Egy orvosnak tudnia kell ágyazni is

Hogyan dőlt el, hogy érsebész leszel, miért pont ezt a szakterületet választottad?

Az egyetem alatt éppen a sebészeti gyakorlatomat töltöttem, és asszisztálni kezdtem a műtéteknél. A nap végén megkérdezték, hogy van-e kedvem még jönni, amire igent mondtam. Aztán ottragadtam, mert megtetszett, és nagyon szeretem. Az egyetem után kiírtak az Érsebészeti Klinikán rezidensi helyet, amit megpályáztam, és most ott dolgozom. Az elkövetkező hét-nyolc évben operálni fogok és kutatni – körülbelül nyolc év után jutok el oda, hogy teljesen egyedül operálhassak. De ennyi tapasztalat kell is.

Milyen feladatokat lát el egy érsebész?

Elsősorban operál, a további feladatai az osztályos munka és a kutatás. Alapjában véve egy átlagos érsebész öt napot dolgozik, ehhez jönnek az ügyeletek. Egy nap a szakrendelés, ami azt jelenti, hogy reggeltől estig várja a betegeit, őket kontrollálja. Ha meg olyan beteget talál, akit meg kell műtenie, azokat előjegyzi a beavatkozásra.

Milyen utat kell végigjárni, hogy az ember sebész legyen?

Először az intenzív osztályon kezdtem el dolgozni ápolóként harmad- vagy negyedéves koromban, de akkor már tudtam, hogy sebész szeretnék lenni. Főleg éjszaka dolgoztam az egyetem mellett. Azért választottam először az intenzív osztályt, mert ott felügyelet alatt van az ember, más nővérekkel dolgozik együtt, más orvosok is vannak. Ott tanultam meg az alapvető beavatkozásokat. Azt gondolom, hogy egy orvosnak tudnia kell ágyazni is, mert ott testközelben van a betegekkel. Egészen más lesz a hozzáállása, megszokja azt, ami ezzel jár, hogy egy idegen emberbe tűket kell szurkálni. Mert ehhez az orvosnak is hozzá kell szoknia, és szerintem jobb, ha ez az egyetem alatt történik, felügyelet mellett.

Mi volt a következő lépés?

A mentőzés. Az egy másfajta kihívás volt. Ott az ember azzal találkozik, amivel minden orvosnak számolnia kell az életében: odamegy egy beteghez, aki tőle várja a megoldást. Ott tanultam meg felmérni a betegek állapotát, hogy kit kell kórházba vinni, kit nem kell. Az alapvető dolgok mellett a stresszt is megismertem, mert egy mentőautóval az ember folyamatosan stresszhelyzetbe érkezik. Ehhez is hozzá lehet szokni idővel, a százötvenkettedik kéztörésnél már nem izgul annyira. Ugyanakkor a mentőzés nagyban növeli az ember empátiakészségét, mert ahová kiérkezik, az adott beteggel abban a helyzetben az a legrosszabb, ami megtörténhetett, hiába rutinfeladat az orvosnak. Éreznie kell a betegnek, hogy ismerik a baját, és hogy kézben tartják a dolgokat.


Fel lehet fedezni külső tünetek alapján az érbetegséget?

Az érbetegséget nem lehet látni. Onnan lehet felismerni, hogy már pár száz méter séta után elkezd zsibbadni az ember lába – ez a kezdeti stádium. Ez a krónikusan kialakuló érbetegségre jellemző, típusosan idősebb korban. Ha tovább szűkülnek az erek, akár kétszáz méter alatt is tapasztalható a zsibbadás. Ekkor javaslunk műtétet, ha operálható. Ezt érfestéssel szoktuk megállapítani.

Mitől alakulhat ki?

Nagyon ritka, hogy egy érbetegnek ne legyen más betegsége. Legalább egy magasvérnyomás–betegsége biztos van, gyakran társul ehhez még cukorbetegség vagy vesebetegség. Ritkán közrejátszanak benne genetikai betegségek, a fogamzásgátló gyógyszer szedése, és egy-két más dolog. Azoknak a betegeknek, akikkel mi foglalkozunk, kilencven százaléka dohányzott valamikor élete során. Lehet, hogy már tíz-húsz éve nem dohányzik, de valamikor igen. Az aktuálisan dohányzók aránya körülbelül az ötven százalékot éri el.

Az érsebészet mellett teljesen abbahagytad a mentőzést?

Miután érsebész lettem, abba kellett hagynom a mentőzést, mert egy orvosnak megszabják, hány órát dolgozhat egyszerre. De mivel nagyon szerettem a mentős dolgokat, ezért a Máltai Szeretetszolgálatnál egy hónapban egyszer egy rohamkocsin dolgozom mentőorvosként. Szuper kis csapat van ott. Mindenki ingyen dolgozik, nem fogadunk el hálapénzt, és emiatt ez egy őszinte és jótékony dolog.

Kutatsz az operálás mellett?

Amikor az Érsebészeti Klinikára kerültem, mentorom, Dr. Szeberin Zoltán pont indított egy kutatást, és én becsatlakoztam. A kutatás tárgya az érelmeszesedés, vagyis az azt befolyásoló különböző tényezők, amiket eddig nem vizsgáltak. Egy speciális fehérjével foglalkozom, ami a csonton kívüli csontosodásért, vagyis az érelmeszesedésért felelős. Az érelmeszesedés mechanizmusa nagyon hasonlít ahhoz a folyamathoz, ami a csontosodás folyamán zajlik a növekedésben, amúgy teljesen normális élettani körülmények között.

A magánéletedben is tudod kamatoztatni a szakmai tudásodat?

Az élet úgy hozta, hogy a gyermekkori barátaim közül kettő is filmrendező lett. Először még hallgató korunkban kérdezgettek tőlem szakmai dolgokat, hogyan viselkedjen például a színész egy adott baleset esetén. Aztán kinőtte magát a dolog, most már jó pár fi lmben töltök be tanácsadói szerepet. Akár egészségügyi témájú filmekben, akár olyanokban, amik nem kifejezetten az egészségügyről szólnak, csak van bennük baleset vagy haláleset.

Hogy lehet ennyi mindennel foglalkozni egyszerre? Honnan van rá erőd, energiád?

A legfontosabb az, hogy az ember szeresse, amit csinál. Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy a munkám egyfelől a hobbim is. Már az egyetem alatt is annyira szerettem műteni, hogy a saját házibulimról is bementem éjjel tizenegykor, ha hívtak. Emellett a fi lmezés vagy a mentőzés nem emészt fel annyi energiát. Annyira rabja vagyok a szakmámnak, hogy nem is bírnám ki, ha nem csinálhatnám.