Növekszik a társadalmi igazságtalanság
A leginkább érvényesülő trend az északi és a déli tagállamok közötti különbség és a generációk közötti egyenlőtlenség növekedése. Miközben a jómódú észak-európai országokban – főleg Svédországban, Finnországban, Dániában és Hollandiában – magas szinten megvalósult a társadalmi igazságosság és a vizsgált időszakban viszonylag stabil maradt a helyzet, más országokban, köztük Görögországban, Spanyolországban, Olaszországban és Magyarországon növekedett a társadalmi igazságtalanság – áll a jelentésben, amely szerint a gazdasági válsággal küzdő uniós tagállamokban nem sikerült méltányosan, igazságosan megosztani a válságkezelés terheit.
A nemzedékek egymáshoz viszonyított helyzetének vizsgálata azt mutatja, hogy a fiatalokat erősebben sújtja a társadalmi igazságtalanság, mint az időseket. Jelenleg az EU egészét tekintve a gyerekek és fiatalkorúak 28 százaléka él a szegénység vagy a társadalmi kirekesztés fenyegetettségében, ami jelentős növekedés a 2009-ben regisztrált 26,1 százalékhoz képest, miközben az időskori szegénységet sikerült jelentősen csökkenteni.
A vizsgálatban kimutatták, hogy a gazdasági teljesítmény ugyan fontos feltétele a társadalmi igazságosságnak, de nem garantálja annak megvalósulását. Ezt mutatja például az, hogy Írország és Svédország egy főre jutó hazai összterméke (GDP) nagyjából egyenlő, Svédországban mégis nagyságrendekkel erősebben érvényesül a társadalmi igazságosság, mint Írországban. Erre utal az is, hogy Csehország, Szlovénia és Észtország gazdasági teljesítménye uniós összevetésben közepes szintű, a társadalmi igazságosság mégis átlagon felüli mértékű.
A felmérésben hat dimenzió – szegénység, oktatás és képzés, munkaerőpiaci helyzet, egészségi állapot, nemzedékek közötti igazságosság, diszkriminációmentesség – mentén, összesen 35 kritérium alapján vizsgálták a társadalmi igazságosságot. Ennek alapján alkották meg az úgynevezett igazságossági indexet.
Az index értéke alapján összeállított rangsort Svédország vezeti, ahol a mutató értéke a 2008-as 7,53-ról 2011-re 7,34-re gyengült, de 2014-re visszakapaszkodott 7,48-ra. A második helyen Finnország áll, a harmadik Dánia. Az uniós átlag jelenleg 5,60.
A kelet-közép-európai, kelet-európai térségből Csehország szerepelt a legjobban: az 5. helyre került. Az index értéke alapján uniós összevetésben erős a társadalmi igazságosság Szlovéniában (9. hely) és Észtországban is (10. hely). A térség országainak többsége azonban az uniós átlag alatt teljesít. Magyarország a 25. helyen áll, utána Bulgária, Románia és Görögország következik.
Magyarországgal kapcsolatban a kutatási jelentésben kiemelték, hogy „aggasztóan negatív trendek” érvényesülnek. Az igazságossági index értéke a 2008-as 5,07-ről 2011-ig 4,79-re, 2014-ig 4,44-re gyengült.
A gyermekek és fiatalkorúak 43 százalékát fenyegeti a szegénység és a társadalmi kirekesztés, és minden harmadik gyermek súlyos anyagi nélkülözés közepette él. Ugyanakkor az időskori szegénység mértéke alapján Magyarország a „tűrhető” 14. helyen áll, az úgynevezett dolgozó szegények (munkahellyel rendelkező, mégis szegénysorban élő emberek) aránya alapján pedig a „nagyon jó” 9. helyen. Kiemelkedően jó a helyzet a korai képzésre fordított beruházások területén, ennek alapján Magyarország a 2. helyen áll, csak Dánia előzi meg –emelték ki, megjegyezve, hogy ennek révén remélhetőleg csökken az – egyelőre nagyon szoros – összefüggés az iskolások társadalmi-gazdasági háttere és tanulmányi előmenetele között.
Forrás: MTI
A cikkben hivatkozott linkek:
Olvasna még a témában?
A nyitólapról ajánljuk
Friss cikkeink
- Egy kézzel élők mindennapjait segíti a Semmelweis Egyetem videósorozata
- Egy betegség, amely fellángol a kávétól
- Ha próbára tesz a hőség
- Utazás ételallergiával
- Miért vagyunk boldogabbak, ha nyaralunk?
- Az első csonttörést újabb követheti, ha csontritkulás áll a hátterében
- 6 esti szokás, amitől boldogan indul majd a reggel
- Ingadozó testsúly, rossz közérzet, hiányzó nyári csúcsforma?
- Ezért fáradtak nyáron a magyarok
- Egészségünk „ujjlenyomata”, a mikrobióta
- Egy új korszak apái
- Janicsák Veca: „Tartani az egyensúlyt testben és lélekben”
Hírlevél
Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!