Nincs több szennyezés: egészségesebb városokban élhetünk

Szerző: Szimpatika
Az energiatakarékos, alacsony károsanyag-kibocsátású ökováros a közép-kínai Csengtu város közvetlen szomszédságában épül fel.
A Kínában egyedülálló mintaváros felépítése idén ősszel kezdődött, s mintegy nyolc évig tart. A projektet az abu-dzabi Maszdar ökováros központjának felépítési jogát is elnyerő amerikai Adrian Smith & Gordon Gill építészcég jegyzi, fejlesztője a pekingi Vantone ingatlanvállalat. Elkészülte után a "Nagyszerű Város" 30 ezer családnak, vagyis mintegy 80 ezer embernek szolgál majd otthonául – derül ki a tervező cég honlapján is közzétett dokumentumokból.

A túlnyomórészt megújuló energia használatára építő város egyedi jellegét kiemelkedően környezetkímélő jellege adja, más városokkal összehasonlítva például csaknem 50 százalékkal kevesebb energiát és 60 százalékkal kevesebb vizet fogyaszt majd, szén-dioxid-kibocsátása egy átlagos kínai városhoz képest 60 százalékkal, a szemét mennyisége pedig 90 százalékkal lesz alacsonyabb.

A teljes terület 60 százaléka lesz beépített, 40 százalékát zöldövezetek és sétálóterületek teszik majd ki – a cél az, hogy egyetlen lakónak se kelljen két percnél többet gyalogolnia ahhoz, hogy közparkba érjen. A városnak saját ökoparkja is lesz a szennyvíz kezelésére és az elektromos energia termelésére, a földrajzi adottságok miatt a házak nem nap-, hanem elsősorban szélenergiát hasznosítanak. A környező földeket mezőgazdasági célokra tartják fenn, s külön figyelmet kap a természetes élővilág védelme.

Ugyan az autóforgalmat nem tiltják a városban, de arra a tervek szerint nem lesz szükség, a gyors közlekedést föld alatti és felszíni elektromos szállítóberendezések segítik majd – a remények szerint így a város idővel akár teljesen autómentessé is válhat.



A "Nagyszerű Város" annak bizonyítására szolgál, hogy a sűrűn lakott területeknek nem feltétlenül kell szennyezettnek és a környezettől elzártnak lenniük. A város emellett mintaprojekt is, amelyet sikere esetén Kína más területein is le lehet másolni – áll a tervezőcég, az Adrian Smith & Gordon Gill honlapján.

Forrás: MTI

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!