Lerombolták az IQ-mítoszt
A kutatás során a világ különböző részeiről származó, több mint 100 ezer embert kértek fel arra, hogy töltsenek ki 12 kognitív tesztet, amelyek memóriájukat, következtetési képességüket, figyelmüket és tervezési készségeiket mérték. A Neuron c. tudományos lap aktuális számában közzétett kutatás eredményei szerint az egyszerű IQ-érték félrevezető az emberek intellektuális kapacitásának értékelésében.
„Bár különböző típusú intelligenciák léteznek, ezeket mind egyetlen, általános intelligencia befolyásolja. Az IQ-tesztek alapvetően ezt mérik” – magyarázta a tanulmány társszerzője, Adam Hampshire. A szakértő úgy véli, hogy ez a teszt azért nem tudja megfelelő pontossággal mérni az emberek intelligenciáját, mert nem veszi számításba a többszörös tényezőket és készségeket, vagyis a különböző típusú intelligenciákat.
„Korábban, amikor a kutatók azt próbálták kideríteni, hogyan viszonyul az intelligencia az agyhoz, általában azzal a feltételezéssel közelítették meg a kérdést, hogy létezik egy domináns intelligenciatípus, amelyet egy speciális alrendszer szolgál ki az agyban” – mondta Hampshire. „Mi viszont arra az eredményre jutottunk, hogy az ezzel a bizonyos G-faktorral (general factor – az általános intelligenciát jelzi) összefüggő agyi területek nem csak egy, hanem valójában több speciális rendszert is tartalmaznak. Kutatásunk abban tér el a korábbiaktól, hogy úgy próbáltuk megérteni az intelligencia szerkezetét, hogy megvizsgáltuk azt a módot, ahogyan az agy különféle funkcionális rendszerekbe szerveződik. Más szóval, ha megnézzük az agyat, kiderül, hogy különböző területek vannak, amelyek hálózatokat alkotnak, és különböző típusú funkciókat támogatnak.”
A funkcionális MR-vizsgálatot is alkalmazó kutatás eredményei azt mutatták, hogy a kognitív feladatok szélesebb körét figyelembe véve a képességek különbségei az intelligencia legalább három komponensével állnak összefüggésben: a rövid távú memóriával, a következtetéssel, és a verbális készséggel. Ez a három komponens együttesen alkotja az intelligenciát, vagyis a „kognitív profilt”. A kutatók ennek alapján úgy vélik, hogy az intelligenciát nem lehet egyetlen értékkel mérni.
forrás: https://semmelweisfigyelo.hu
A cikkben hivatkozott linkek:
Olvasna még a témában?
A nyitólapról ajánljuk
Friss cikkeink
- Egy kézzel élők mindennapjait segíti a Semmelweis Egyetem videósorozata
- Egy betegség, amely fellángol a kávétól
- Ha próbára tesz a hőség
- Utazás ételallergiával
- Miért vagyunk boldogabbak, ha nyaralunk?
- Az első csonttörést újabb követheti, ha csontritkulás áll a hátterében
- 6 esti szokás, amitől boldogan indul majd a reggel
- Ingadozó testsúly, rossz közérzet, hiányzó nyári csúcsforma?
- Ezért fáradtak nyáron a magyarok
- Egészségünk „ujjlenyomata”, a mikrobióta
- Egy új korszak apái
- Janicsák Veca: „Tartani az egyensúlyt testben és lélekben”
Hírlevél
Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!