Görög Zita: a divat másodlagos a gyerekeknél

2011. 09. 30.
Szerző: Szimpatika
Egyre fontosabb a babaruhák világában is a divat, de nem szabad túlzásba esni: egy kisgyerek öltözködésénél a funkció és a tartósság a döntő szempont – vallja Görög Zita modell, műsorvezető. Bár az anyukák hajlamosak arra, hogy egy-egy „cuki” ruhadarab kedvéért nagyobb összeget is kiadjanak, a kezdő kismamáknak a sztáranya azt javasolja: ne engedjenek a kísértésnek, a gyerek úgysem kíméli, ami rajta van.

„Milán (5) és Lotti (3) is szinte azonnal elkezdett mászkálni, így elég hamar kiderült számunkra, hogy a két kis örökmozgó falja a ruhákat. Az első fél év után mindkettejükkel sokat mentünk játszótérre, ahol mint minden egészséges gyerek, ők is folyamatosan összekoszolták magukat. Ráadásul Milus előbb tanult meg motorozni, mint járni, ez a játék pedig igazi cipőgyilkos: maximum fél évet bír ki egy-egy lábbeli” – mesélte Görög Zita.

A kezdeti tapasztalatok alapján Zita gyorsan leszűrte a tanulságot: fontos, hogy neki is tetsszen gyermekei ruhája, de emellett a minőség és tartósság legalább annyira lényeges. „Mielőtt Milus megszületett, én is úgy képzeltem el magam anyaként, hogy összeöltözünk a gyerekkel. Aztán erről elég gyorsan lemondtam, mert nem akartam irreális összegeket költeni gyerekruhára. Gyakorlatilag most már csak a színek  terén próbálok arra törekedni, hogy ne üssünk el nagyon egymástól.”

 

Mivel a gyerekruha fogyóeszköz, a sztáranyuka azt ajánlja: ha van rá mód, a kismamák vegyenek egyben nagyobb csomagokat, amikben szinte minden szükséges darab benne van. „Az interneten gyakorlatilag mindent be lehet szerezni, Lottinak már a TeszVeszen vettem meg az első nagyobb trendi lányos ruhacsomagot. Alapvetően elég anyás-babás a portál, jó kis vadászterület a szülőknek. ”

 

A gyerekek nem estek távol divatdíva anyukájuktól: most már, hogy mindketten ovisok, elkezdték kialakítani saját ízlésüket. Lotti szinte csak rózsaszínt hajlandó felvenni, míg Milus a kékért van oda. Zita szerint most kezdenek belépni mindketten abba a korba, amikor a stílusérzékük elkezd fejlődni, hiszen az oviban folyamatosan találkoznak más gyerekekkel, összehasonlítják magukat velük.

 

Azok a ruhák, amiket ugyan már kinőtt a gyerek, de még kibírják a több hónapos megpróbáltatást, valószínűleg következő gazdájukat is jól fogják szolgálni, emiatt ajánlatos alaposan feltérképezni a használt gyerekruha-piacot is, mondja a műsorvezető. „Egyelőre nem tervezünk új kistestvért, de Milus és Lotti ruhatárából van néhány igazi túlélő, ami fölöslegessé vált, ezeket pont most teszem fel az aukciós portálra” – tette hozzá a sztármama.

 

Görög Zita babaruháira valóban lehet licitálni a következő oldalon: teszvesz.hu/gorogzita

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!