Lassítható, vagy akár visszafordítható a bőr öregedése
Ahogyan éveink haladnak előre, öregszenek sejtjeink is, csökken ellenálló képességük, nehezebben viselik el a stresszhatásokat. A Michigani Egyetem orvosi karának kutatói a Journal of Investigative Dermatology című szakfolyóiratban ismertetett tanulmányukban azonban a bőrt vizsgálva megállapították, hogy nem kizárólag az öregedő sejtek hibáztathatók a szövet öregedéséért. A folyamat megállítható, sőt megfordítható úgy is, ha a sejtek közötti állományra összpontosítanak, azt töltik fel.
A sejtközi állomány (extracelluláris mátrix, ECM) váz szerepet lát el, amelyben elhelyezkednek a sejtek. Az állomány apró kollagén rostokból épül fel, amelyeket a kötőszövetben lévő fibroblaszt-sejtek termelnek. A bőr öregedésekor ez az állomány töredezetté válik, így a sejtek elveszítik a vázzal való szoros kapcsolatukat. A kutatók szerint más típusú szöveteknél ugyanez játszódhat le.
Mostani kis méretű klinikai próbájukban a 80-as éveikben lévő önkéntesek bőrébe fecskendeztek be olyan töltőanyagot, amelyet kozmetikai kezeléseknél is alkalmaznak a ráncok feltöltésére. Ez a töltőanyag kitölti az öregedési folyamatban a töredezés miatt keletkezett üregeket, ezáltal megtámasztja a sejtközi állományt, és növeli a sejtekre a szövet belsejében ható nyomást.
Három hónap elteltével azt tapasztalták, hogy maguk a fibroblaszt-sejtek kezdtek el több kollagént termelni, és jobban kapcsolódtak a sejtközi állományhoz, mintha valaki visszaforgatta volna az időt. A teljes bőrréteg vastagabb lett, és újabb erek keletkeztek benne, amelyek táplálták a sejteket.
A kutatók úgy vélik, hogy a sejtközi állomány külső feltöltése, ezáltal a helyreállított belső szöveti nyomás hatott úgy a sejtekre, hogy azok feléledtek – idézte aScienceDaily című tudományos portál. A kutatók azonban figyelmeztetnek arra:eredményeik nem jelentik azt, hogy a kozmetikai feltöltő anyagokat a teljes testen alkalmazni kellene. A megállapítás fontossága inkább abban áll, hogy rámutat a sejtközi állomány nélkülözhetetlen szerepére.
A cikkben hivatkozott linkek:
Olvasna még a témában?
A nyitólapról ajánljuk
Friss cikkeink
- Hűtsd le magad belülről
- Egy kézzel élők mindennapjait segíti a Semmelweis Egyetem videósorozata
- Egy betegség, amely fellángol a kávétól
- Ha próbára tesz a hőség
- Utazás ételallergiával
- Miért vagyunk boldogabbak, ha nyaralunk?
- Az első csonttörést újabb követheti, ha csontritkulás áll a hátterében
- 6 esti szokás, amitől boldogan indul majd a reggel
- Ingadozó testsúly, rossz közérzet, hiányzó nyári csúcsforma?
- Ezért fáradtak nyáron a magyarok
- Egészségünk „ujjlenyomata”, a mikrobióta
- Egy új korszak apái
Hírlevél
Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!