Aki vért ad, életeket menthet

Szerző: Kovács Zsuzsanna
A patikákban számtalan olyan gyógyszert megkapunk, melyekkel felépülhetünk betegségünkből, javíthatunk életminőségünkön. Egyvalamit azonban sehol nem lehet pénzért megvenni: ez pedig nem más, mint a vér. Vért csak kapni lehet, méghozzá attól, aki előtte önszántából, jótékony célból felajánlotta azt.

Nagyon sokan dolgoznak reggeltől estig, hétvégén és ünnepnapokon is azért, hogy a kórházak számára folyamatosan legyen elég vérkészítmény. A Ments Életet Alapítvány munkatársai nem kisebb feladatot vállaltak magukra, mint a véradás népszerűsítését. Ennek a munkának a fontosságáról beszélgettünk Mikola Józseffel, az alapítvány kuratóriumának elnökével.

A véradó állomások mellett egyre több rendezvényen, külső helyszínen toborozzák a véradókat. Ennyire nehéz megszólítani az embereket?

Ez így van. Az utóbbi évtizedekben az az aggasztó jelenség tapasztalható, hogy a magyar donorok száma egyre csökken. Ennek oka többek között a kötelező katonai szolgálat megszűnése, mivel a véradók jelentős része a sorkatonák közül került ki, továbbá az a tény, hogy az állami és a magánmunkáltatók az elmúlt évtizedekben szakítottak azzal a hagyománnyal, hogy a véradást szabadnappal vagy egyéb juttatással honorálják. További általános problémát jelent, hogy az alap- és középfokú oktatás tananyagából évek óta hiányzik a közösségi gondolkodásra, szociális érzékenységre, illetve összefogásra nevelés, ami a véradás alapjául szolgáló erkölcsi-etikai magatartás nélkülözhetetlen feltétele lenne. Éppen ezért úgy érezzük, napjainkban más eszközök szükségesek a társadalom, elsősorban az ifjúság megszólításához, az aktivitás növeléséhez. A magunk részéről a zene és a sport közösséget formáló erejében hiszünk, és büszkék vagyunk arra, hogy az alapítvány céljainak támogatása érdekében a magyar egészségügyi ellátórendszer szinte minden résztvevője mellett ismert művészek, zenészek, valamint élsportolók is az ügy mögé álltak. Alapító tagjaink között van például Nagy Feró, valamint Gazdag Tibor színművész is.

Sokan talán azért nem mennek el vért adni, mert félnek a tűtől, a fájdalomtól, viszolyognak a vér látványától.

Igen, ez a legtöbbször említett három kifogás. Szeretnék mindenkit megnyugtatni, hogy a vérvétel nem jár fájdalommal, mert olyan szakképzett, gyakorlott munkatársak végzik a tű behelyezését, hogy az csak minimális mértékben érezhető. Fontos, hogy ne éhgyomorra jöjjön a véradó, és véradás előtt folyadékot is igyon, így rosszullét sem fogja majd el. Aki még nem adott vért, próbálja ki: utána csak azt fogja érezni, hogy milyen nemes dolog volt akár három embertársán is segíteni, az életüket megmenteni. Ez a tudat hozza vissza újra és újra azokat a véradóinkat, akik már hússzor, harmincszor, negyvenszer, sőt akár ennél többször is nyújtották a karjukat, hogy segítsenek. És még valami: soha nem tudhatjuk, hogy mi magunk mikor szorulunk rá erre a segítségre. Én hiszem, hogy a jót mindig visszakapjuk.

Állítólag a véradással nemcsak másokkal teszünk jót, hanem mi is egészségesebbek leszünk tőle. Igaz ez?

