Ötpercenként meghal valaki vérrög vagy trombózis miatt

Szerző: Szimpatika
Jóval több, mint ezer ember halálát okozza évente trombózis Magyarországon, ahogyan más nyugati állomokban is súlyos a helyzet. Prof. dr. Blaskó György, az Oxygen Medical véralvadási szakértője, belgyógyász, klinikai farmakológus a rizikófaktorokról és a betegség jeleiről beszélt.

A tudás életet menthet

Minden évben 100-180 ezer ember amerikai hal meg tüdőembólia miatt. Éppen ezért a Szív- és érrendszeri Betegségek Alapítvány arra biztatja az amerikaiakat, főként a nőket, hogy tudjanak meg minél többet a vérrögök kialakulásáról. Hiszen, bár mindkét nemnél fennáll a kockázat, addig a nőknél ezt nagyon sok – csak rájuk jellemző – tényező is befolyásolja, többek közt az női életciklusuk és az adott hormonszintjük.


Mélyvénás trombózisról akkor beszélünk, amikor egy vérrög megakad a mélyen fekvő vénákban, jellemzően a lábban és a medencében. Ez két szempontból is veszélyes lehet. Elsősorban ha a vérrög „elszabadul” a láb vénáiból, és a szíven keresztülhaladva a tüdőben akad meg. Ezt a komplikációt hívják tüdőembóliának, ami miatt ötpercenként meghal valaki az Egyesült Államokban. Másrészről pedig a vérrögök folyamatosan veszélyeztetik a vénákat. Ahogyan erről a mélyvénás trombózis túlélőinek fele be is számol, hosszútávon jelentkezhet lábfájás, ami járási nehézséghez is vezethet, elszíneződhet a bőr és kialakulhatnak akár fekélyek is. Ez az úgynevezett poszt-trombotikus szindróma pedig mindenképpen rontja az életminőséget.

Rizikófaktorok

Bizonyos személyeknél nagyobb esélye van a mélyvénás trombózis kialakulásának, de ez tulajdonképpen bárkinél előfordulhat. Sajnos rizikónövelő tényező a terhesség és a szülés utáni első 6-8 hét is, a jelentős hormonális változások és a megnövekedett testsúly miatt. Hasonlóképpen rizikófaktor lehet még a fogamzásgátló szedése, a menopauza alatti hormonpótlás, a daganatos betegségek és az arra alkalmazott kezelések, illetve a jelentősebb műtétek.
Igaz ugyan, hogy bárkit sújthat a trombózis, de minél több rizikófaktorral rendelkezik valaki, az esélye értelemszerűen annál nagyobb. Ha ismerjük a provokáló tényezőket, megvan a lehetőségünk változtatni azon, amit lehet. A főbb rizikófaktorok:
- hosszas ágynyugalom, bármilyen okból kifolyólag, illetve maga a hospitalizáció
- nagyobb műtétek (különösen ortopédiai jellegűek), sérülések, traumák
- előrehaladottabb életkor
- daganatos betegség, illetve annak kezelése
- családi vagy személyes halmozódás
- 6-8 óránál hosszabb ülés utazás alatt
- elhízás
- dohányzás

Mikor hívjunk mentőt?

Gyanakodnunk kell mélyvénás trombózisra vagy tüdőembóliára, ha a következő tüneteket tapasztaljuk:


Mélyvénás trombózisnál:
- az egyik láb megduzzadása
- megmagyarázhatatlan fájdalom vagy gyengeség az egyik lábban
- a láb elszíneződése és felforrósodása


Tüdőembóliánál:
- hirtelen légzési nehézség
- éles mellkasi fájdalom, különösen légzésnél
- vér felköhögése vagy ájulás


– Ha ilyen tüneteket tapasztalunk, azonnal hívjunk mentőt – figyelmeztet Prof. dr. Blaskó György, az Oxygen Medical véralvadási szakértője, belgyógyász, klinikai farmakológus. Ugyanakkor bármely kockázati tényező (esetleg több tényező) megléte esetén kiemelten ajánlott a szűrésen való részvétel és a rendszeres szakorvosi kontroll!

www.oxygenmedical.hu



Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!