáját kímélő költekezés, valamint a tudatos tervezés.

A Provident által 2008-ban elindított Családi Kasszasikerek elnevezésű pénzügyi edukációs program 2010-ben, egy pilot kutatás keretében egyszer már vizsgálta a fiatalok gazdasági ismereteit. Akkor a Budapesti Corvinus Egyetem Tanárképző Központjával partnerségben százhatvan, 14-19 év közötti középiskolást kérdeztek meg a témában. A jelenlegi reprezentatív kutatásban már sokkal több, összesen ezerkétszáz 16-17 éves gimnáziumi és szakközépiskolai tanuló vett részt, és a kérdezők többek között azt is figyelembe vették, hogy a diákok tanulnak-e az iskolában pénzügyi-gazdasági tantárgyat vagy sem. A felmérés kitért a fiatalok pénzzel kapcsolatos attitűdjeire, a pénzügyi szolgáltatások, alapfogalmak és termékek ismeretére, valamint gyakorlati használatára is.

A Családi Kassza Index kutatás eredményei azt mutatják, hogy a fiatalok pénzügyekkel kapcsolatos elméleti tudása továbbra is igen hiányos, azonban a mindennapi gazdasági viselkedésük tekintetében számos pozitív, tudatosságra utaló változás is megfigyelhető.

Nem törik fel a malacperselyt

Meglepő, hogy a kutatás szerint a fiatalok több mint háromnegyede (78%) elégedett vagy kifejezetten elégedett a saját anyagi helyzetével. A megkérdezettek 82 százaléka rendelkezik saját pénzzel, amelynek fő forrása a szülői támogatás (zsebpénz), de számottevő (47%) a valamilyen alkalomra, például születésnapra kapott pénz és a saját munkából származó jövedelem is (37%). A diákok több mint fele havonta 5 és 20 ezer forint közötti összegből gazdálkodhat, de minden ötödik fiatal 20 ezer forintnál is többet költhet. A pénzügyi egyenlegük is pozitív képet mutat: a diákok közel fele legalább 1000 forintot félretesz havonta, és több mint kétharmaduknak van legalább 5000 Ft-os megtakarítása. A megtakarítással rendelkezők nagyobb arányban kerülnek ki azok közül, akik legalább alkalmanként tervet készítenek pénzügyeikről. A tudatosságukat jelzi az is, hogy a 16-17 évesek 61 százaléka spórolna annak érdekében, hogy meg tudjon venni egy 10 ezer Ft értékű tárgyat.

„A korábbi pilot kutatásunkhoz képest pozitív előrelépést jelent, hogy szignifikánsan emelkedett azok aránya, akik rendszeresen feljegyzik a bevételeiket és a kiadásaikat. A számok a kiadások esetében 14 százalékról 23-ra változtak, míg a bevételek esetében 16 százalékról 25-re. Mindez azt is jelenti, hogy most már a diákok negyede rendszeresen jegyzeteli bevételeit és kiadásait” – teszi hozzá Tóth Andrea, a Provident Pénzügyi Zrt. kommunikációs vezetője.

Nem divat a mobilbankolás

A pénzügyi termékek és szolgáltatások használatát tekintve a válaszadók leggyakrabban (53%) a balesetbiztosítást említik, de több mint egyharmaduk rendelkezik már saját bankszámlával és bankkártyával is. Hosszú távú megtakarítása ugyanakkor csak a diákok 16 százalékának van, illetve e tekintetben érdekes adat, hogy több mint egyharmaduk nem tud róla, hogy szüleik kötöttek-e már számukra esetleg lakáskasszát. A válaszokból kiderült az is, hogy a megkérdezettek döntő többsége (90% felett) ismeri a különböző pénzügyi tranzakciós lehetőségeket, bár a használat tekintetében a csekken történő befizetés (61%), valamint az ATM-ből történő pénzfelvétel a leggyakoribb (51%), és csak ezután következnek az online vagy más modern pénzügyi szolgáltatások. A mobil- és online bank igénybevétele a fiatalok csupán egyötödére volt jellemző, használatuk pedig összefüggésben van a pénzügyi tudatossággal.

Elméletből kettes alá

A kutatás keretében a diákoknak kilenc pénzügyi alapfogalmat is meg kellett magyarázniuk, illetve a kamatláb, az infláció és a pénzügyi kockázatmegosztás (részvénycsomag ↔ 1 db részvény) fogalmát egy-egy alapszintű számtani ismereteket is megkövetelő mintafeladaton keresztül is értelmezniük kellett.

A konkrét példákkal vizsgált pénzügyi ismeretek meglehetősen alacsony szintet mutattak. A tanulók leginkább a kamatláb fogalmát és hatását ismerik, de itt is csak 61%-uk adott helyes választ. Az infláció fogalmát már csak a kisebbség (44%) találta el, a befektetések diverzifikációjára pedig jellemzően nem tudtak választ adni (44% nem tudta, 30%-uk rossz választ adott a kérdésre). Az ismeretszintben jelentős különbségek alakultak ki a szakközépiskolás és a gimnáziumi, valamint a pénzügyi képzésben részesülők és az ezt a tárgyat nem tanulók között.

„A Világbank 2012-es nemzetközi kutatásával összehasonlítva elmondható, hogy a kamathoz kapcsolódó kérdésre adott helyes válaszok aránya csak kis mértékben marad el a fejlettebb nyugat-európai országok eredményétől. Jelentősebb azonban az infláció, de még inkább a pénzügyi kockázatmegosztás fogalmának ismeretében való lemaradás, ahol a magyarországi helyes eredmények aránya az elsőnél a fele, a másodiknál közel egyharmada a németországi diákok hasonló válaszainak” – magyarázza Tóth Andrea.

A pénzügyi fogalmak ismereténél a kilenc kérdésből átlagosan 3-at tudtak helyesen a tanulók, 11 százalékuk egyet sem talált el, és csupán 1%-uk tudta az összes kérdésre a helyes választ. A legtöbben a „kamat” (65%) a „részvény” (51%) és a „futamidő” (40%) jelentését ismerték, kevesen tudták viszont megmondani a „THM” (32%), a „kötvény” (23%), az „infláció” (19%) és a „reálhozam” (10%) jelentését.

Az elméleti fogalmak tekintetében a vizsgált iskolák tanulói közül leginkább a pénzügyi képzés nélküli szakközépiskolások teljesítettek rosszul (átlagosan 18%-os eredmény), míg legjobban a képzéssel rendelkező gimnazisták (átlagosan 42%-os eredményt értek el).

Elolvassák-e az apró betűt?

A pénzügyi tudatossággal kapcsolatos attitűdvizsgálatok során kiderült az is, hogy a diákok hetven százaléka figyelmesen átolvassa és értelmezi azt, amit aláír, és legalább ekkora arányuk tartja fontosnak, hogy egyre kevésbé terhelje meg a szüleit anyagilag. A megkérdezettek több mint fele (56%) egyetért azzal, hogy lehetőség szerint kerülni fogja a hitelfelvételt, és mindössze 9 százalékuk gondolja úgy, hogy a hitel segíthet is a céljai elérésében.

https://www.provident.hu/

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!