Jönnek a hajnali fagyok
Kedden elsősorban még a délkeleti országrészben számíthatunk kisebb esőre, miközben északon-északnyugaton már kisüt a nap, és errefelé viszonylag kellemesen, 17-18 fok körül alakulhat a csúcshőmérséklet, míg a borongós, késő délutánig csapadékos délkeleti területeken továbbra is csak 11-12 fok várható a legmelegebb órákban is.
Szerdán a megélénkülő, keleten és északkeleten olykor megerősödő északi-északkeleti széllel egyre hidegebb levegő zúdul be az országba, így, bár a változóan felhős ég mellett már több-kevesebb napsütésben mindenhol részünk lesz, délután csak 15 fok köré emelkedik majd a hőmérséklet, hajnalban pedig a derültebb, szélcsendes északi völgyekben már néhol gyenge fagy is előfordulhat.
Az ideérkező hideg levegő csütörtökre jut nyugalomba térségünkben – fagyzugos, szélvédett helyeken már ekkor is előfordulhat -3, -4 fokos fagy a hajnali órákban –, így elsősorban péntekre és szombatra virradóra kell többfelé fagypont alatti minimum-hőmérsékletekre számítani. Általában -1, -3 fok körüli értékek lesznek jellemzőek, de az Északi-középhegység fagyzugos, szélvédett völgyeiben akár -5, -7 fok is előfordulhat, így könnyen új hőmérsékleti minimumrekordok születhetnek. Ideje lesz tehát a szabadba kihelyezett növényeink, virágaink számára melegebb helyet biztosítani! Napközben a sok napsütés ellenére is hűvös idő várható, a maximumok mindenhol 15 fok alatt maradnak.
forrás: www.idokep.hu
A cikkben hivatkozott linkek:
Olvasna még a témában?
A nyitólapról ajánljuk
Friss cikkeink
- Egy kézzel élők mindennapjait segíti a Semmelweis Egyetem videósorozata
- Egy betegség, amely fellángol a kávétól
- Ha próbára tesz a hőség
- Utazás ételallergiával
- Miért vagyunk boldogabbak, ha nyaralunk?
- Az első csonttörést újabb követheti, ha csontritkulás áll a hátterében
- 6 esti szokás, amitől boldogan indul majd a reggel
- Ingadozó testsúly, rossz közérzet, hiányzó nyári csúcsforma?
- Ezért fáradtak nyáron a magyarok
- Egészségünk „ujjlenyomata”, a mikrobióta
- Egy új korszak apái
- Janicsák Veca: „Tartani az egyensúlyt testben és lélekben”
Hírlevél
Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!