Apaszemmel: Mit tanultunk a nyáron?

2013. 10. 02.
Szerző: Küttel Dávid
Egy ismert gyerekpszichológus egyszer azt nyilatkozta: „A bepakolt tornazsák, a lecke, a szép „M” betű a gyerek dolga. Ha a szülő azt hiszi, hogy az övé is, az legalább 12 év pokol.” Nálunk Györgyi néha hajlamos azt gondolni, hogy az ő dolga is az egész, hiszen már augusztusban egyik reggel közölte velem: „Úristen, semmit sem tanultunk a nyáron!” Erre én ráförmedtem, hogy nem normális, és én nem vagyok hajlandó nyáron kínozni a gyerekeimet!

Drága Éva néni! Mi nem gyakoroltuk nyáron az írásbeli osztást ötjegyű számokkal. Ezt be kellett vallanom, mert nem lenne jó a lelkiismeretem... Nem volt szívem íróasztalhoz parancsolni Bencét (10), akinek azért vannak nehézségei év közben, de a nagyokat sem köteleztem semmilyen tantárgyból gyakorlásra. Annak ellenére, hogy az előző évi bizik nem lettek olyanok, mint az eddigiek, túltettem magam rajta, mert nekem ők így is a gyerekeim.

Viszont rengeteget kirándultunk, bicajoztunk, ugráltunk a bányatóban, pedig ki volt írva, hogy „Fürödni tilos!”. Andris barátomék balatoni házikójában pedig megnéztük, mit eszik a mocsári teknős, miért olyan nehéz a kákán csomót találni, hogyan ereszt gyökeret a fűzfa ágainak vége, és még azt is megpróbáltuk megnézni, hogyan lélegzik a mocsári cédrus gyökere. Az este nem kellett korán ágyba bújni, de minden este zenéltünk. Sajnos a zenetanárainktól is elnézést kell kérnem, mert a srácokkal Quimbyt, Kispált és LGT-t tanultunk, na jó, egy-két népdalt is rendszeresen elővettünk, de torzított gitárral.

Én, őszintén megmondom, várom a jövő nyarat, mert az idei nagyon jó volt. A tanévet meg valahogy csak túléljük, de egy kérésem azért lenne: hétvégére, legalább az általános iskolában, még ne legyen lecke!

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!