Nem is gondolnánk, mennyi mindenre jó a nyers krumpli

Szerző: Szimpatika
Kedvenc eledelünk, a burgonya jótékony hatása nagyon régóta ismert. Az ízletes gumók ezerféleképpen elkészíthetőek, emellett pedig nagyon egészségesek is. A krumpli az egyik fontos C-vitamin-forrásunk, és nagy szerepe van a szervezet salaktalanításában és lúgosításában is.

Ha kipróbáljuk a burgonyalékúrát, akár még fogyhatunk is tőle, de a szervezetünket egészen biztosan fel tudjuk tölteni a segítségével télire.

A reszelt nyers krumplit régen lázcsillapítóként használták. A reszeléket a talpra kellett helyezni, egy zacskóval leborítani, majd zoknit húzni rá. Amikor kiszáradt, akkor ki kellett cserélni egy új adagra. Lehetőleg egész éjjel a talpon kellett hagyni, vagy addig, ameddig a láz lement tőle – és általában elég hamar lement.

A nyers krumplilé gyomorfájás vagy -fekély ellen is ajánlott: fogyasszunk belőle naponta reggel, étkezés előtt 1 decit, két héten keresztül. A piros krumpli leve pedig kifejezetten jó hatással van a savtúltengésre.

A tapasztalatok szerint a kúra alatt javul a keringés, csökken a cukorbetegek vércukorszintje, a bőr rózsaszínesebb, élettel telibb lesz, eltűnnek róla az ekcémák, foltok, kiütések.

Ha a szervezet eddig visszatartotta a folyadékot, most az is megoldódhat, ennek köszönhetően lelohadnak a dagadt bokák és a szem alatti karikák is eltűnnek. A kéthetes kúra kiválóan méregteleníti a szervezetet, és közben úgy fogyhatunk, hogy a C-vitamin-szükségletünk folyamatosan biztosítva van.


forrás: https://twice.hu

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!