Hogyan élhetünk száztíz évig?

2012. 03. 26.
|
Nos, sok mindent tehetünk azért, hogy sokáig éljünk. akkor, ha egészséges környezetben élünk, egészségesen étkezünk és mozgunk, ha nincsenek káros szenvedélyeink bizonyítottan tovább élhetünk. A kevesebb stressz, sok mozgás, meghosszabbíthatja az életünket. Sajnos azonban életünk hosszúsága lapvetően génjeinktől függ.

Egy új kutatás szerint azokban az emberekben, akik legalább száztíz évig élnek, ugyanannyi betegségokozó gén található, mint az általános népességben, ugyanakkor olyan védőgénekkel vannak megáldva, amelyek elősegítik a hosszú életet.

A Frontiers in Genetics legutóbbi számában Dr. Thomas Perls, a New England Centenarian Study igazgatója tanulmányában azt írja, nagyon ritka a száz éves életkort meghaladó ember – a fejlett országokban mindössze 5 millióból egy. Egyre több bizonyíték mutat arra, hogy az ilyen magas életkor esetében a genetika jelentős szerepet játszik.

A kutatócsoport korszakalkotó kutatásában egy 114 évet megért férfi és nő teljes genomszekvenciáját elemezve kimutatta, hogy ők is ugyanannyi betegséggel összefüggő génnel rendelkeznek, mint az átlagemberek. A férfiban például a vastagbélrák megnövekedett kockázatával összefüggő 37 génmutációt mutatták ki. A férfiban élete során egy alkalommal ki is alakult obstruktív vastagbéldaganat, de mivel nem lett áttétes, műtéttel gyógyítható volt. Halála előtt nem sokkal fantasztikus szellemi és fizikai állapotnak örvendett.

A nőben több olyan genetikai variációt is kimutattak, amelyek az öregedéssel összefüggő betegségekkel, például szívbetegséggel, Alzheimer-kórral és rákkal állnak kapcsolatban. Pangásos szívelégtelenség és enyhe kognitív hanyatlás jelentkezett is nála, de ezek csak 108 éves korától kezdve váltak nyilvánvalóvá.

Perls elmondta, az új eredmények is azt bizonyítják, hogy a száz éven felüliekben is ugyanannyi betegséggel összefüggő gén fordul elő, mint az általános népesség tagjaiban. Az egyetlen különbség az lehet, hogy a száz éven felüliek a hosszú élettel összefüggő variánsokkal is rendelkeznek, amelyek ellensúlyozzák a betegség géneket. Ez a hatás olyan mértékű lehet, hogy a betegség meg sem jelenik, vagy ha mégis, enyhébb illetve az élet vége felé tolódik.

forrás: medipress/hvg

Szeptemberi akció

Béres Csepp Extra® belsőleges oldatos cseppek + C-vitamin Béres 50 mg tabletta

4×30 ml + 120 db

4 570 Ft

Vény nélkül kapható gyógyszer

Magnézium Béres 375 mg + B6 filmtabletta

30 db

1 740 Ft

58 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Novo C Plus® liposzómális C-vitamin lágykapszula

60 db

3 495 Ft

58,3 Ft/db
Étrend-kiegészítő készítmény**

Centrum gumivitamin gyermekeknek eper/málna ízű

30 db

2 045 Ft

68,2 Ft/db
Étrend-kiegészítő készítmény**

Bioextra Grapefruit mag kivonat

20 ml

1 435 Ft

71,8 Ft/ml
Étrend-kiegészítő készítmény**

Artelac® CL szemcsepp

10 ml

1 225 Ft

122,5 Ft/ml
Gyógyászati segédeszköznek minősülő orvostechnikai eszköz*

Tebofortan® 120 mg filmtabletta

30 db

3 530 Ft

117,7 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Exoderil® 10 mg/g krém

30 g

2 380 Ft

79,3 Ft/g
Vény nélkül kapható gyógyszer

Calcium-Sandoz® + Vitamin C 1000 mg pezsgőtabletta

10 db

885 Ft

88,5 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Dorithricin® szopogató tabletta

20 db

1 560 Ft

78 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Zovirax ajakherpesz krém

2 g

1 420 Ft

710 Ft/g
Vény nélkül kapható gyógyszer

Sinupret® belsőleges oldatos cseppek

50 ml

1 850 Ft

37 Ft/ml
Vény nélkül kapható gyógyszer

Mucopront 375 mg kemény kapszula

50 db

2 070 Ft

41,4 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Amorolfin-Teva 50 mg/ml gyógyszeres körömlakk

2,5 ml

4 070 Ft

1628 Ft/ml
Vény nélkül kapható gyógyszer

Smecta® 3 g por szuszpenzióhoz

10 db

1 040 Ft

104 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Ambroxol-TEVA 3 mg/ml szirup

100 ml

1 590 Ft

15,9 Ft/ml
Vény nélkül kapható gyógyszer

Algoflex® Forte filmtabletta

20 db

1 890 Ft

94,5 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Blend-a-dent extra erős protézisrögzítő krém

47 g

1 270 Ft

27 Ft/g
Orvostechnikai eszköz*

Neo Citran megfázásra és köhögésre kemény kapszula

16 db

1 670 Ft

104,4 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Salvequick® Aqua Resist vízálló sebtapasz

28 db

640 Ft

22,9 Ft/db
Orvostechnikai eszköz*

Apranax Dolo 100 mg/g gél

100 g

1 880 Ft

18,8 Ft/g
Vény nélkül kapható gyógyszer

Dona® 1500 mg por belsőleges oldathoz

20 tasak

3 235 Ft

161,8 Ft/tasak
Vény nélkül kapható gyógyszer

Dipankrin® Optimum 120 mg gyomornedv-ellenálló filmtabletta

60 db

1 995 Ft

33,3 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét!

* A kockázatokról olvassa el a használati útmutatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát!

** Étrend-kiegészítő, nem helyettesíti a kiegyensúlyozott, vegyes étrendet és az egészséges életmódot.

Hírlevél feliratkozás

A hírlevélküldő szolgáltatás – rajtunk kívülálló okok miatt – nem támogatja a Freemail-es és Citromail-es címeket, hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

Aktuális magazinunk

Magazin címlap Megjelent a Szimpatika magazin 2019. szeptemberi száma!

Ingyenes magazinunkat kérje gyógyszerészétől a Szimpatika emblémával ellátott gyógyszertárakban! A korábbi számokat ide kattintva érheti el