A leghatásosabb vérnyomáscsökkentő gyümölcs

Szerző: Szimpatika
Bár a kiviről már régóta tudjuk, hogy antioxidáns-tartalmának köszönhetően jó hatással van a szervezet egészségére, azt senki sem gondolta volna eddig, hogy bizonyos esetekben nélkülözhetetlen lenne. Pedig így van.

Egy friss dán vizsgálat, amit Rune Blomhoff és munkatársai végeztek éveken át, ugyanis most azt bizonyította, hogy a rendszeres kivifogyasztás hatékony vérnyomáscsökkentő, mert a benne lévő anyagok gátolják a véralvadás alapjául szolgáló vérlemezkék összecsapódását.


Az orvosok mindezt 100, magas vérnyomás szempontjából emelkedett kockázattal élő férfi (akik túlsúlyosak és erős dohányosak) közreműködésével bizonyították, akiknél a rendszeres – napi három darab – kivi látványosan csökkentette a vérnyomást, már azoknál is, akiknek még csak épp emelkedni kezdett. A Kínából érkezett gyümölcs nem csak emiatt nélkülözhetetlen: ráadásul gátolta a vérnyomást növelő enzim hatását és csökkentette a véralvadási készséget is.

Korábban végzett más kísérletek is igazolták a kivi vérnyomást csökkentő hatását. Ha az enyhe magas vérnyomással küzdő kísérleti alanyok nyolc héten át napi három kivit fogyasztottak el, 3,6 higanymilliméterrel lett alacsonyabb a vérnyomásuk felső értéke, mint a kontrollcsoportba tartozóké,  akik naponta egy almát ettek. Tápanyagban igen gazdag kis gyümölcsről van szó, többek között lueteint is tartalmaz, amely a vérnyomás csökkentéséért felelős - számolt be eredményeiről már korábban is az Oslói Egyetemi Kórház munkatársa, Mette Svendsen az Amerikai Szívgyógyász Szövetség orlandói konferenciáján. A kardiológusok siettek leszögezni, hogy nem létezik a szívpanaszokra egyetlen varázsélelmiszer sem, ám valóban egészséges, ha a napi ötszöri étkezés egyike kiviből áll.

Forrás: MTI

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra.
A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Olvasna még a témában?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!