Már csecsemőkorban is láthatók az Alzheimer-hajlam jelei
A szakemberek az átlagosnál kisebb növekedést tapasztaltak az APOE-e4 gént hordozó csecsemők agyának középső és hátsó részén számos olyan területen, amelyeken a betegeknél jelentkeznek az Alzheimerrel járó elváltozások. Az APOE-e4 gént hordozó csecsemők agyának elülső részén egyes területek viszont hajlamosak voltak a nagyobb növekedésre. A kutatók hangsúlyozták, hogy az APOE-e4 génnel született gyermekeknél látott agyi elváltozások nem szükségszerűen az Alzheimer-kór első jelei, és nem azt jelentik, hogy mindenképpen kialakul náluk a betegség.
A kutatóknak azonban a vizsgálatok során az APOE-e4 génhez kapcsolódó legkorábbi agyi elváltozásokat sikerült kimutatni, és tanulmányuk számos kérdést is felvet. Milyen szerepet játszhat ez a gén az agyfejlődésben, hogyan függhetnek össze az elváltozások az Alzheimer-kór későbbi fellépésével, és a feltárt elváltozások korai kezelésével vajon megelőzhető-e a betegség kialakulása?
Sean Deoni, a kutatás vezetője szerint eredményeik nem mutatnak közvetlen összefüggést a gén és az Alzheimer-kór között, ám további kutatásokkal segíthetnek megmutatni, hogyan járul hozzá a gén a kór későbbi kialakulásához.
Az amerikai lakosság mintegy negyede él az APOE-e4 génnel, ám nem mindegyiküknél alakul ki Alzheimer-kór. Annál nagyobb a betegség kockázata, minél több másolat létezik a génből a szervezetben. Az Alzheimer-kórosok 60 százaléka rendelkezik az APOE-e4 gén legalább egy kópiájával.
Azt, hogy ez a génváltozat hogyan növeli az Alzheimer-kór kockázatát, egyelőre nem tudni. Valószínűleg más tényezőkkel, köztük más génekkel és környezeti hatásokkal együtt okozza azokat az a elváltozásokat, amelyek a kór kialakulásához vezetnek.
forrás: MTI
A cikkben hivatkozott linkek:
Olvasna még a témában?
A nyitólapról ajánljuk
Friss cikkeink
- Egy kézzel élők mindennapjait segíti a Semmelweis Egyetem videósorozata
- Egy betegség, amely fellángol a kávétól
- Ha próbára tesz a hőség
- Utazás ételallergiával
- Miért vagyunk boldogabbak, ha nyaralunk?
- Az első csonttörést újabb követheti, ha csontritkulás áll a hátterében
- 6 esti szokás, amitől boldogan indul majd a reggel
- Ingadozó testsúly, rossz közérzet, hiányzó nyári csúcsforma?
- Ezért fáradtak nyáron a magyarok
- Egészségünk „ujjlenyomata”, a mikrobióta
- Egy új korszak apái
- Janicsák Veca: „Tartani az egyensúlyt testben és lélekben”
Hírlevél
Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!