Nem volt eléggé mozgáskorlátozott a segélyhez egy sziámi ikerpár

2012. 08. 12.
Szerző: Szimpatika
Tizenhat éven át kellett harcolnia egy sziámi ikerpárnak azért, hogy állami segélyt kaphasson. Pedig a család 16 éven át csak nagyon nehezen tudta megkeresni a pénzt, amely az ikrek több tucatnyi gyógyszerének megvételéhez, speciális öltöztetéséhez, különleges étrendjéhez kellett.

A nővérek a fejüknél összenőve születtek.


Az indiai Patna állam egészségügyi hatósága 1996-ban nem találta "eléggé" mozgáskorlátozottnak őket ahhoz, hogy jogosultak legyenek állami juttatásra és gyógyszertámogatásra. Az ikerpár családja azóta számtalanszor próbálkozott az ítélet felülbíráltatásával, ám hiába, mígnem a héten a legfelsőbb bíróság a nővérek – Sara és Farah Shakeel – javára döntött, kimondva, hogy súlyos mozgássérültek és jogosultak az állami támogatásokra.
Túl azon, hogy koponyájuk hátsó felén összenőtt a fejük, Sabának egy veséje sincs.
"Alig tudnak járni, és rengeteg egyéb nehézséggel küszködnek. Vajon ki lehet még náluk is mozgásában korlátozottabb?!" – idézte a nővérek idősebb fivérét az austriantimes.at című osztrák hírhonlap.
A család 16 éven át csak nagyon nehezen tudta megkeresni a pénzt, amely az ikrek több tucatnyi gyógyszerének megvételéhez és különleges étrendjéhez kellett.

 

forrás: MTI

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!