Gyógyszerrel is csökkenthető a bűnözés

2012. 11. 22.
|
A svéd Karolinska Intézet kutatói 25 ezer figyelemhiányos hiperaktivitás-zavarral élő (ADHD-s) svéd ember követéses vizsgálatában megállapították, hogy kisebb a visszaeső bűnelkövetés esélye azoknál, akik gyógyszeres kezelést kapnak állapotukra.
Az ADHD-val élő felnőttek gyakrabban követnek el bűntényt (a férfiak 37 százaléka, a nők 15 százaléka), mint az e nélkül élő felnőttek (a férfiak 9 százaléka, a nők 2 százaléka) – írták a New England Journal of Medicine (NEJM) című amerikai orvosi folyóiratban közzétett tanulmányukban a svédországi tanulmány szerzői.

A vizsgálatban úgy találták, hogy amikor a nyomon követett férfiak szedték ADHD-gyógyszerüket, akkor 32–41 százalékkal kisebb valószínűséggel követtek el bűntényt, mint akkor, amikor legalább hat hónapig elhagyták a gyógyszer szedését.

Seena Fazel, az Oxfordi Egyetem kutatója, a tanulmány résztvevője elmondta, hogy a gyógyszerezés csökkentheti az érintettek impulzivitását, és lehetővé teszi, hogy jobban szervezzék meg életüket, megtartsák állásukat és fenntartsák kapcsolataikat.

A tanulmányt idéző BBC hírszolgálatának adatai szerint Nagy-Britanniában a gyerekek 3 százalékánál diagnosztizálnak figyelemhiányos hiperaktivitás-zavart, akik mintegy felénél felnőttként is jelen van az állapot.

A koncentráció zavarával, hiperaktivitással és impulzivitással járó állapotot olyan serkentő, stimuláló szerekkel kezelik, mint a Ritalin.
Augusztusi akció

Dentinox® fogínygél gyermekeknek

10 g

1 775 Ft

177,5 Ft/g
Vény nélkül kapható gyógyszer

Otrivin® 1 mg/ml adagoló oldatos orrspray

10 ml

1 815 Ft

181,5 Ft/ml
Vény nélkül kapható gyógyszer

Lopedium® 2 mg kemény kapszula

30 db

1 780 Ft

59,3 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Curiosa® sebkezelő gél

30 g

2 070 Ft

69 Ft/g
Orvostechnikai eszköz*

Béres Porcerő Forte 1500 filmtabletta

90 db

5 180 Ft

57,6 Ft/db
Speciális – gyógyászati célra szánt – tápszer

Advil® Ultra Forte lágy kapszula

16 db

1 870 Ft

116,9 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Mucopront 50 mg/g szirup

200 ml

1 665 Ft

8,3 Ft/ml
Vény nélkül kapható gyógyszer

Idelyn® Beliema® Effect hüvelytabletta

10 db

3 500 Ft

350 Ft/db
Orvostechnikai eszköz*

Kitonail® 80 mg/g gyógyszeres körömlakk

3,3 ml

4 995 Ft

1513,6 Ft/ml
Vény nélkül kapható gyógyszer

Sedatif PC® bukkális tabletta

40 db

1 610 Ft

40,3 Ft/db
Vény nélkül kapható homeopátiás gyógyszer

Béres CalciviD 7 filmtabletta

60 db

2 700 Ft

45 Ft/db
Étrend-kiegészítő készítmény**

Magnosolv® granulátum

30 db

1 990 Ft

66,3 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Bánó® -féle fokhagyma-galagonya-fagyöngy kapszula

100 db

3 310 Ft

33,1 Ft/db
Gyógyszernek nem minősülő gyógyhatású készítmény

Diclac® Dolo 50 mg/g gél

50 g

1 320 Ft

26,4 Ft/g
Vény nélkül kapható gyógyszer

Cataflam Dolo Rapid 25 mg lágy kapszula

20 db

2 185 Ft

109,3 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Valeriana Relax lágyzselatin kapszula

60 db

2 585 Ft

43,1 Ft/db
Étrend-kiegészítő készítmény**

Wartner® szemölcsfagyasztó spray

50 ml

4 720 Ft

94,4 Ft/ml
Orvostechnikai eszköz*

Laevolac® 670 mg/ml szirup

500 ml

2 110 Ft

4,2 Ft/ml
Vény nélkül kapható gyógyszer

Degasin® lágy kapszula

32 db

2 010 Ft

62,8 Ft/db
Orvostechnikai eszköz*

Rutascorbin® 20 mg/50 mg tabletta

50 db

1 085 Ft

21,7 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Visine® Classic 0,5 mg/ml oldatos szemcsepp

15 ml

1 805 Ft

120,3 Ft/ml
Vény nélkül kapható gyógyszer

A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét!

* A kockázatokról olvassa el a használati útmutatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát!

** Étrend-kiegészítő, nem helyettesíti a kiegyensúlyozott, vegyes étrendet és az egészséges életmódot.

Hírlevél feliratkozás

A hírlevélküldő szolgáltatás – rajtunk kívülálló okok miatt – nem támogatja a Freemail-es és Citromail-es címeket, hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

Aktuális magazinunk

Magazin címlap Megjelent a Szimpatika magazin 2019. augusztusi száma!

Ingyenes magazinunkat kérje gyógyszerészétől a Szimpatika emblémával ellátott gyógyszertárakban! A korábbi számokat ide kattintva érheti el