Mammográfia – több a kára, mint a haszna?

2013. 03. 22.
Szerző: Szimpatika
A kilencvenes években még azt javasolták az orvosok, hogy 35-40 éves kor után a nők éves rendszerességgel, szűrés jelleggel essenek át mammográfiás vizsgálaton. Az utóbbi években azonban olyan véleményeket hallhattunk a specialistáktól, hogy ez a javallat talán mégsem követendő: ártalmas lehet az a nagy dózisú röntgensugárzás, amit a nők egy-egy mammográfiás vizsgálat alatt kapnak.

Egy több ezer nőre kiterjedő, 10 éven át tartó vizsgálat megerősíteni látszik a félelmet: a mammográfia bevezetése óta a vizsgálatot igénybevevő nők esetében szignifikánsan nőtt a mellrák előfordulása. További kutatások szükségesek annak megállapítására, hogy a vizsgálat esetleg nem hasznos, hanem épp ellenkezőleg: káros hatással van a szervezetre.

A dán Nordic Cochrane Center kutatói is hasonló eredményre jutottak 500.000 nő vizsgálata alapján: minden 2000 nőből, akik mammográfiás vizsgálaton vettek részt egy tízéves időszak alatt, mindössze egynek hosszabbítja meg az életét ez a szűrés, másik tízet viszont megbetegít. A mammográfia sugárzása évente 3%-kal növeli a mellrák kialakulásának esélyét, és sok esetben egy különben magától visszahúzódó tumor olyan behatást kap tőle, hogy gyors terjedésnek indul.

Forrás: British Medical Journal https://www.argina.hu

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!