Igen. A véradásnál levett vér mennyisége, ami körülbelül 450 ml, élettani ingert jelent a vérképző szervek számára, hogy új, friss vért termeljenek. Például a 6 havonként történő véradás egy rendkívül egészséges élettani láncolatot indít be, amelynek során egy bizonyos idő múlva a teljes vérmennyiségünk felfrissül. Ez azért is fontos, mert a nem megfelelő minőségű táplálékkal, illetve a környezetszennyezés révén egyre több káros anyag kerül a szervezetünkbe – ilyenek például a tartósítószerek, a nehézfémek, a hormonok, a műtrágyaszármazékok. A véradás után beinduló vérképző inger hatására egyre több friss, új sejt jelenik meg a vérben, mely az egész szervezet számára megújulást jelent. Tulajdonképpen ez történik a hölgyeknél életük első és utolsó havi ciklusa között, átlagosan 28 naponként. Ettől függetlenül a hölgyek számára is hasznos a véradás, mert a havi ciklus 3-5 nap alatt zajlik le, és ez más jellegű ingert jelent a vérképző szervek számára, mint a véradáskor néhány perc alatt levett 450 ml vér. Változó korban pedig kifejezetten jót tesz a nőknek ­– mondhatni, terápiás hatású – a véradás.

A véradás egyúttal egy ingyenes szűrővizsgálat is?

Így van, hiszen megtudhatjuk, van-e a vérünkben például hepatitisz vagy HIV-vírus, illetve olyan, a normálistól eltérő érték, amely a szervezetünkben zajló valamilyen gyulladásos folyamatra utal. Készül egy vérképlelet is, amelyből kiderül, elegendő vörösvértestünk van-e, megfelelő-e a vasszintünk és a vérfestékértékünk, amit a szaknyelv hemoglobinnak hív. A vérszegénység egyik lényeges mutatószáma ugyanis a hemoglobinérték.

Vért azonban csak egészséges ember adhat. Mit tud tenni az alapítvány az egészségmegőrzés érdekében?

A prevenció is a céljaink közé tartozik. Köztudott, hogy nemzetközi összehasonlításban az elöregedő magyar társadalom egészségügyi állapota nem kielégítő. Az is egyértelmű tény, hogy a betegségek megelőzése a társadalom számára költséghatékonyabb megoldás, mint a betegségek kezelésének finanszírozása. A véradás népszerűsítése mellett különböző kapcsolódó szolgáltatások egész sorának megvalósítását is célul tűztük ki. Egyik ilyen az életmód-optimalizáló program, mely magában foglalja a táplálkozás, a sport, valamint az étrend-kiegészítés témakörét. Szeretnénk népszerűsíteni, bemutatni az egyes szűrővizsgálatokat, továbbá tervezzük egészségügyi oktató programok, elsősegély- és újraélesztési tanfolyamok szervezését. Mindemellett a drogokkal kapcsolatos felvilágosításra is nagy hangsúlyt helyezünk.

Amellett, hogy motiválják azokat, akik még csak gondolkodnak a véradáson, a jelenlegi, körülbelül 250 ezer véradót hogyan tudják motiválni?

Szerencsére nincs szükség különösebb motivációra, mivel ők pontosan tudják, milyen nagy szüksége van az országnak vérre. De célunk, hogy nőjön a véradók társadalmi presztízse, ezt szolgálja a „Legyél Te is Őrangyal!” kampány. A donorok egy egyedi kóddal ellátott „Őrangyal kártyát” kapnak, melynek segítségével személyre szóló „Őrangyal oklevelet” tudnak készíteni maguknak, sőt, partnereink jóvoltából különböző kedvezményeket is igénybe vehetnek. Szeretném megjegyezni, hogy az alapítványnál mindenki önkéntes alapon dolgozik, a munkájáért fizetést nem kap. Minden támogatásunkat, az alapítvány minden bevételét a különböző kampányok finanszírozására, a véradók megbecsülésére fordítjuk.

Aki szeretne többet megtudni az alapítvány munkájáról és a véradás pontos folyamatáról, illetve az időpontokról és a helyszínekről, az a www.mentseletet.hu oldalon tájékozódhat. Az alapítvány munkatársai egész évben számítanak minden 18 és 65 év közötti, magát egészségesnek érző emberre. FONTOS! Ha vért kíván adni, hozza magával TAJ-kártyáját is!

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!